Nekem a domb is elég
belátni a világot
nem csillagok fölött járok
mint a homlokát égi jégbe mártó
interplanetáris rakéta,
– a néma vándor –
ki megfagyott lángból
jelzi magának a járandó utat.
Nekem elég a hold fénye,
hogy kékre
fesse a zöldet és a békalencséből
is távoli földet rajzoljon elém,
mint meséből szőtt álmot,
hol a vizen járó pókok és fátyolkák
alatt rezdül a csend
és odalent a tó fenekén,
moccanatlan alszik a hal.
Nincs semmi baj,
mégha éppen rabol is a harcsa.
Nekem még az is szép
ha sírva hajol a fűzfa a parti sásra
hogy könnyét ne lássa
más csak az ott megbúvó sötét,
vagy a nádi poszáta ha épp
fészkén melengeti apró tojásait,
s szívében dalol a hit,
hogy itt
gyöngyhangú madárkáinak
majd égi utat mutat,
a szellő ringó hullámain.
Nekem az is elég,
ha reggel kisüt a nap !
9 hozzászólás
nagyon szépen megragadtad a természet szépségét. Valahogy nagyon képszerű, nagyon jó. a végére lehet, hogy kellett volna egy rím, talán úgy még inkább tetszene, de így is nagyon!
Első olvasásra kevéssel beéred.De bizony amikor harmdszor olvastam el,akkor világosodott meg előttem,hogy te tulajdonképpen mindent akarsz.Számomra ez versed titokzatos sugallata.
Nagyon szép képekben ábrázolod a “keveset”, ami akár a “minden” is lehet…
Ezek azok az “apró” dolgok, amik életünket széppé, és nyugodttá teszik…
(amíg még kisüt a Nap)
Szia!
Én viszont nem érném be ennyivel!!
Igenis tovább tudnád Te gondolni még ezt a verset.
Igazán ütőssé a forma, a strófák különbözősége teszi.
A harmadik versszak 2. sora külön döbbenet számomra,
jó néhány pecet elidőztem rajta…
köszönet érte
leslie
Köszönöm Liz, Köszönöm gyogyó, Köszönöm Gyömbér, Köszönöm Hajcihő, Köszönöm leslie b shepherd !
Azért e sorozatköszönet, mert – remélem nem bánjátok – együtt szeretnék mindnyájatoknak válaszol, mint a barátaimnak, mert én már rég baráttá fogadtalak Titeket. Hogy honnan tudom, hogy Ti is engem? Mert egy kicsit mindegyitek túlértékelt. Ami nem baj, mert ha az embernek van egészséges önkritiája, akkor csak az öünbizalmát erősíti, amiből nekem elég kevés volt mikor indultam, aztán hullámzott mint a tenger, hol föl, hol le. Szóval most éppen felszállóágban vagyok önbizalom terén, mert ez a vers nekem is tetszik (egy kicsit) . Remélem, soha nem lesz olyan, hogy tökéletesen meg lennék elégedve az írásommal, mert akkor itt a vég. Akár le is tehetem azt a – jelképes – tollat, mert megálltam a fejlödésben, vagyis korcs lettem Igy aztán még mindig rámfér egy kis bíztatás. Amit szívből köszönök mindnyájatoknak
Szeretettel fefo
Nos, csak azt írhatnám amit már mások leírtak. Ezért csak annyit írok, hogy örülök, hogy megmutatod, mik azok a dolgok amiket manapság, nem vesznek maguk körül észre az emberek. Sőt, most a Föld napja alkalmából ez még aktuálisabb.
Nekem még az is szép
ha sírva hajol a fűzfa a parti sásra
hogy könnyét ne lássa
más csak az ott megbúvó sötét,
vagy a nádi poszáta ha épp
fészkén melengeti apró tojásait,
s szívében dalol a hit,
hogy itt
gyöngyhangú madárkáinak
majd égi utat mutat,
a szellő ringó hullámain.
ez a versszak megtestesíti magát a költészetet… főleg a második sor…
Nagyon szép vers, és ilyenkor mikor olvasom, úgy érzem, hogy nekem is elég lenne mindez… olyan apróságokkal jóllakhat az ember! A befejezés meg összefoglal mindent! Hát nagyon gratulálok! 🙂 üdv
Szia!
Nagyon szépet festettél a szavaiddal! Gratulálok hozzá!
Barátsággal: Zsolti!