Van egy titkos helyem,
mely csak nekem létezik.
Körbe völgy tartja ölbe,
lehajtja fejét a földre
s gyermekként aluszik.
Takarója a völgyben
lekúszó friss dunyha.
Hajnalban fordul egyet,
felmordul egy erősödő zajra.
Lerázza magáról a pára
– szállt fiúról apára.
Vadludak repülnek messze délre
innen a szomszédos tóról gyülekezve.
Ismerem a helyet jól,
ifjon sokszor jártam itt.
Nem néznek mást csak az irányt kereken,
néha megállnak az ismert helyeken
– csak szükségből feltöltődni.
Pár eltévedt hang dörömböl a szemközti hegyeken,
olvadnak poros tükrébe hullva.
Készültem velük én is a nagy útra,
már járom is.
Néha eltévedtem kicsit,
tán még bánom is.
Néhány flótás társam néha látom is.
Kevés igazi tás társam megmaradt magától is.
2 hozzászólás
Kedves Laad!
Számomra igazán tetsző versed még fogom olvasgatni. Talán az utolsó két sort átgondolnám a helyedben… (a 2 "társam" miatt), ám a Te versed, és így is tetszik! 🙂
Szeretettel: gleam
Kedves Gleam!
Köszönöm a hozzászólást!
Igen, most, hogy újraolvastam majd egy év után gondolkodom rajta, hogy az utolsó előtti mondatban lecseréljem.
Az első versszakban is a második völgybent lecserélném a hajnalra, majd a hajnalt átfogalmaznám az eredeti helyén. És a felmordul sem igazán testszik a vadludak érkezésére, kicsit finomítom, és a zaj sem épp a vadludak hangja. Igen, finomítok rajta.
Az alábbi részt nem is értettem mikor most újraolvastam, aztán mikor leesett, hogy az egy-egy eltévedt vadludat és halálukat szimbolizálja, úgy döntöttem meghagyom. Ez igazán én vagyok, kicsit elvont, nehezen érthető, de a fantáziát talán munkára bírja. 🙂
"Pár eltévedt hang dörömböl a szemközti hegyeken,
olvadnak poros tükrébe hullva."
Köszönettel,
laad