A borostás és a simaképű (jelenet)

Helyszín: erdő, háttérben hegy

Idő: délelőtt, madárcsicsergés, béke, nyugalom

Szereplők: Borostás, Simaképű

Borostás:/Egy kivágott fa törzsén ül, csavargó kinézetű, idősebb férfi, szalonnát, kenyeret eszik, régi, rossz bőrtáskából szedi elő a bicskát, az ennivalót. Kedvtelve hallgatja a madárcsicsergést./

Simaképű: /Fiatalabb férfi, jól szabott öltöny, kezében elegáns aktatáska, meg-megállva jön, idegesen tekinget széjjel, meglátja Borostást./ Tiszteletem, uram.

Borostás: Mi?

Simaképű: Köszöntem.

Borostás: Mit köszönt?

Simaképű: Hogy jó napot!

Borostás: Ja… az van. /Eszik tovább./

Simaképű: Mit csinál itt?

Borostás: Eszek.

Simaképű: Azt látom, de pont itt?

Borostás: Pont.

Simaképű: És egyedül van?

Borostás: Ühüm.

Simaképű: Teljesen egyedül?

Borostás: Ki a fene maga? Rendőr vagy pap, hogy így gyóntatja az embert?

Simaképű: Csak érdekel, hogy… hogy nem fél-e így egyedül?

Borostás: /Körbenéz./ Oszt vajon kitől félnék?

Simaképű: A félelem néha csak úgy jön magától, észre sem veszi, és már a nyakába ül. Cipeli, viszi, viszi, ameddig csak bírja. Beleül a torkába, a gyomrába, a beleibe…

Borostás: A félelem. Na, az enyémbe aztán nem. Kibélelem én jól szalonnával, utána meg iszok egy kis pálinkát… Igaz is, nem kér egy katonát?

Simaképű: /Leül borostás mellé a fatörzsre./ Nem, köszönöm. De mi van, ha teszem azt, én körözött sorozatgyilkos vagyok?

Borostás: Maga? /Méregeti egy darabig, majd eszik tovább./ Nem hinném, nem úgy néz ki.

Simaképű: Mert hogy néz ki egy gyilkos?

Borostás: Elszánt. Villog a szeme. Maga meg olyan, mint akinek tele a gatyája. Mint aki beijedt valamitől. Á, maga nem gyilkos. Megérzem én azt. /Befejezi az evést, komótosan visszapakol mindent a táskába. Pálinkásüveget vesz elő./ Iszik egy kortyot?

Simaképű: Nem, dehogy! Tudja, én mindentől félek. Meg mindenkitől. A barátaimtól, a feleségemtől… még saját magamtól is. Észrevettem, hogy kezdenek egyre jobban eltávolodni tőlem, hogy egyre furcsábban néznek rám. Néha, ha hirtelen hátrafordultam, láttam, hogy sugdolóznak mögöttem. Hogy forralnak valamit ellenem. Először megijedtem, aztán meg olyan dühös lettem, hogy már magamtól is féltem. Hogy kárt teszek valakiben. Hát ezért jöttem el… már magamban sem bízom. Most meg megyek, csak megyek, nem tudom, hova, de mennem kell, mert megfulladok vagy megőrülök… Kiveszett belőlem teljesen az identitástudat…

Borostás: Az identitás? Hát a fogápolás az fontos, nagyon fontos. Akármilyen száraz a kenyér, jó foggal el lehet rágni, még a szalonnabőrkét is.

Simaképű:/Értetlenül ránéz Borostásra./ De mit is magyarázom én magának…

Borostás: Értem én, hogyne érteném. A béka segge alatt tetszik most lenni. Így voltam én is, mikor kijöttem a sittről. Három év holmi kis lopásért, megveszekedett gyilkosok között. Azalatt az asszony összeállt a haverral. Postás voltam, kirúgtak. Na, akkor most mihez kezdjek? Legjobb lenne megölni valakit. Akkor örökre meglenne a biztos kosztom, kvártélyom. De nem tudtam megtenni, sajnáltam az asszonyt is, a havert is. Eljöttem ide, az erdőbe, a magányba. Elkezdtem megmászni azt a hegyet, ott ni. Minél feljebb jutottam, annál jobban éreztem magam. Odafenn vettem egy nagy levegőt, és huss, mintha elszállt volna az én nagy indulatom. Lenéztem, és nevetni kezdtem. Odalenn minden olyan nevetségesen csip-csup dolognak tűnt. Mikor lejöttem, egész más embernek éreztem magam. Odébb van egy kunyhóm, ott lakom, meg elszegődtem favágónak. Ahhoz nem kell erkölcsi bizonyítvány. Ezt a fát is én vágtam ki. /Megsimogatja a fatörzset, amin ülnek./ Öreg volt már szegény, meg beteg is.

Simaképű: /Feláll a fatörzsről./ Azt mondja, hogy ott a hegyen megtalálta a lelki békéjét?

Borostás: Így is lehet mondani.

Simaképű: Akkor megyek oda én is…

/Közben az ég beborult, a szél is feltámadt./

Borostás: Hát, most nem ajánlanám. Nézze csak azokat a komisz felhőket! Mindjárt vihar lesz.

Simaképű: Azt hiszi, hogy egy kis esőtől megijedek? /Ideges nevetéssel nekiindul./

Borostás: Azért csak vigyázzon! Ne menjen túl magasra! A villám is mindig a legnagyobb fába csap bele.

Simaképű:/ Egyre hangosabb, felszabadultabb nevetés./ Mindjárt fent leszek! /Villámlás, csattanás, csönd. Szakadni kezd az eső./

Borostás:/Egy darabig döbbenten hallgat./ Én megmondtam…én figyelmeztettem…/ Fejére borítja szakadt kabátját. Kiszalad a színről.