Minden író vagy írogató embernek kihívást jelent,hogy írása ne tartalmazzon helyesírási hibákat. „Aki dolgozik,az hibázik”alapon ez szinte lehetetlen főleg hosszabb írásokban. Valahol olvastam,hogy a leggyakorlottabb gépírók is laponként átlagosan 4-5 hibát ejtenek. Az írás elgépiesedése miatt igen neves és színvonalasan szerkesztett, lektorált könyvekben, írásokban is találhatunk, elírásokat, betűcseréket vagy más típusú helyesírási hibákat. Az is baj, hogy ha túlzottan megbízunk a gépi javításban, ami segít, de nem helyettesíti az alapos és gondos helyesírási ellenőrzést. Az iskola sem kezeli elég nagy fontossággal a helyesírás tanítását. Emlékszem iskolás éveimre, a dolgozatok, rögtönzések, a házi füzetek javítása sem sokat segítettek, mert a tanárok kijavították, de szinte sohasem magyarázták meg miért hibásak a pirossal aláhúzott szavak, nem is beszélek, hogy nem gyakoroltuk a hibás szavak helyes írását. Nagyban nehezíti a helyesírásunk korrektségét az szavaink írásbeli és kiejtésbeli eltérései, amit sokan igen nehezen tudnak megszokni, nem kevésbé károsan hatnak csak bizonyos térségekben (régiókban) használt tájszavak, és hasonlóan kártokozó tényező az utódállamokban élő magyarság országainak hivatalos nyelve. Az ott élő magyarok akarva vagy akaratlan kölcsön szavakkal „fertőzik” magyar anyanyelvüket.
Szerintem, a fontosabb helyesírási szabályok ismerete mellett mint a jó zenésznek a dallamot, hallani kell és ezáltal automatikusan tudni megkülönböztetni a helyes formát a helytelen formától. Aki nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, bizony egész életében küszködni fog magyar nyelv elég nehéz helyesírásával. Az interneten (chaten), mint divatosabbá váló rövidítések,vagánykodó, zsargonkodó minden helyesírási szabályt figyelmen kívül hagyó helytelen írásformák sem segítik elő a helyesírás javulását.
4 hozzászólás
Érdekes írás. Elsősorban te is átnézhetted volna, bizony, akad benne hiba. Szerintem pl. a szó többes száma nem szók, hanem szavak. 🙂
Amúgy a tájszavakat nem kárhoztatnám, hozzátartoznak a nyelvhez. A jó fül pedig sajnos messze nem elég, a szabályokat meg kell tanulni, még akkor is, ha mostanában eléggé rugalmasan kezelik őket még a nyelvészek is.
Üdv, Poppy
Elnézést a becsúszott hibákért. A cikkecske a vonaton egy álmos hajnalon született meg. A gépi javításra volt csak időm, amikor éppen készen voltam megálltunk a Keleti pályaudvaron. A szó többes számát /szavakat/ jól ismerem mégis becsúszott a környezetemben hallott helytelen többes szám. Én most is állítom, hogy a helyesíráshoz fül is kell, amikor írunk nincs idő a szabályokon gondolkozni, esetleg az utólagos ellenőrzéskor , ha erre van idő. A szabályok fontossága cikkemben is szerepel, tehát azt nem tagadom. De ha kell a helyesírást az agyunk egyfajta begyakorolt automatikus tevékenységének is mondhatom. Nincs semmi bajom a tájszavakkal sem, de megemlítettem, és inkább tájszavak különböző írásmódjára gondoltam tájegységekként.
Örülök a témának. Jóval korábban már én is tettem föl a helyesírás fontosságával foglalkoó anyagot. De nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy aki írással foglalkozik, aki azért ír, hogy munkáját mások is olvassák, annak bocs' "kutyakötelessége" helyesen írni. Ilyen célra nem szabad a sms írást használni, szavak közt számokat alkalmazni, stb. Nagyon helyes, amit leírtál: "mint a jó zenésznek a dallamot, hallani kell és ezáltal automatikusan…" stb. Apám tanító (és három fiútestvérem is pedaógus lett), olyan környezetben éltem, ahol ezek a kérdések fontosak voltak. Apám is azt mondta: helyesen kell beszélni, jól ejteni ki a szavakat, s úgy kell leírni. Mindez igaz. De mit tegyen, akinek mondjuk, a papája sem beszélt úgy, ahogyan az le vagyon írva!
Folytatom.
A magyar helyesírás túl van erőltetve. szerintem