Hol vagy, ahol béke van?
Hogy vagy, ugye, gondtalan?
Elkopott a fájdalom?
Néked szól e bús dalom.
Érezlek friss fűszálban,
őszülő fa árnyában.
Benne élsz a szívemben,
dália nyílt lelkemben.
Ott látlak fénylő Napban,
Holdban s a csillagokban.
Fejfádnál sós könnyem hull,
gyászom ó, jaj, csöndbe fúl.
Bennem él sok emlék még,
mit sohasem cserélnék!
Tudom te várni fogsz rám,
óvsz rögös utam során.
Immár haldoklik a lét,
lomhán közeleg a vég.
Látod? Sorvad a levél,
csak az a rőt szél zenél!
4 hozzászólás
Szép lett a versed. Ilyenkor csendesebb minden a lelkekben, és emlékezünk.
Az utolsó versszak első sorában, a "légy" szó, nekem kicsit fura, ha 'lét ' szó lenne ott nekem tetszetősebb lenne.
-de ez csupán saját megállapítás. 🙂
Szeretettel: Selanne
Köszönöm szépen a gratulációt 🙂
Igazad van, jobb így 🙂
Kedves Suzanne!
Nem egy szokványos vers, de van benne valami megfoghatatlan szépség.
Nekem az első versszak különösen tetszett, de összességében az egész.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági! Hálásan köszönöm: Zsuzsa