Alkony a rónán

Az alkonyat leszállt a rónaságra,
üres tanyák között szitál a csend,
körötte leng a mélabú magánya,
megannyi régi kép fakón dereng.

A kút göcsörtös ágasára varjak
telepszenek pihenni egy kicsit,
a nádtető imitt-amott beroskadt,
de hát alatta senki sem lakik.

A csillagok sorolva egyre gyúlnak,
az éj uszálya lassan elterül,
s bogozza ódon illatát a múltnak,
miként sok éve rendületlenül.

A Holdra vén, öreg gerenda roppan,
amint lenéz a rónaságra búsan.