Dalt írunk a csendek árnyain, amit
még nem szabdalt el felettünk az idő,
felhozva belőlünk szívünk kincseit,
melyet megír bennünk az eljövendő,
némán reszkető ujjak akarata.
Mikor majd szállnak a létnek évein
neszek, s az elhatározás mondata
újra remélni tanít hűs kövein,
az ábrándok lakta mélyült vágyakban,
hol járni tanul bennünk a képzelet
egésze. Itt nemcsak egyedül magam
vagyok, hanem veletek, és teveled,
te képzeletbe írt dal, mit nem szabdal
el sem idő, sem homály árnyaival.
3 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Megörültem mikor láttam,hogy tettél fel!
"még nem szabdalt el felettünk az idő,
felhozva belőlünk szívünk kincseit,
melyet megír bennünk az eljövendő,
némán reszkető ujjak akarata. "
…
csodaszép sorok!
A szív kincseiért nagyon mélyre kell ásnunk!
Ott legbelül,ahol az elhatározások születnek,
a reagálások a külsöre,ahol nem csak naponta,
szinte percenként örködnünk kell a külsö
behatásokra,azokat megfelelö irányba terelni,
céllal és értelemmel díszíteni…ott legbelül
születnek az értékek
és ezek felhozása és kifejezése nem könnyü!
"hol járni tanul bennünk a képzelet
egésze. Itt nemcsak egyedül magam
vagyok, hanem veletek, és teveled, "
Nem,egyedül nem megy!Kellenek a
mellettünk álló oszlopai a megértésnek,
az elnézésnek,sokszor hiányzik az a kéz,
mely önzetlenül felsegít!
"te képzeletbe írt dal, mit nem szabdal
el sem idő, sem homály árnyaival"
Az ihlettöel átitatott sorok,gondolatok
gyökeret eresztenek és gyümölcsöt hoznak!
Gratulálok remek írásodra!
Barátsággal:sailor
Szép estét!