Olvasom az újságban, meghalt Albert Györgyi. Mindössze 44 évet élt. Megosztó személyiség volt. Az újságok ontják a róla szóló cikkeket. A TV-ben egyre több műsorban beszélnek róla. Most mindenki sajnálja, mindenki tudta, hogy valami nincs rendben vele…A vacsoracsata műsorban láthattuk ilumináltan, sokszor azt sem tudta mi történik vele, hol van. Társai megmosolyogták, háta mögött gúnyolták. Vajon hány napig, hétig élnek meg a tragédiájából az újságok, a TV ? Gusztustalan néhány ember, ahogy nyilatkozik…Egyszerre több barátja van, akik mind segíteni akartak, de aztán nem lett belőle semmi. Magányát macskájával, Kovács Pistivel osztotta meg. A volt „szerelme” könyvet akar írni róla. Meglovagolja a tragédiát, gyorsan hasznot húz belőle…Nem értem! Ha annyira szerette, akkor hol volt. Ugyanis a hírek arról szóltak, hogy szakítottak, most meg… nem értem. Ilyenek vagyunk mi magyarok. Senki sem lehet próféta a saját hazájában. Amikor meghal, akkor kiderül, hogy tehetséges, okos volt. Albert Györgyi nyilatkozta, hogy Magyarországon még nem született meg az a munkahely, ahol ő dolgozhatna. Mert ki az, aki elviseli, hogy hétfőn hisztis, kedden másnapos, szerdán nem megy be, de csütörtökön, amikor kell akkor toppon van, minden szuper jól megcsinál. Nálunk nem szeretik, akinek véleménye van, kérdez, vagy épp valamiben nem ért egyet a főnökével. Most, hogy nincs köztünk, kiderül milyen tehetséges volt. Segíteni csak kevesen próbáltak neki/ igaz nem is nagyon hagyta/ , de azok nem is nyilatkozgatnak a TV-ben, most is a háttérben maradnak.
Aztán elszégyellem magam. Nekem is van egy barátnőm, aki depressziós. Telefonon tartom vele a kapcsolatot, néhányszor meglátogatom. Vittem neki enni, mert azt sem akar. Szóltam a családjának, figyeljenek rá, mert rossz állapotban van. Nagyon sok a munkám, egyre ritkábban hívom. Pedig a kis segítség is segítség. A szalmaszálakra is szükség van. Nem szabad kibújnunk a felelősség alól, mentséget találni, hogy miért nem hívtam, hívom fel…Lehet, hogy épp jókor csörög a telefon…Elhatároztam, hogy felhívom a barátnőmet, mégha csak igen… nem… lesz a válasz a kérdéseimre, mert beszélni sincs kedve. DE HÁTHA JÓKOR CSENG A TELEFON…
Albert Györgyi-avagy ilyenek vagyunk mi magyarok?
By hundido
17 hozzászólás
Épp jókor jött a cikked második fele. Én is húzom-halasztom azt a bizonyos telefonhívást egy dipoláris depresszióban szenvedő barátom felé, miközben persze szégyellem magam. De holnap tényleg felhívom!
Azt viszont nem hiszem, hogy magyar sajátosság lenne a bulvársajtó csámcsogása a tragédiákon, vagy a "barátok", "szerelmek" képmutatása. Ez inkább emberi sajátosság, szerintem.
Köszi az észrevételed. Tegnap mily meglepő a TV-ben még mindig Györgyiről volt szó. Ott a barátja nyilatkozott, hogy az eltérő politikai nézeteik miatt is volt vita és igen, ő nagyon szerette. Állítólag együtt volt vele a halála előtti utcsó napokban. Szerette, de Györgyit nem könnyű szeretni, mert hol hagyja magát, hpl nem…Ilyen volt. Mi pedig akinek van hasonló betegséggel küszködő ismerőse figyeljünk, ne hagyjuk őket egyedül!!Segítsünk nekik, amíg segíthetünk!
Elgondolkodtató az írásod. Lehet, hogy a jókor érkezett vigasztaló szó megmentheti a depressziós embert a pusztulástól.
Szeretettel: Rozália
Kedves Hundido!
Sok igazság van szavaidban… Sokszor addig halogatjuk a segítséget, amíg késő lesz, pusztán kényelmi szempontok miatt… Szégyen gyalázat, amit most művel a média! Meglovagolni egy szerencsétlen ember halálát a nagyobb nézettség és olvasottság kedvéért gusztustalan dolog! Én a család helyében nem tűrném, az tuti! Az viszont igaz, hogy ez világjelenség, nem magyar "specialitás"…
Üdv: Borostyán
Szia! A cikk témája jó, a fogalmazása, gondolatmenete követhető, érdekes. Kicsit hasonlít is a bulvársajtóban használatos, figyelemfelkeltő cikkek hangneméhez. Csak amennyire kell, ez is egyfajta jelzés lehet ellene, szerintem. Címed avagy része nem kell oda, mert valóban nem magyar sajátosság. Mi vettük át nyugatról. A telefon pedig csak néha csörög rosszkor. Legtöbb esetben életeket, kapcsolatokat ment. Ezt nagyon jól látod. Gratulálok!
Üdv.
Jó a cikked..nagyon is.
Jól látod, érzed, írod…
Itt…talán nem itt kellene, de abból botrány lenne…
Mi itt lakunk az "erdőben", ők, meg ott kint az MTV minden csatornájában.
Ott nem igazán számítanak a vélemények, ott a pénz, és a kizsákmányolás, és a profit debütál..de nem lovallom magam bele, szó mi szó, kifogástalan az írásod, erről úgy jó lenne elbeszélgetni az erdőben, a "tábortűznél".
Szeretettel:d.p.
Szia!
Teljesen egyetértek a véleményeddel! most nem is részletezem mit is gondolok, mert nyomdafestéket nem tűrne. be sem kapcsolom a tévét mert men érdekel a sok képmutató nyilatkozat a hamis duma.
más: sok depressziós ember van. van. olyan is aki saját magáról sem tudja. sajnos az emberek csak akkor találják meg egymást, ha valami érdekük füzödik egymáshoz. aztán ha valamelyik bajba kerül, akkor nagy ívben le van….sőt még rudnak is egyet bele…
ezért is tetszett az írásod, mert a végén beleszőtted mi lett volna a helyes. Igen néha egy telefon is sokat számít, többet mint hinné az ember. Úgyhogy most én is telefonálok…
gratulálok az írásodhoz!
Barátsággal Panka!
Kedves Hundido
Nagyon tetszett, amit írtál, én nem rég óta "ismerem" Albert Györgyit, csak mikor elolvastam az egyik könyvét magával ragadott, előtte is tudtam ki Ő mi Ő, de azért egészen más képet adott magáról, a könyv által.
Megszerettem benne és sajnáltam is. Mélységesen felháborító, ami a médiában folyik legyen szó erről vagy külföldről, kiszipolyozzák az embert. Ahonnan csurranhat – cseppenhet egy kis plusz pénz valami pletykából vagy lesifotóból azt ki is használják…
Az álítólag, meg az úgy hallottam kezdetű cikkeknek már neki sem állok.
Jót írtál! Gratula. Üdvözlettel B.
Jó a cikked. Örülök, hogy elolvastam. Emberként én is sajnálom Albert Györgyit. Aljasság, amit a média-sakálok művelnek, de – sajnos, – hozzá kell szoknunk. Van igény erre stílusra is. Mit tehetünk ellene? Könnyű lenne azt mondani, hogy nem olvasom, nem nézem. Talán jobbat, jobban kéne írni …… Üdv. – matyi
Kedves Hundido!
Mintha az én gondolataimat írtad volna. Én is teljesen fel voltam háborodva, amikor meghallottam, hogy szegény meghalt, a volt pasi – akivel már nem is voltak együtt – könyvet ír róla. Első gondolata talán ez lehetett: ha már feldobta a pacskert, legalább valami hasznom legyen belőle. Én egyszerűen szégyelném magam. Vesztettem már el családtagot, és tudom, milyen nehéz beszélni, vagy akár írni róla. Akkor most mégis mennyire szerette?
Üdvözlettel:
Myrthil
Látom sokan gondolkodnak úgy, mint én. Vajon mit kéne tenni, hogy ez a túl "elbuvárosodás", és a sok gagyi műsor ne tompítsa az agyunkat? Kinek van ötlete?
Kedves Hundido! Kérlek, hallgasd a közszolgálati rádióadásokat és nézd a közszolgálati tv-ket. Ezekben sok szellemi értéket találsz! Jó szívvel ajánlom a saját tapasztalataim alapján!
Hát igen.Sic transit gloria mundi.Grt.Z
Nagyon egyszerű, hogyan lehet kivédeni a bulvármédia hatásait: nem kell fogyasztanunk a termékeiket! Én évek óta nem veszek a kezembe bulvárlapot és nem nézek tévét. És valahogy semmi hiányérzetem sincs…
Más megoldást erre a problémára nem tudok.
Én se olvasok búlvárlapot. Inkább meghalnék, mint hogy egy Blikket vagy hasonlót végig olvassak… :S
Én is alig nézek tévét, és tényleg! Nem nagyon hiányzik…
Csak az élőn lehet segíteni, hogyha baj éri, a holttól tisztelettel kell elbúcsúzni és az emlékét megőrizni. Albert Györgyinek nagyon szerettem a rádiós munkáit. Csodálatosak voltak. Kár érte. Ez a nagyszerű írás méltó emléket állít Albert Györgyinek. Nyugodjon békében.
Szia!
Ezt olyan régen írtam… 🙂 – Sok év eltelt. Azóta nem olvasok már bulvárt, és a TV. műsorok közt is erősen szelektálok. Sajnos alig van nézhető műsor. (számomra)
Köszi, hogy elolvastad! üdv hundido