Jönne és Menne manó

Hol volt, hol nem volt, volt a világon két szomszéd. A Mátrában laktak a hegytetőn gyermekükkel. Itt mindig üde, friss volt a levegő és mindig lehetett hallani madárcsicsergést. A kicsik még kis mókusokat is gyakran láttak ugra- bugrálni, ágról- ágra szökkenni. Ilyenkor meg se moccantak,meg se pisszentek, nehogy elriasszák őket. A kis Emese öt esztendős volt, Álmos pedig, a szomszéd hatesztendős fia. Sokat játszottak együtt, hisz jó barátok voltak. Tavasz lett. Pattantak a rügyek a fán, bimbót bontottak a virágok: a nárcisz és a jácint, menyegzőre készültek a fák. – De szép virág! – gyönyörködött benne a kislány. – Nézd!- egy szarvasbogár!- kiáltott fel a kisfiú. Ahogy keresgéltek a természet kincsei között, egyre beljebb és beljebb mentek a sűrűbe. Mikor ráeszméltek, hogy eltévedtek, már este lett. Egy darabka korhadt fa nyújtott nekik menedéket éjszakára. Magasan járt már a nap, amikor kinyitották a szemüket; arra ébredtek, hogy igencsak fáznak. Nekikészülődtek és elindultak hazafelé. Ám de sehogy se találták meg a hazavezető utat. Nagy búsan leültek egy fa tövében. Egyszer csak valahonnan hangokat hallanak. Hát felettük a faágon beszélgetett két apró manó. Három arasznyi volt mindkettő, két ujjnyi a bajusza, öklömnyi a szakálla. Azt kiabálta az egyik vég nélkül a fán: – aki kitalálja a nevemet, annak teljesítem a kívánságát! – Hallgass, Jönne!- még tényleg kitalálja valaki!- mondta – Az ki van zárva!- felelte. Aztán a másik is rákezdte, kiabálta vég nélkül a fán: – aki kitalálja a nevemet, annak teljesítem a kívánságát! – Hallgass, Menne!- még tényleg kitalálja valaki!- mondta – Az ki van zárva!- felelte- még sose fordult elő ilyesmi!- Ekkor a két gyermek örömében felugrott és felkiáltott: – A te neved: Jönne- mutatott rá Emese. – A te neved: Menne- mutatott a másikra Álmos. Lehervadt a vigyor mindkét manó arcáról: – Hát mondjátok meg, mi a kívánságotok? – Haza szeretnénk jutni!- felelték a gyerekek. A két manó csettintett egyet és abban a szempillantásban ott voltak a házuk kapuja előtt. Épp jókor, mert a szüleik már majd kisírták szemüket bánatukban. Bocsánatot kértek és megígérték, hogy többé nem fognak elkószálni az erdőben. Így volt, mese volt! Itt a vége fuss el véle, ha gondolod, járj a végére!