Ködöknek árnyszerű ölén
elcsitul szívem magánya,
mikor messzeségén kiált
az idő csendesült vágya.
Kiált bennem az akarat
ajkain remegő remény
rendületlen, ritka kincse,
minek titkában hittem én.
Hittem szavát, mint ahogy volt.
Mert volt egy ifjúi tűnt nyár
dalok vágyán és reményén,
mi emlékein visszajár.
Vissza tűnő tavaszokban
s őszök sárguló levelén,
jajongó szelek telében
int már múltjából énfelém.
Ragyogj fel, te tűnő emlék
sóhajnyi időm örökén,
szállj le volt nyár e köd mögül,
ide le, szép csendbe elém.
Jöjj, s töltsd meg újra szívemet
az ifjúság illatával,
kóborló időn reméltem,
egyesüljön múlt a mával!
3 hozzászólás
Kedves Zoltán!
szállj le volt nyár e köd mögül,
ide le, szép csendbe elém. "
Mindig szebben ragyog a múlt,a szézadok pora lassan lerakodott
…az egyénnél is ez megy.
Megtisztulnak a tudatunkban az ösztönök,a ráhagyások,
az elmulasztások…csak egy fénylik,mindig szebb fényben
az elképzeléseink,mert oda menekülünk!
Az emlékek egyben eröt adnak a jelent kibirni!
Még a hibák is kisebbeknk tünnek,
különösen a szép élmények jönnek elö!
Nagyon szép és értékes írásodra
gratulálok:sailor
Szép napot
Kedves sailor!
Hálásan köszönöm jöttödet, s fáradozásodat
mit értem is teszel kedves szavaiddal!
Nagyon értékelem törődésedet!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót!
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Zoltán