SZ.M. látogatása a belső szívben

Nem tudom, hogy mennyire aludhattam mélyen, de egy bizonyos, akkor és ott, abban a pillanatban egyből kinyílt a csipám. Ugyanis förtelmes, vérfagyasztó ordításra riadtam, csak úgy pislogtam, túl a gyors szemmozgáson. Tetőtől talpig kivert a víz, örültem, hogy rémálmom fenevadja élni hagyott. És ha már így alakult – gondoltam, amennyire ilyenkor gondolkodni lehet – pisilni se ártana. Elindultam hát. Amikor a fürdőszobához értem, lábaim szinte a járólaphoz ragadtak és a lélegzetem majdhogynem elállt.
– Nyugalom lelkem – szólt hozzám Szepes Mária, halkan, nőies lágysággal, ahogyan a fiúgyermekek édesanyjukat szokták becézni, miközben tekintetükkel mosolyognak.
– Kérlek, ne neheztelj rám, amiért éjnek idején oroszlánosat játszadozom. Tudod, hamarosan bálba indulok.
Mindez annyira váratlanul ért, ahogyan ott ült a kádszélén, kezében rúzzsal és nekem beszélt, hogy a kezdeti rémültségem teljesen házi kedvenccé szelídült, így hát volt merszem ahhoz, hogy mellé üljek és belenézzek a tükörbe, amelyben arcaink körvonalai egy pislákoló gyertyalángtól táncra perdültek.
– Mit tetszik itt csinálni? – ragadtam magamhoz a szót.
– Semmi különös – válaszolta – csak éppen készülök a démon korszakalkotó mulatságára, és nekem, mint vécés néninek józannak kell lenni a résen, mert oda ugye, csakúgy nem léphet be mindenféle alakváltoztató lélekkufár, mert az mégiscsak illemhely.
– Szóval ezért ez az ízléses rúzs? – próbáltam szellemesnek tűnni, mert már a fülei hegyéig ki volt mázolva.
– Pontosan, mert én ugyebár vörös oroszlán is vagyok, és belefogott az „Az légy, aki vagy”-ba.
Mit is mondhatnék, a lábaim megint szinte a járólaphoz ragadtak és a lélegzetem majdhogynem elállt.
– Na, fiam, szerinted milyen oroszlán legyek? Nőstény vagy hím, vagy kicsit mindkettő, mert a szeretetben egymásnak egymáséi leszünk.
– Izé – fűztem hozzá, ezt az értelmes bölcseletet.
Láttam rajta, hogy mosolyog.
– „Ne kösd le képzeleted szárnyait! Merj repülni, és merj örülni az agyadban megszülető minden bizarr, lángoló gondolatnak!”*
– Izé – adtam ismét hangot kristálytiszta véleményemnek.
Most már hangosan felnevetett.
– „Félni valamitől annyit jelent, mint mágnessé válni a félelem tárgya számára. Ha megszűnt a félelem, megszűnt a vonzás.”*
– Izé – nyögtem ki újra, és újra elnyomott az álom. Még éreztem, ahogyan finoman végigsimított homlokom ráncain, és hallottam, azt is, amit suttogott:
– A hazug világnak is megvannak a tisztán ragyogó gyermekszemei. Éppen ezért „a világ olyan körülötted, amilyenné magad alakítod.”*