Itt ülök magamba mélyedve,
a múlt immár homályba veszett.
A jelen lüktet, most jól betett,
kétségek közt, reményt feledve.
De nem, mégsem! Miért feledjem?
Egy vékony szalmaszálat fogok.
Míg a szívem cseppnyit is dobog,
csodás világot nem felejtem!
Ó, annyi mindent megértünk már,
sok mindent átvészeltünk együtt!
Ez is akadály, mi most beüt,
mi láthatatlanul körül jár.
Erősek leszünk, nem veszítünk,
üldözzük az ólálkodó kínt.
Majd kint a réten milliószín
csodaszép koszorút készítünk.
Egy jövőbe szállunk szárnyakon,
átértékelve múltat, jelent.
Dús földbe nektek magot vetek,
halljátok boldog, győztes dalom?