A nemlétező

Nincsen. Nincsen. Nincsen.
Ezen (nem)léte kincsem? Kincsünk?

Lenni szükség. Mindig.
Lenni muszáj, illik.

Ő jó? És szép és kell?
Létbe hozzuk be s fel.

Nincsen, nincsen. Mert hisz
senki benne nem hisz.

Érte senki nem tesz,
ez így nem jól… lesz.?

Nincsen. Nincsen, nincsen-
ezt én el sem hiszem.

Szórjál, öntsél létport
sokat, sokat… még, most!

Rája, bele… többet,
kéket, sárgát, zöldet.

S itass létbort vele,
legyen tőle telve.

Borítsd rá létsapkád,
ne félj, bátran add át.

Lét-oxidot bele
te is fújjál, gyere.

Én a létnek hegyére
viszem, hogy az fellétse.

Létet, létet, létet!
Jót és nagyot, szépet!

Kijár, telik, illik
neki, neki, neki is.

Legyen, legyen, legyen,
ezt te is megtegyem.

Adjál neki nevet.
Nem baj, ha kinevet.

Adjál neki testet
hisz van bőven neked.

Lélek?-ó az nem kell.
Létlen is ő lelkel.

Nevét bátran mondd ki,
sálját szépen mosd ki.

Szorítsd erős kezét.
(Ugyan miért ne még?)

És van. És van és van.
Tényleg és csakugyan.
Igazán és valóban

Ő a nemlétező.
Elbúj? Jöjjük e!ő.

Ő is létez. Igen.
És megcsinál… Mindent.

Mit nem?