Szeretem, de mégsem.
Akarom, de félek.
Hiényzik de ha látom,
Felkavarja lelkem.
Én érzem és látom.
Úgy télen, mint nyáron.
S ez áradó erő
erőltet erősen!
Én hallom, a hangod,
Mely rám szól, mely harsog!
Mint tenger, mely háborod,
Némán búsul szívem!
Te nem látod mit érzek!?
Te nem hallod mit beszélsz!?
Hogy minden szód,
Testemből egy csepp vér!
Nem érted, ez fáj!?
Ne tedd, mert elemészt a vágy!
Téged óhajtlak este,
és nappal érted égek.
Magad ellen fordítasz engem,
Pedig én Szeretlek!
Menj, menj el messze,
Hogy ne lássalak többet!
Ne bánts, kérlek hagyj!
Már nem szeretlek, nem akarlak!
Ne nézz így rám!
TE AKARTAD!
8 hozzászólás
Jók a verseid, Kislány! Gratulálok!
Kata
Köszönöm szépen az olvasást, és a véleményezést is :)!
Ngyon jó,tetszenek a verseid,csak igy tovább.
Hella Náni!
Nagyon tetszik, hogy vannak olyan versszakok, amelyekben néhány sor nem rímel a többivel. Így lendületesebb az egész. Az is tök jó, hogy a sorok nincsenek pontosan kiszámolva, hogy egyenlők legyenek… Már ha érted mire gondolok! 🙂 Egy szóval, szupcsa!
Hogyne érteném :)! Köszke!
tetszett, ez is egy “csalódós vers” ;D tetszik, leszámítva a 4. versszakban található “szód”-ot, ez kicsit furcsán hatott, szokatlanul. Minden más nagyon jó!!
Kalliope
Nagyon jó vers, tetszik!!!
köszi :)…