Nyikolaj Szokolov: Őszi vers

ОСЕННЕЕ

Ветер, лужи, желтые листья.
Вечер, стужа, осень близко.
Осень листьями шепчет сказку
Про твою любовь и ласку.

Как волшебное блюдце, лужи
Мне тебя отражают ночью.
Ну а я никому не нужен,
Рады мне, как не званному гостю.

Только осень на тихом сквере
Ночью листья сгребает в кучи.
И деревьев озябшие ветви
Будто к небу простерли руки.

Кучи листьев, как горы конвертов,
Что написаны, но не отправлены.
Кучи листьев с прожилками нервов
Как сердца к стопам моим свалены.

Это осень любовь придумала,
И осенних стихов строки
Написала на черных лужах
Ветром, листьями у дороги.
_________________________________

ŐSZI VERS

Szél fújta tócsák, sárgul a lomb már,
Hűvös az este, az ősz közel jár.
Őszi levélkék mesét suttognak
Szerelmedről, s hogy mily kedves is vagy.

Tócsák változtak varázstükörré,
Arcod mutatják éjente nékem.
Nem kellek mégse senkinek többé,
Hívatlan vendég lettem egészen.

Elnémult téren az ősz seperget,
Halmokba sepri éjjel, mi hullott.
A fázós ágak égnek merednek,
Sok megadó kéz, magasba nyújtott.

Ahány halom, mind egy-egy boríték,
Tucat levél, mit fel sosem adtak.
Minden levélen ideg-erecskék,
Talpam alá, mint szívek, zuhantak.

Ezt az őszt mégis szerelem szülte,
Mely őszi versem sorait széllel
Sötét tócsákra írva elküldte
Néki, egy útra lehullt levéllel.

* * * * *