Belekapaszkodtam a szóba, hogy elmész
és féltem, nekem semmi nem marad,
csak az önzés.
Belekapaszkodtam a tájba, mert széthull,
mint üvegcserepek a bús kövön
és vérzek.
Belekapaszkodtam a nyárba, ha ősz jön
elfúj minden falevelet a szél
árnyékodhoz.
Belekapaszkodtam a szóba, hogy elmész
és az önzés marad nekem, semmi más,
csak az önzés.
4 hozzászólás
Sajnos, hogy nem érti… Én értem. Gratulálok! Tetszett! Egyszer hátha megérti…
Fel a fejjel! Fő a pozitivizmus! 😉
Reménykedjünk, reménykedjünk. Bár úgy lenne.
Tetszik. Jó vers. Sűrű, tartalmas, nehéz… (üdv. Á.E.)
Nagyon jó vers! Gratulálok!:)