Ladikra várva

Vad éjszakák ezernyi mámorát
idézi arca éle vissza,
miken lerészegedve rágta át
saját magát mohón facsarva,
megannyi szenvedélyes éj után,
midőn felébe tört a pálca,
fehérre vált, nem álmodott tovább,
leült az ördögére várva.

Üres tekintetében ott zilált
a léha múlt ködének árja,
bigott latornak énje mért is állt,
nem is maradt, ki szánja-bánja,
a lelke bárha rút pokolra tart,
szerelmes angyalok siratják,
de mindhiába, mert amott a part,
s szelíden ellökik ladikját.