Két csiga találkozik a tóparton. Az egyik alig vonszolja magát, orrát lógatva, boldogtalanul botorkál. Megkérdezi a másik: hát te meg miért lógatod az orrod?
– Nagy az én bánatom, éhen haltak a csemetéim, de én se húzom már sokáig. Ráadásul azt hallottam, hogy a túlparton olyan nagy a jólét, hogy minden csiga élete végső határáig él.
– De, ha ezt tudtad, akkor miért nem mentetek át a túlpartra?
– Oda nem lehet átmenni, oda születni kell.
– Mitől jó egy vicc? Szerintem attól, hogy bár ugyancsak túlzó, de mégiscsak tartalmaz egyfajta igazságot, valóságot.
Hová születünk, mikor születünk, kik közé, milyenek az egyéni- és a társadalmi lehetőségeink, ezek mind-mind meghatározzák a boldogulásunk. Ezt még árnyalhatja a házasság is, akár pozitív, akár negatív értelemben.
Természetesen vannak kivételek. Kiugró tehetségek, elszánt, hegyeket megmozgatni tudó emberek, hatalmas egyéniségek. Azonban az átlag marad azon a parton, ahová született.
7 hozzászólás
Bevallottan most azért jöttem ide, mert te is tiszteletedet tetted már több alkalommal is az írásaim alatt. Nincs ebben semmi furcsa vagy idegenszerű. Így működik az információ átadása és terjedése, így kezdődnek kapcsolatok. Én nem akarom pusztán azt írni, hogy tetszett, vagy nem tetszett az, amit olvastam. Persze megtehetném és nincs ebben semmi rossz, sőt, inkább jó. De nem elég. Azt akarom, és azt akarom, hogy akard te is azt: amit minden író elvár a kommentelőtől: hogy érdemben foglalkozzon a művével. És megint egy kitérő – jó azért nem mindig ezt akarja egy író, mert van, hogy jól esik csak úgy az érzelmi támogatás is. Személy szerint örülök, hogy ha írót látok magam körül, mert az azt jelzi, hogy számára nem közömbös a betű. Persze mindig lehet még magasabb elvárás. Megmondhatják, mit csinálj, vagy mit ne. Hogy hova írj, hányszor, néha még azt is, hogy mit. Azonban ez nem határozhat meg téged, sem mást. Most egy olyan életszakaszomban vagyok, amikor épp nem annyira a pénz és annak megszerzése érdekel, hanem a kis titkok, igazságmorzsák, vagy bődületes hazugságok és az ezek közötti -néha hajszálvékony csúsztató vonal. Most inkább figyelek hanglejtésekre, finom stílusváltásokra, olyan emberi összetevőkre, ami megkülönbözteti a képmutatót a valódi példamutatótól, vagy egyszerűen a dörzsölt, lesimított, leolajozott hajú gazembert a kevésbé dörzsölt, lesimított, leolajozott hajú úriembertől. Most persze joggal kérdezheted, hogy mi köze ennek a te írásodhoz. Annyi, hogy ez is az igazságról és a valóságról szól. Nem, nem értek egyet az átlag csiga mentalitással és nagyon nem jó, hogy te ilyen túlsó-part elméleteket dédelgetsz magadban.
em szabad feladni, megtagadni a boldogság kulcsát. Nem igaz szerintem, hogy ez határozna meg, hogy hova születünk, mert önmagunkban egyikünk sem átlagos. Amíg csigának látjuk a tükörben magunkat és ez a kishitűség határoz meg, addig elérhetetlen álom -illúzió- csupán a túlsó part. De kimondod a varázsszót: hegyeket mozgatni lehet. nem csupán karizommal, vagy gépekkel. És a csigalétet le lehet vedleni, mint egy rossz bőrt. Mert a hit határtalan, bármely életkorban megragadható és akkor elemi erővel tör be az ember életébe. Megújul, megfiatalodik tőle. A viccet félretéve, kíváncsi lettem volna a kérdező csiga státuszára. Vajon ő mit gondolt, ő hol él, melyik parton? A boldogtalan búskomorságtól a lélek bizony éhen tud halni. És ezzel talán saját magamat is visszapofozgatom kissé a nulla-nívónak nevezett limit fölé.
Kedves Zsoló!
A kérdező csiga is ugyanazon a parton él, mint a megkérdezett.
Nos, válaszoltam a kérdésedre és akkor most reagálok a hozzászólásodra is. Először is nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi időt szántál erre a kis semmiségre. Te nyilván azok közé tartozol, akik képesek voltak kitörni, merőben másképp élni, mint a körülötted élők. Ez viszont egy általános megállapítás, vagyis az emberek zömét meghatározza az a hely, kultúra, körülmény, lehetőség, amelybe születik. Nem szeretném hosszú lére ereszteni a témát, de gondolj bele, ha most ott élsz teszem fel húsz évesen, ahol háború dúl és elvisznek katonának, ahol jó eséllyel meghalsz, megnyomorodsz, akár fizikailag, akár lelkileg és ha a “szerencsés” túlélők közé tartozol is, szegény az ország, ahol élsz, mert minden romokban hever, fel kell építeni és mire már egy kicsit könnyebb lenne az élet, addigra a nagy része már eltelt. Olyan országokban, ország részekben, ahol írni-olvasni se tudnak az emberek és még tiszta ivóvíz se áll rendelkezésre, nehéz kitörni, nincs kitől és mit tanulni, illetve amit lehet, az édes kevés ahhoz, hogy érdemi változást hozzon. Említettem a kivételeket is, de azok éppen azért kivételek, mert nem a többséget képviselik. Akkor arról még nem is beszéltem, hogy nem mindenki születik zseninek, sőt, van, akinek igencsak szerények az adottságai. Nos, mondjuk egy jó módú családban ez kevésbé jelent akkora akadályt, mint egy nehéz körülmények között élőben. Aztán voltak emberek, akik jó módban éltek, tanultak, sikeresek voltak, majd mindent elvettek tőlük, pl. mert kuláknak minősítették, megfosztották a családtagjaikat a továbbtanulástól, mert nemesi származásúak voltak, koncentrációs táborba kerültek a származásuk miatt, málenkij robotra vitték, stb.
Ami a kommenteket illeti egyrészt nem tartom magam szakértőnek, hogy érdemben tudjam minősíteni a műveket, másrészt már épp a véleményem miatt kellett elhagynom a HM-et. Volt, aki csak megsértődött, de olyan is, aki panaszkodott rám és az ottani főszerkesztő nem tartotta helyesnek sem a kölcsönösség forszírozását, sem az olyan véleménynyilvánítást, ami az alkotójának nem tetszik. Tehát megpróbálok itt alkalmazkodni, különösen, hogy új vagyok az oldalon.
Bízom abban, hogy kimerítő választ adtam és ha nem is mindenben, de talán akadnak olyan pontok, amelyekben egyet tudunk érteni egymással, vagy legalábbis megérteni a másik szempontjait is.
Szeretettel: Rita
Elolvastam és is mindkettőtök véleményét, és csak röviden ennyit: Élni és élni hagyn! Szerintem nagyon sok vélenycsrének, diskurálásnak az a célja, hogy rábeszélja a másikat az ö saját álláspontjára, az helyet, hogy megértetné a másikkal, miért is ez az ő álláspntja, nem pedig indirekt, vagy direkt rábeszlése a másikat a sajátjára…üdv Tóni..
Kedves Tóni!
Köszönöm az olvasást. Elvileg egy viccről írtam, amivel egyet tudtam érteni, vagy más szóval azonosulni tudtam vele, hiszen vannak meghatározó tényezők, melyek befolyásolják az életünk alakulását, ilyen a háború, a szegénység, betegség, munkanélküliség, indíttatás, tehetség, stb.
Annak pedig örülök, ha másnak erről külön véleménye van, különösen, ha indokolni is tudja. A nélkül valahogy olyan, mint ha X azt mondja, hogy utálja Y-t. Megkérdezik tőle, hogy de hát miért? Amire a válasza az, hogy csak. Tehát, ha valaki a mélyszegénységből fel tud emelkedni az ritka mint a fehér holló és ez nem az én véleményem, hanem tény. Az alultáplált, nyomorban élő, tanulatlan és ezért tudatlan egyén nem valószínű, hogy a másik parton találja magát, ahol jólétben élhet.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita, tökéletesen eggyezek a véleményeddel, mondhatnám azt is: Átéltem, habár nem tartom magamat nagynak, de ahhoz képest ahonnan elindutam, meg vagyok elégedve az életemmel. Ismertem azt amit leírtál, és az is igaz, hogy minden viccnek az alapja a megtörtént valóság. Én is több versemben valami igaz törönetről írtam, úgymondva önírónia formában. Nem szeretem a mai vicceket, amelyeknek az alapja mindig valakinen a leszégyenitése…üdv Tóni…
Kedves Tóni!
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásod. Nem értettem soha mitől vicces, a vak, a siket, a púpos, a kancsal, stb. kigúnyolása, vicctárggyá tétele. Azokat a vicceket kedvelem, melyek elgondolkodtatnak, felfedezek bennük valamit, ami valóságos.
Szeretettel: Rita
Igen ám, de ma már kevesen találják meg, a nem kimondott poént. Ma már azt is ki kell mondani, mert a mai ember csak az “okostelefon” segitségével gondolkodik, ha nem mondják ki a poént nem is nevet. Ezért is ezek a komikusok is olyanok mint a Tiszavirág…üdv Tóni…