A költészetről

Olyan tevékenységről beszélek, amikor azt mondom költészet, amelynek révén, valamilyen formában értelmet nyer egy virtuális világ, ami mégis megfogható. Számos feljegyzés készült arról a történelemben, hogy egyes korszakokban, és egyes népcsoportok szempontja alapján, mit jelent az, amit akkor, és ma is, irodalomnak emlegetünk. Közlésforma ez, ami először csak némán születik meg, értelmes tollvonásokból, annak céljául, hogy a BEFOGADÓ lelkébe, de legfőképp értelmébe találjon. Szét kell tudni választani a fiktív jelenségeket, a valóság képétől, ám ez nem mindig könnyű akkor, ha egyes dolog olyan hitelesen van megfogalmazva, hogy még maga, a szerző is elhiszi. A költészet, egy olyan szintű követelés, ami nagyon súlyos mérce alá van rendelve. Esztétikai szempontokat figyelembe kell venni, nem különben azt is, hogy az írásnak, ha például versről beszélek, akkor ritmikai szempontból, rendben kell lennie. Továbbá, képeknek is kell keletkeznie, és amikor én azt mondom, hogy ritmika, akkor arról van szó, hogy a mű, legyen olyan, mintha a szerző énekelne művében, olyan hatást keltsen, mint egy zene. Nagyon FONTOS dolog! Nem szabad elsiklanunk a felett sem, hogy ez író, költő, akkor válik igen sikeressé, ha kézirata, nem tartalmaz ballisztikus jegyeket, jól megfogja a témát úgy, hogy ennek nyomán, együtt, eltalálja a megfelelő invenciózus versnyelvet is. Azt gondolom, korszakalkotó lehet egy mű abban az esetben, ha úgy közli a szerző, aki máshogy nem tudja. Mit értek ez alatt?? Azt értem, hogy legyen meg az egyedi hang, stílusjegy, ami csakis kizárólag magára jellemző. Észrevehető legyen a kéziratokban, és meg kell próbálni úgy közvetíteni az olvasók felé, hogy ne tűnjön sem plágiumnak, sem átírásnak. Hasson a szívekhez, a szigorú szerkesztők felé pedig azt javaslom, hogy alkosson úgy, amelynek révén, megjelenik egy mű, egy-egy folyóiratban. Nagyon nehezen érhető sajnos el, még én sem jutottam el odáig, mert nem találták megfelelőnek írásaimat, csupán most a visszajelzéseket, és saját gondolataimat osztom meg a nagyérdeművel. Tehát! Megfontolandó, amikor azt mondták nekem olyan a mű, mintha egy magánszemély közölné azokat, olyan témában, ami hétköznapi, ami a mindennapokban jelen van, vagy olyan téma, amiről, tudjuk, hogy így, vagy úgy van, semmi újat nem hoz irodalmi szempontból, magyarul tehát, profán. Én, itt tartok. Szerencsés, ha az írás nem ilyen.

Összegezve tehát:

Költőnek lenni tehát, igen kockázatos, főleg abban az esetben, ha valaki, mint én, mindennapi tevékenységnek titulálja ezt a műveletet, annak reményében, hogy valaki felfigyel arra amit tesz, és valamikor eredményessé tér ki. Én, a magam nevében, művészkollegáimnak kívánok a továbbiakban, nagyon sok sikert pályájukon, sok örömet, eredményes alkotásokat! Az olvasó közönségnek pedig azt ígérjük, hogy addig nem hagyjuk abba az írást, amíg vannak, kik olvassák verseinket, műveinket, és addig, amíg lélektől-lélekig nem hat, és kíván olvasni az Olvasó! A művészet csodálatos és alkotni fantasztikus dolog.