A szeretet

Ez az egyik olyan fontos téma, amely szorosan kapcsolódik az élethez és annak minden mozzanatához. Emiatt mára unalmassá is vált. Úgy gondolják, hogy túl kellene már rajta lépnünk, de pont ennek a felfogásbeli problémának köszönhetően mindig ugyanabba a problémákba ütközünk.
Ebben a néha életidegennek tűnő, rohanó világban, sokszor érezzük, hogy elveszett mindaz, amit egykor az élet értelmének tartottak. Mára már nem egyéb, mint egy általánosan jól bevett érzelem, amivel úgy játszadozik az ember, mint ha valóban csak játéknak tekintene mindent. Az emberek saját maguk tették tönkre és ezáltal változtatták meg létezésük minden pillanatát. Az ember eredendően bűnös mivolta tovább fertőzi az élet szentségét és sérthetetlenségét.
Szabadság után áhítoznak, miközben saját maguk rabjaivá válnak. Hatalomra való ellenállhatatlan éhségük, önző gyarlóságuk teljes idegenkedést szül.
Érthetetlen módon örömüket lelik az élet hajszolásában, megvetésében, ami által az önzés eszközévé válnak.
A teremtmény a Teremtője helyébe kíván lépni, így felborítva és teljes káoszt okozva az élet eredeti rendjében. Ennek a magatartásnak köszönhetően az emberek elkezdtek letérni arról az útról, amelyet Isten lehetőségként felajánlott és önzetlenül kijelölt mindenki számára. A bizalmatlanság eluralkodott a szívekben, és ez teljesen odáig vezetett, hogy az emberek elvesztették egymással való kapcsolatukat. Ma már csak keveset vagy egyáltalán nem is beszélgetnek egymással.
Az emberi értékek kezdik elveszíteni eredeti jelentőségüket és nem egyszer felcserélődnek. Ma már könnyebb megoldásnak tűnik egy cél elérése, ha hazugságokba burkolózva, önmagunk feladása révén, lelkiismeretünket kizárva, saját érdekeinket előtérbe helyezve, gátlástalanul átgázolhatunk mindenkin.
A kételkedés eluralkodott az emberi szíveken és így kétségek közepette a lélek folyamatosan megtelik félelemmel, amely eltörli a szeretetet.
Aki félelemben éli az életét az folyamatosan gyötrődik, az aggodalmak egy idő után annyira elhatalmasodnak az ember felett, hogy állandó kínok között kell megélnie mindennapját. Itt azonban egyfajta kényszerűségről van szó, hogy csak így cselekedhet. Olyan érzések keletkezhetnek az emberben, mint ha önmagát büntetné, miközben folyamatosan ítéleteket hoz, és ezáltal könnyen megbánthat akárkit.
A szerelmesek is ott követik el az első nagy hibát, amikor a szexualitásból akarnak kiindulni, hogy eljussanak a szeretetig. Csak a szeretet által lesznek képesek megérteni saját nemiségüket, és annak megszentelése révén az abból fakadó igényeket.
A nők körében gyakran megtapasztaltam, hogy érzelmeik egy részét a félelmeikkel helyettesítik. Ugyan próbálják bizonygatni, hogy képesek teljessé válni a szeretetben, de lelkük legmélyén saját maguk is sokszor elbizonytalanodnak. Mindig azon fáradoznak, hogy boldoggá tegyék a férfiakat, mosolyt varázsoljanak az arcukra, kedvességükkel meglágyítsák és szeretetükkel szerelemre lobbantsák a szívüket. Azonban minden egyes nap önmaguk legbelsőbb mélységeiben tudatosan újra és újra harcot vívnak a magány érzésével. Sokszor az elhagyatottság felülemelkedik rajtuk és kétségek közepette keresik a válaszokat az élet nagy kérdéseire.
Vágyakozva keresik azt a napot, amikor félelmeiket félretéve, kétségeiket hátrahagyva megtapasztalhassák a szeretet igazi valóságát. Amikor a szeretet már nem csupán
álom, hanem az életének legfontosabb kulcstényezője.
Hinnünk kell abban, hogy nem csak egyfajta életérzés, ami az embert körülveszi, amit néha magához vesz, vagy csak úgy eldob, amikor kedvét érzi.
Az élet maga a szeretet, ami nélkül létezni nem lehet. Mindennapi életünk örök mozgatórugója, ami minden egyes óránkat, percünket átitatja. A legnagyobb hatalom, amelyet ember birtokolhat és ami elpusztíthatatlan, mert lelkünk legmélyén uralkodik el rajtunk, és szívünket olyan magasságokba emeli, amely örök fáklyaként ég bennünk. Az igazi szeretet nem követel, nem támaszt feltételeket, nem gerjed haragraCsak a feltételek nélkül, önzetlenül szerető ember képes az áldozatra, a lemondásra, a másság elfogadására, a megbocsájtásra.
A saját érdekeinken való felülemelkedés, a mások iránti önmagunk odaajándékozása a legnemesebb nemesebb cél, ami az embert éltetheti, és csak ezáltal válhat képessé arra, hogy a saját életét is megismerhesse. Albert Schweitzert egyszer megkérdezték, hogy miben látja az erkölcsi jó alapját, így válaszolt: Jó az, ami az életet szolgálja. Kitűnő válaszként szolgálhat, ha képesek vagyunk megérteni, hogy az önző élet és az élvezetek utáni vágy helyett, az élet és az erkölcsi jó alapja csak az élet szolgálata lehet.
A szeretet bizonyságot ad, hogy mindannyiunknak küldetése van e világon. Ha megváltoztatni nem is, de jobbá tehetjük, és ezáltal környezetünket is képesek vagyunk formálni. Felfedező útra késztet, hogy bárhol is járjunk a világon, mindig akad majd egy hely, ahol boldogságra lelhetünk.
A szeretet megtanít élni, hogy miképpen szemléljük a világot és viszonyuljunk embertársainkhoz.
Ajándék, amivel élnünk kell, vágyakozni, elfogadni és felismerni benne azokat a hasznos üzeneteket, amelyek az élet alapvető kérdéseire válaszként szolgálnak.
Az igazi próbát akkor álljuk ki, ha nem félünk a másik ember szeretetétől és kimerjük mutatni saját, valódi érzelmeinket.
A szeretet megtapasztalása elűzi a lelkünkben felgyülemlett félelmet, minden eddigi dolog új értelmet nyerhet és ezáltal teljessé válhat, mindaz, ami egy boldog, kiegyensúlyozott élethez szükséges.