Isten szemébe belenéz az ördög,
és megrémül, mert azt látja, hogy öltök.
Ejha – gondolja búsulva magában –,
megkaptam, hogy Emberemre találtam.
Addig csiszoltam, míg az lett a vége,
szembeszállt velem: menjél a fenébe
– ezt mondta nekem, drága, jó atyjának –,
vedd tudomásul, hogy fellógatnálak
a Tudás fájára – ha még lehetne,
lángokba borult utolsó kenete.
Nem vagyok az Idő előtti első,
kiégtem, mint a világgá ment belső.
Gyilkos vagyok, a megtestesült szégyen,
Isten nevében háborúmat féltem.
|
Miről szól?
|