A kiteljesedés

Szeretnék másmilyen lenni, de csak ilyen vagyok, s végül majd ezt is megköszönöm. Hisz élhettem. Részt vettem valamiben, amit, bár nem értettem egészen, mégis itt-ott élveztem. Igen. Azt hiszem ezt meg kell köszönni. Így illik. Hogy kinek? Mindegy is. Csak ne átkozódjunk! Annak nincs értelme.

Ilyen-olyan izgalommal, felívelésekkel és kudarcokkal, nekibuzdulásokkal és hátrahőkölésekkel telített az a néhány évtized, ami adatik. Felhasználásra váró létidő, s így is kell kezelni. Butaság túlzásokba bocsátkozni az okok kutatásával. Elfecsérelt idő. Az intelligens ember általában itt rontja el. Épp ezért, az intelligens ember mindig másmilyen szeretne lenni. A legritkább esetben azonosul önmagával. Hibát hibára halmoz, mert küszködik. Pedig csak meg kellene köszönni a létezést, s utat engedni a sodrásnak.

A hömpölygés irányát nem változtathatjuk meg, de ha úgy tetszik, félreállhatunk, és máskor, az alkalmas pillanatban akár vele is zúdulhatunk. Lehet persze, hogy sosem jön el ez az idő. Akkor csak élni kell. Miértek nélkül. Ahogyan évezredekkel ezelőtt Kínában. Megnyugodni, s mint energiát, élet-elégedettséget fejleszteni létünk generátorának segítségével.

Másmilyen szeretnék lenni? Már nem. Mert tudom, hogy csak ilyen lehetek. Kosztolányi „Halotti beszéde”-e jut eszembe. Minden ember egyszeri, egyedi megismételhetetlensége, s ennek nagyszerűsége. „Én”-ként élni tehát. Ez a legtöbb, mi elvárható. Az „én”-ben minden benne van. Az is, ami lehetek. De nincsenek benne személyiségemtől idegen összetevők, melyek, ha ismeretlenek maradnak előttem, boldogtalan önmarcangolóként végezhetem.

Megköszönöm tehát, hogy vagyok, hogy ilyen vagyok. Megköszönöm születésemet, s megköszönöm teremtőmnek, hogy ilyenné determinált, s hogy én is egyszeri lehetek, s mert esélyt kaptam a kiteljesedésre.

Fontos, hogy sose higgyük: elkéstünk! Ha ez a gondolat egyszer befészkel elménk legmélyére, nehéz lesz majd onnan kitakarítani. A kiteljesedés mindenkinél máshogyan és másmilyen sebességgel történik. Nincs recept, éppen egyszeriségünk okán. Egész létezésünk legfontosabb, egyben legnehezebb feladata: megfejteni saját kódrendszerünket. Magunk számára nagyon bonyolultak vagyunk. Túl mélyre kell leásnunk ahhoz, hogy hibáink természetét megismerhessük. Kevesen vagyunk képesek erre. Inkább, a már alig védhető körülbástyázására, vagy áhított, s elképzelt, valójában azonban sosem létezett jellemünk görcsös előállítására törekszünk. Azután pedig ezt, mint valamilyen különleges portékát kínálgatjuk. Néha még vevő is akad. A disszonancia később, gyengeségünk idején felerősödik, mert addig képesek vagyunk lefojtani. A hamisság végül elkeseredést szül, az pedig ki tudja mit.

A kiteljesedés, több mint bölcsességet szerezni. Maga az önsürgetések nélküli létezés. Kíméletes, mégis határozott megérkezése egy hosszú, megérdemelt pillanatnak. A kiteljesedés győzelem. Test és lélek földi üdvözülése. Mindenki jussa.

A kiteljesedés mibenléte egyénre szabott. Személyiségfüggő. Legfontosabb előfeltétele a kiegyensúlyozottság. Lehet időszakos, de lehet végleges is. Van úgy, hogy elérjük, majd elveszítjük. A kiteljesedés folyamatból állapottá lesz, ha képesek vagyunk uralni. Nem egyenlő a boldogsággal. Több és értékesebb annál: a boldogtalanság teljes és hosszantartó hiánya. Mindenki számára elérhető létcél. Nem kiváltság, hanem egyetemes életérdek. A boldogság lángol, de utóbb elparázslik. A kiteljesedés örömteljes állandóság. Megbonthatatlan egyensúly. Spirituális létminimum.

Mindannyian utazunk, míg kiteljesedésünket el nem érjük. Közben folyton másmilyenek akarunk lenni. Ez az állandó heves, indulatos késztetés meghatározza tetteinket. Úgy érezzük, hogy elfut minden mellettünk, s mi csak kapaszkodunk valamibe, ami sokkal lassabban halad. Mikor megéljük kiteljesedésünket, megértjük magunkat is. Vannak olyanok, akik számára ez égbe vezető lajtorját jelent, s vannak azok, akik végre egy lépcsőfokot feljebb léphetnek. Mindkét lehetőség ugyanolyan értékkel bír. Ha ezt elfogadjuk, győzedelmeskedtünk magunk felett.

Másmilyen szeretnék lenni? Nem, mert még úton vagyok, s nem, mert csak „én” lehetek.