A hangodban élek

Nem egyszerűen egy kellemes hangot hallani mikor beszélsz. Ennél szebb dologról van szó. Fülbemászó hatással van rám. Még mindig. Nem tehetek róla. Ő minden és mindenki, aki egy csepp boldogságot is megsokszoroz. Nem több és nem kevesebb annál, ami nekem kell. Tiéd a szívem, mást nem tudok adni, és ha ez nem elég, akkor én sem vagyok elég neked. Remélve remélem, hogy mindaz, amit egy személy esetlegesen elvár tőlem, azt meg is tudom adni. Túl kevésszer halottam azt, hogy igen, ügyes voltál, ez szép volt. Túl kevésszer, hogy bízni tudjak magamban. És akkor miért írok? Mert egyszerűen valahol ki kell fejeznem magam. Nem vagyok képes arra, hogy bezárjam a blogot és azt mondjam: nem! Próbáltam, de nem megy. Muszáj másokkal is megosztanom egy ilyes szinten a gondolataimat. Mégis ez pont hozzá hogyan köthető? Nem tudom. Mikor az elvárás a címmel kapcsolatban egy szerelmes, mindenesetre egy viszonylag boldog műnek kellett volna keletkeznie. Sajnálom. Nem vagyok képes erre. Nem tudok átverni embereket. Nem naivitás kérdése, inkább jó lelkűségé.
A lényegre térve viszont mégis szomorúan tölt el az egész, mikor boldognak kéne tűnnöm. Legalábbis még. A kedvemet elvenni éppoly könnyű, mint tévhitbe kergetni. Lehetetlennek bizonyuló küldetések sorozata és egy tévedés. Mindez talán egy napom, egy hetem, de az én idősíkom és az én életem. Ez az a pillanat, mikor a szemöldökök 3cm-rel megemelkedve kételkedő formát ölt. Kifejezik, hogy az olvasó éppen nem mer hinni a szemének. Az a lány, akit időtlen-idők óta figyelnek, és akinek az életét nyomon követve rájönnek, hogy valamit nem vettek észre. Semmi gond. Tévedni emberi dolog. Igaz figyelmeztetések után sem nagyon lehetett észrevenni a sorok között síró ifjú lányt. Az, hogy nem fejtettem ki szemtől szembe az érzelmem romba dőlését, nem jelenti azt, hogy el is titkoltam. Próbáltam pozitívan megközelíteni a dolgokat.
( Hiányzol. Mindennél jobban, ezt te is tudod.) Lényegében talán egy kis időt igénybe veszek. Nem lennék képes olyat kiadni magamból, ami egy összetört, és fáradt állapotomban sikerült megírnom. Nem. Ezt az egyet nem engedem meg magamnak sosem. Írok esőben, fagyban, hóban, de sírva sosem. Ezt inkább akkor teszem, mikor mások történeteit olvasom el újra és újra. De hangodban az aggodalmat, a kihívástól való visszariadást és a megfutamodást hallom. A szörnyű mégis mindebbe az, hogy melletted biztonságban érzem magam. Majdnem fél év telt el és már a könnyeim csordulnak, ki mikor rád gondolok. Mikor láthatlak újra? Sok ember van, akivel meg kéne ismerkedned. Ott van ő, aki egy hős. Megjelent és minden problémám szinte egytől-egyig megoldottnak tűnt. De sajnos ő sem képes mindenre. A hiányt még ő sem tudja pótolni. Erre egy személy sem képes csak, te. Tudd, hogy mindennap arra várok, hogy végre lássalak, és végre itt legyél. Karácsonyra mindössze téged kérlek,és a régi életemet.