Várom, de hiába várom
Keresem, de nem találom
Kutatom, de nem sok sikerrel
Járom az utam ezerrel.
Húzza az agyamat, nyúzza,
Kérem, de elkezdi újra,
Tépni az érzéseimet,
Elfeledni a kérdéseimet.
Arcomat az idő verte
Még jobban vág az elme
Borotva élen akár a fegyver
Sajnos ilyen az ember
Melyből a háború árad
Ha jó, akkor is lázad
Gondolata a pusztítás
Lételeme, mint az alvás.
1 hozzászólás
Kedves Regős!
Nagyon keményen igaz a versed.Annyi nyomorúság van körülöttünk, és tudva ezt, még sem nyugszanak a népek, még tesznek rá egy lapáttal.Ember öl embert, területért, hatalomért.Ha a történelmet visszalapozzuk, ez ősidők óta így van… meddig még?A föld, pusztul, rohanunk, sokszor a boldogság mellet is elfutunk.Meglehet pedig, csak egy karnyújtásnyira volt tőlünk.
Nagyon tetszett!
Szeretettel:Kriszti