Hozzád

Kisujjam adtam egykor én neked, de
kezem se volt elég. Mohó heveddel
egészemet ragadtad el. Ha egyszer
belé felejtkezel tükör-szemembe,

dacos fejed lehajthatod csalódva.
Ezer darabra tört, mi szép lehetne.
Ne bánd! Talán a talmi máz pereg le.
Csak egy szonett ez, egyszerű dalocska,

hamis vigaszt nem adhat, és nem enged
szegény magunknak egymást ostorozva
szakadni szét. Fogadjuk el, ha vége.

Halott e furcsa nyár, akár szerelmed,
de nézd, az ősz a tájat épp lemossa.
Megyünk a tiszta hóba, fagyba, télbe.