Záporfelhő

Hűvös eső hullik
Akár egy nagy függöny
Minden szűrkének látszik
Olyan színű mint a közöny

Mit arcunkra fest
Minden egyes reggel
Az egyhangú nyomor
Mikor a nap felkel

Nem vettem jegyet
Hisz nincs rá időm
Mégis színházba megyek
Úgy tűnik ez már a jövőm

Mint mindenki másé
Nem vagyok egyedül
Mindenem a vágyé
Ha álarcom lekerül.

Megvillantom fehér fogam
A kínos s kötelező mosolytól
Nagy erő, hogy visszafogjam
Magam a következő pofontól.

Mit az élet tár elém
Semmit sem kímélve
Sodorva a mérget felém
A nekem szánt dózist kimérve

Adagolja serényen belém
Kivárva utolsó szusszom
De semmi sincs mitől elmém,
S szívem a felszínre ne ússzon.

Újra felveszi a harcot
A végsőkig kitart
Keres majd másik álarcot
S nem holt lelkeket kutat.

A múlt tapasztalatai
Lendítik kicsit előre
Áhított kívánságai
Felszálltak egy felhőre

Fent ismét esővé gomolyogva
Sötétre rajzolódik meg az ég
A szétmállott, élet – elhasználta,
Lelkeket a földbe mossa szét.