A Fekete Anyag Kísérlet

Az egész egy hétfő reggelen indult.
A hétfő reggelek általában teljesen lehangolnak. Szomorkásak, borongósak, nyirkosak – már ami az időjárást illeti. Ez a hétfő azonban tartogatott számomra némi újdonságot. Persze ezt akkor még nem tudtam. Miután megfürödtem, táplálkoztam és felöltöztem – egyszóval kielégítettem a reggeli szükségleteimet – szántam rá néhány percet, hogy kinézzek az ablakon. Azt tapasztaltam, hogy szokatlanul kihaltak az utcák. Egy autót vagy embert sem láttam. Ez persze nem zökkentett ki lelki egyensúlyomból. Sőt! Reméltem, hogy a főúton sem lesznek túl sokan, mivel késésben voltam és főnököm bizony nem nézte jó szemmel a késéseket. Gyorsan leszaladtam hát a lépcsőházban, ki az autómhoz. Beültem és megpróbáltam elindítani a kocsit. Az azonban makacs pillanatait élhette, ugyanis az Istennek sem akart beindulni. Persze mit vár az ember egy több mint tizenöt éves Ford Escorttól?
Végül nagy nehezen sikerült életet lehelnem az 1600 köbcentis benzinmotorba, így végre elindulhattam. Miután kihajtottam a főútra, arcomba csapott a megdöbbenés. Egyetlen autó sem volt az úton. Ezt most nem úgy kell elképzelni, hogy oltári szerencsés vagyok és gyér a forgalom, ezért lehet normális tempóban haladni. Egyetlen autó sem volt az úton! Ez felettébb szokatlan azon a főúton, amin éjszaka is van forgalom – még, ha nem is túl nagy. Persze naiv eszemmel még ekkor sem fogtam gyanút, hogy valami nincs rendben. Elindultam hát a munkahelyem felé. Nyugodt tempóban haladtam. Zenét akartam hallgatni, azonban egyetlen zenecsatornát sem sikerült elcsípnem. Ha jobban belegondolok, egyetlen rádióállomást sem sikerült befognom. A rádió teljesen néma volt. Még az ilyenkor normálisnak számító statikus zörej sem hallatszott.
Végül beértem munkahelyemre. Itt sem találtam senkit. Az épület földszintje teljesen üres volt. Ez már aggodalmat ébresztett bennem. Sietve körbejártam a fontosabb helyiségeket, de sehol sem találtam egy árva lelket sem. Hirtelen úrrá lett rajtam a pánik. Mi folyik itt? Miféle beteges játékot űznek itt? És kik? Ezek a gondolatok futottak át az agyamon, miközben vadul tárcsáztam az összes ismerősöm számát a mobilomon. Azonban itt is tapasztalnom kellett a rádióból már megismert teljes süketséget. A vezetékes telefonnal sem jártam sikerrel. Az is süket volt. Ezen már meg sem lepődtem.
Kirohantam az épületből és ekkor vettem észre. Az ég egyre sötétebb lett. Nem úgy, mint amikor sötétedik. Az a maga szépségével, lassan történik – mondhatni, csak nekünk, hogy gyönyörködhessünk benne. Itt sokkal gyorsabb volt a folyamat. 10 perc alatt ellepett az a sötétség, amit csak az erdőben tapasztalhat az ember – ahol ugyebár nincs közvilágítás. Az orrom hegyéig sem láttam. A rettegés egyre jobban eluralkodott rajtam.
A mobilom használtam, hogy láthassak valamit. Ez ugyan nem sokat ért, de sikerült elbotorkálnom egy elektromos szaküzlethez. Odabent találtam egy elemlámpát. Pokoli szerencsémre járt hozzá elem is. Ezzel világítottam az utat magam előtt. Nem tudom mennyit sétálhattam a sötétben, de számomra óráknak tűnt.
Egyszer csak csúszósabbá vált alattam a talaj. Olyan, mintha jégen jártam volna. Teljesen fekete volt. Feketébb, mint az aszfalt. Egyszerre megmozdult ez az ismeretlen anyag a lábam alatt. Elvesztettem az egyensúlyom és elestem. Az anyag elindult a lábam felé. Próbáltam hátrébb csúszni, de nem sikerült. Az anyag már teljesen elfedte a lábamat. Képtelen voltam felemelkedni, hogy elmenekülhessek. Bár ennek semmi értelme nem lett volna. Hova fut az ember valami elől, ami mindenhol körülveszi?
Közben az anyag a karomat is elfedte, ezzel hozzábilincselt az aszfalthoz. Még meg tudtam emelni a testem, de csak szánalmas vergődésre futotta. Ekkor hirtelen éles fájdalmat éretem a hátamban. Majd láttam, ahogy a hasam kidudorodik és a fekete anyag utat talál a testemen keresztül. Elvesztettem az eszméletem és lassan átadtam magam az enyészetnek.

– Sikerült a kísérlet – mondta Howard ezredes, az amerikai hadsereg biológiai fegyverekkel foglalkozó csoportjának különlegesen kiképzett tisztje. – Szóljon az embereinek, hogy kezdhetik az elemzéseket!
– Igenis, uram! – szólt mögüle egy szürke egyenruhát viselő tiszt, majd kiviharzott a megfigyelőteremből.
"A Fekete Anyag tesztelése sikerrel zárult." Írta az ezredes a kapott elemzések zárójelentésére, majd bezárta a dossziét.