Terepszínű újra a reggel,
az ég épphogy csak kék
kicsit. Nyakadon
göndör szőrök az álompihék.
A gyűrött takarót
magamra csavarom,
ahogy kérge őrzi a fát.
Óvom tőled a megszokott,
kényelmes magányt.
Közénk képzelek
gyűrődő utat,
helytelen szót,
mi fönnakad
a vékonyka fonalon,
mely talán még minket
összeköt.
Lásd, mea culpa ez,
hiszen pálcát török
önmagam fölött.
Az én bűnöm
By szilkati
8 hozzászólás
Kedves Kati!
Nagyon egyéni és reális képek!
"Terepszínű újra a reggel,
az ég épphogy csak kék
kicsit"
…a bekezdés sejteti a tartalmat!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép nepot!
Kedves sailor!
Sokszor akadnak az ember életében ilyen reggelek, nappalok, esték…
Köszönöm, hogy elolvastad
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Nem túl vidám versed tetszett ám! 🙂
Olyan szépen vezet…egészen a végéig.
Fentről indul lefelé… Fordítva reményteljesebb 🙂
Örülök, hogy olvashattalak!
Szeretettel: gleam
Kedves gleam!
Én örülök, hogy elolvastad, és hogy tetszett. Sajnos, nem vidám napok ezek mostanában.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati, egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ha szomorú vagyok, tegyek valami jót és rögtön jobb lesz… Nekem bevált.. 🙂
Jobb, szebb napokat kívánok!
Szeretettel: gleam
Köszönöm, gleam, megfogadom.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Érdekes ez a versed.Csak az első sort a címet hallottam párszor.
A téma jó, szerintem bűntelen ember nincs.
Az jó, hogy erről verset írsz.Nem gondoltam volna régebben
hogy hányan gondolák azt bármiről az én bűnöm és ki is mondják páran. Szerintem jobb, megkönnyebbül a lélek.
Jól tetted, hogy leírtad szerintem.
Van az úgy, hogy mások keresztjét is mi visszük pedig nem kellene.Tetszett.
Szeretettel:ÁGI
Köszönöm Ági, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati