Én mindig játszani szerettem volna

én mindig játszani szerettem volna szép lovakkal vonatokkal
de rongybabák helyett csupán egy rongynyúl jutott nekem
tisztes szegénységünk nem engedte elvette tőlem gyermekségem
szorongatom kezemben sárgult fényképeim egyiken bátyámmal ülünk a régi udvaron
kezemben rongynyúllal és egy barkaággal
másikon meg anyámmal és két nővéremmel házikónk előtt az öreg akácfa mellett
azon is ölelem a nyulat talán egyetlen játékom gyermekkoromból
én mindig játszani szerettem volna futni vaskarikával gólyalábakon lépkedni
melyeken most jár a száguldó idő fejem felett éhes sasok köröznek
tépik sebeim zsibbadó hajnalok párás reggelek fátyolos nappalok sötét éjjelek
én mindig játszani szerettem volna szalmakazlakban szénaboglyákban hemperegni
de leperegnek már rólam az évek akár egykori öreg tornácos házunkról a vakolat
homlokom redőiben még megpihennek az elmúlt emlékek szerelmek
borostás arcomon még tükröződik pár vers-hangulat
de szemeimben már látni lehet a közelgő telet s alig hallani egykori hangomat