Önámítás

Megannyi verset írtam aggkoromra,
no lám, akadt rajongóm, bárha egy,
a vakkanása ráfelel soromra,
de néha jólesik, hiszen csak eb.

Kutyám fülét vakargatom, ha rímem
nem úgy kanyarg, ahogy kanyargni kell,
szemét lehunyva lustaságot mímel,
a versemen se bíbelődik el.

De hogyha indulok kabátomért, ő
csaholva fut felém, körülrajong,
reám veté magát, hitemre félő,
talán fel is borít azon nyomon.

Lehet, hogy áltatom magam, lehet, nem,
de végre van, ki érti már a versem.