Jön már sebbel-lobbal nagy sietve,
nyár megy egy időre számkivetve.
A fény fürdőzik hulló aranyban,
szél kacarászik a rőt avarban.
Idő meg nyargal sebesen tova,
nem érem utol soha, de soha.
Az ősz meleg színekben tobzódik,
a szívem ragyog, hozzá vonzódik.
Kopott ruhát leveti a vidék,
felleg kínálja, hogy a föld igyék.
Egy bús zene még ott vár a sarkon,
s lassan rám borul az őszi alkony.
4 hozzászólás
Kedves Suzanne!
Csodaszép!
Ez különösen:
"A fény fürdőzik hulló aranyban,
szél kacarászik a rőt avarban."
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm szépen kedves szavaid és az idézést is.
Örülök, hogy a versem tetszett.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
Szép, különösen a végső versszak. Rám borul az őszi alkony-szomorú, de így van. Én beletörődést érzek ki belőle. De mi az az anziksz?
Kedves Madár!
Az anziksz tulajdonképpen egy tájképet, képeslapot jelent, jelen esetben az őszről.
Köszönöm szépen kedves szavaid , és örülök, hogy a versem tetszett.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa