Az emberiséget sok ezer év óta bűvöli az arany, és mivel soha nem volt belőle elég, természetes, hogy megpróbáltak aranyat csinálni. Nem tudjuk, honnan származik ez a művészet. Sokan azt gondolják, hogy Egyiptomból, és az alkímia szó eredete a fekete földet, vagy magát Egyiptomot jelentő Kemi, amely elé csak később tettek egy arab névelőt. A fekete föld természetesen nem más, mint a materia prima, amelyből egykor valamennyi anyag keletkezett, és miért ne keletkezhetne ma is.
Mondják, hogy a fémek átalakításának művészetét Hermész Triszmegisztosz, a háromszor nagy Hermész találta fel, azért is nevezik az alkímiát hermetikus művészetnek. Azt is mondják, hogy a Triszmegisztos szó három nagy Hermészt jelent, de akkor még mindig nem tudjuk, ki volt a feltaláló, az Isten, az orvos, vagy a filozófus.
A Corpus Hermeticumban összefoglalt írások nem beszélnek alkímiáról, de egy Thébában talált, 3. századi, görög nyelven írt papiruszra különböző recepteket írtak, hogyan lehet megváltoztatni a fémek színét. Ezek az egyiptomi görögök talán csak arra törekedtek, hogy az új ötvözet minél jobban hasonlítson a tiszta aranyra vagy ezüstre.
Ez volt a híres Zoszimosz?
Igen, de a régiek nem voltak ostobák, nem hitték el, hogy minden arany, ami fénylik. Indiában már a Kr.e. 3. évezredben tudták, hogy sok ércben együtt fordul elő az arany és ezüst, és ezeket el is tudták választani. Ismerték az Európában elektrumnak nevezett arany-ezüst ötvözetet, megkülönböztették a tiszta fémektől. Számos templomi szobrot készítettek egy szép színű fémből, de pontosan tudták, hogy az nem arany, hanem 8 fém ötvözete, astadhátu. Lehetséges, hogy az alkímia hazája se nem Egyiptom, se nem India, hanem Kína.
Nehéz megmagyarázni, de Kínát mindig jobban érdekelte az örök élet elixírje, mint az arany. Számtalan taoistáról mondják, hogy örökké él az anyagi testében. Bo-jang a leghíresebb, aki ha nem is a halhatatlanság, de a hosszú élet piruláit először a kutyáján, aztán a kedvenc tanítványán, végül magán próbálta ki. Mindhárman „meghaltak,” de mire a többi tanítvány összeszedte a halotti máglyának való tűzifát, az állítólagos halottak eltűntek, Bo-jang csak egy cédulát hagyott: A testünk ragyogó, aranyszínű lett, 12.000 évig fogunk élni egy elrejtett helyen, a hegyek között. Azt hiszem, elég nehezen telik az idejük azon az elrejtett helyen.
Én sem irigylem őket, de ha már említetted, tegyük hozzá, ez a Bo-jang nem kínai volt, hanem egy dél-indiai jógi, Boganathar.
Egyébként mindenki tudja, hogy az alkímia arab tudomány, és Geber találta fel a 8. században.
Ne felejtsük el a régi görögöket, akik köztudomásúan már mindent tudtak. A nyugat Platóntól tanulta meg, hogy létezik a materia prima, minden anyag forrása. A dolog visszafelé is működik, tehát ha meg tudjuk szabadítani az anyagot az olyan átmeneti tulajdonságoktól, mint szín, méret, forma, súly, akkor visszajutunk az ősanyaghoz. Ehhez csak hozzá kell adni az arany tulajdonságait.
Jól hangzik.
Igen, de a gyakorlatban nem akart beválni. Ezért a legtöbb alkímista úgy gondolkodott, az ércek természetes úton teremnek a hegyek gyomrában. Először bizonyára a kevésbé nemes fémek fejlődnek ki, aztán ezek megnemesednek vagy beérnek, így keletkezik az arany. Nekünk csak utánoznunk kell ezt a folyamatot. Mivel a föld mélyében nagy forróság van, azt gondolták, az alkímista laboratóriumban is a kemence lesz a legfontosabb berendezés. A hőmérsékletet nem tudták mérni, de azért megkülönböztettek négy fokozatot. Az első olyan meleg, mint a kotlós teste, a trágyadomb vagy az egyiptomi nyár; a második, mint a víz közvetlenül forrás előtt; a harmadik az, amit a kemencébe helyezett homok- vagy vízfürdővel lehet elérni; a negyedik, amikor a kemence elég forró ahhoz, hogy a fémek megolvadjanak. A hőmérsékletet azonban nem elég elérni, fenn is kell tartani. Ehhez számos nyílást készítettek, amelyeket hol elzártak, hol kinyitottak, így szabályozták a hőfokot és a levegő áramlását. Látványos berendezési tárgyak voltak még a desztilláláshoz használt edények, amelyeket a formájukról neveztek el, volt tök, pelikán, medve, vadlúd, strucc. A laboratóriumban tárolták az alapanyagokat, savakat, lúgokat, ásványokat, múmiaport.
A korabeli rajzokból és metszetekből ítélve nem volt nagy rend a laboratóriumokban. Pietro Longhi 1757 körül képén látjuk, hogy minden a földön hever, még a könyvek is. Van der Straet képén meg éppenséggel semmi sem látszik, annyi ott az ember. Leghátul van a kemence, ahonnan éppen magasba csapnak a lángok.
Őseinknek egészen más fogalmaik voltak a rendről és a higiéniáról, mint nekünk. De nem kétséges, hogy napirenden voltak a balesetek. A kemencék rejtélyes módon felrobbantak, arany helyett mérges gázok keletkeztek, szétfolytak a savak és a lúgok, nem volt kedvező a csillagok állása. Pedig a laboratóriumok, a felszerelés sok pénzbe kerültek.
Azt hiszem, ezért nem bocsátotta meg soha az alkímiát Kazinczy az apósának, gróf Török Lajosnak.
Igen, az alkímiával körülbelül egyidős a vád, hogy csak elszegényíti a művelőit. Az sem tetszett Kazinczynak, hogy az egyik testőrírónk, Báróczy Sándor szívesebben töltötte az idejét a laboratóriumban, mint az íróasztal mellett. De azért írt egy érdekes könyvecskét, ez a címe, A mostani adeptus, vagy a szabadkőművesek valóságos titka. Idézem: „A negyedik kérdés, az alkímia még senkit sem tett gazdaggá, de sokat koldussá. Ezzel szemben az egyiptomiak ismerték, és meg is gazdagodtak tőle. Ezért viseltek oly sok háborút Róma ellen. XXII. János pápa, aki Avignonban lakott, szintén sok aranyat csinált. Flamellus szegény fiú volt, de olyan gazdag lett, hogy 14 kórházat, 3 kápolnát és 7 templomot épített. De gazdag lett a cseh Sigmond Wanne, báró Alexander Russenstein, az írországi Buttler.”
Ismeretlen nevek.
Lehet, bár sokan hallottak Nicholas Flamelről, aki a 14. század végén, a 15. század elején élt Párizsban az ő Perrenelle nevű feleségével. 1357-ben szerzett egy nagyon régi könyvet, amelyről ezt írja: „Se papírból, se pergamenből nem volt, mint más könyvek, hanem nagyon fiatal fa kérgére írták, sárgaréz táblák közé kötötték, amelyekre különös ábrákat véstek… nem tudtam elolvasni, mert csak franciául és latinul értek.” A könyv első lapjára ezt írták nagy, arany betűkkel: „Ábrahám, a zsidó nemzet papja, hercege, lévitája, asztrológusa és filozófusa megáldja a népét, amelyet Isten haragja szétszórt Franciaországban.” Flamel ebből arra következtetett, hogy a rejtélyes könyvet és még rejtélyesebb ábráit csak a Kabbala alapján lehet megérteni. El is utazott Spanyolországba, ahol a sors rendeléséből találkozott egy Canches nevű úrral, aki mindent pontosan megmagyarázott. Most már csak a materia prima hiányzott, de Flamel ezt is megtalálta, azt mondja, felismerte az erős illatáról.
És aranyat csinált.
Úgy látszik, mert megépítette a 14 kórházat, 3 kápolnát, 7 templomot Párizsban, Boulogne-ban is építkezett, özvegyeket és árvákat segélyezett…
Beszéljünk inkább arról, hogyan kell aranyat csinálni. Úgy tudom, nem is a kemence a legfontosabb, bőven elég a bölcsek köve. Ezt csak hozzá kell érinteni valamihez, mondjuk egy rézedényhez, és az mindjárt arannyá válik. Mint a mesében.
Ilyen egyszerű, de ehhez tudnunk kellene, mi a bölcsek köve. Flamel csak annyit mond, hogy az erős illatáról ismerte fel. Agrippa aranymagokról ír, amelyeket el kell vetni. Trismosin cinóberrel dolgozott, Ripley higannyal, Kelley állítólag Szent Dunstan sírjában talált fehér és piros porokat, ezek változtatták volna ezüstté illetve arannyá a „nemtelen” fémeket. Kelleyről azt mesélik, hogy beolajozta Willoughby asszony serpenyőjét, mire az részben arannyá változott. Setonius egy nehéz, citromsárga port használt, Al-Razi az aludel nevű folyadékot, Berigard piros port, Arnold de Villanova vörös tinktúrát. Gömöry Dávid a vitriolra esküdött, amin akkoriban egy kékeszöld ásványt értettek, és mindne nehézség nélkül különválasztotta a fényt a sötétségtől, a világosságot az árnyéktól. Báróczy nem mondja meg, milyen a bölcsek köve, de egy barátja fehér, zöld és kék „aranyrudakat” látott nála, ami legalábbis elgondolkodtató. Platón igen homályosan beszél, de úgy látszik, nála a bölcsek köve egyenlő a szex-el.
Vagyis a bölcsek köve minden, csak nem kő. Pedig így nevezik, lapis philosophorum. Nem meglepő, ha az eljárást éppen olyan homályosan írják le, mint ahogyan a bölcsek kövét meghatározzák.
Lehet, hogy csak nekünk homályos, ők pedig kiválóan olvastak a szimbólumokban. Paracelsus pl. ezt írja: „Tekints erre a két sárkányra, mert ez a két sárkány a filozófia valóságos eredete, melyet a bölcsek még saját gyermekeiknek sem mutathattak meg. Az elsőt sulphuriumnak hívják, ez meleg és száraz. A másik neve higany, vagy hideg és nedvesség. Ezek a nap és a hold… Ezek azok a kígyók és sárkányok, amelyeket a régi egyiptomiak kör alakban ábrázoltak; a kígyó farka a szájában van, és ezzel arra tanít, hogy minden az Egyből ered. Ezekről a sárkányokról írtak a régi költők, ezek őrizték az almákat a Heszperidák kertjében. Ez a két kígyó, kiket Juno küldött a földre, hogy megfojtsák a bölcsőben fekvő Herkulest, mert csak rothadáson, bomláson keresztül születik meg az élet.”
Ezzel a bölcsességgel csinálta Paracelsus az aranyat?
Úgy látszik.
Én meg azt mondom, nem csinálhatott sokat, mert amikor meghalt, egy peták sem volt a zsebében.
Lehet, de az alkímistáknak tetszettek ezek a gondolatok, és a műveletet mindig a nigredo-val kezdték. Ez a fekete szakasz, amelyben az anyagot szét kell bontani az elemeire, meg kell rothasztani, meg kell ölni. Erről írja Melchior Miklós a 16. században: „Az edény fenekén meg fog jelenni a hatalmas etióp. El fog égni, szénné ég, halott és élettelen. Arra fog kérni, hogy temesd el, hintsd meg a saját vizével, kalcináld lassan, míg ki nem emelkedik ragyogó formában a tűzből. Íme, az etióp csodálatos feltámadása.”
Mi az a kalcinálás?
Megmondja Kolozsvári Cementes: „A kalcináció nem egyéb, mint a fémeknek földdé való átváltoztatása.” De vannak itt még más meghatározások is. „A szublimáció az, midőn a gőzök a testből felemelkednek, és az edényre tapadnak. A koaguláció az, midőn folyékony testeket nedvesség elűzése mellett szilárd anyaggá alakítunk. Fixálás, midőn elillanó testeket megszilárdítunk a tűzben.”
De szép lehetett egy régi kémia-óra.
Ez már nem is tudomány, hanem költészet. Talán közelebb kerülünk a megoldáshoz, ha az alkímista írásokat mint költészetet értelmezzük. Ehhez kiválóan alkalmas a sok vörös és zöld oroszlán, sárkány, a vörös ifjak és fehér menyasszonyok, vérengző medvék és etiópok. Jung szerint az egész nem más, mint ezoterikus tanítás, amelynek célja a megtisztulás, vagy modernebb szóval személyiségfejlesztés. Az alkímista nem az aranyat keresi, hanem a lelki tökéletességet.
Jó vigasztalás, ha nem sikerült aranyat csinálni; bár nehéz elhinni, hogy ez egyáltalán lehetséges.
Fónagy Iván azt írja, igenis sikerült James Price-nak, mégpedig a 18. században, és szigorú ellenőrzés mellett. Idézem: „Price a Royal Academy tagja volt, és kísérletét 1781-ben folytatta le az akkori társadalmi világ és szellemi élet kiválóságai előtt. A társaság egy tagja egy darab boraxot hozott magával, egy másik egy széndarabot keresett ki egy rakásból, a harmadik egy darab salétromot helyezett a kettő mellé egy mozsárba. Finom porrá zúzzák és összekeverik a hármat. A port olvasztótégelybe öntik, és valaki egy lat higanyt önt rá, melyet a városi patikában vásároltak. Price eddig hozzá sem ért egyik anyaghoz sem, csak most önt egy grammnyi vörös port a higanyra. Az edényt lassú tűzön melegítették… aztán még hozzáöntöttek a boraxból, és a tüzet tovább szították. Még egy negyedóráig izzott az edény, akkor levették a tűzről, és megvárták, amíg kihűl. Széttörték, és az alján sárga kis fémgolyót találtak. Az aranyműves szakvéleménye szerint finom arany volt, meg is vette jó áron.”
Milyen szerencse, hogy éppen itt van nálam Neil Powell könyve, Az alkímisták tudománya. Ezt írja: (Price) számos nagyon híres embert hívott meg, hogy tanúi legyenek ennek a kísérletnek. Először fehér port szórt a higanyra, ezt elkeverték borax-al és salétrommal, és egy tégelyben melegítették. Amint lehűlt, ezüstrudat találtak benne… Megismételték, most már piros porral, és a tégelyben aranyrúd volt… De aztán Price közölte, hogy elfogyott az átváltoztatáshoz szükséges por, az előállítás költsége túl nagy, ő sem egészséges. De a Royal Society folytatni akarta a vizsgálatokat. Price vonakodva egyezett bele. Hat hetet kapott, hogy új porokat készítsen. A kijelölt napon eljöttek a képviselők. Price a laborba vezette őket, egy pillanat türelmet kért, kiment, és kéksavat (ciánt) ivott. Visszajött, és a szemük láttára halt meg.”
Ír valamit Neil Powell a mi Ferenc Józsefünkről?
Nem. Sajnos nem.
Akkor talán soha nem tudjuk meg, igazából mi történt Bécsben. 1867-ben audienciára jelentkezett egy szicíliai katona, egy olasz ezredes és egy római főpap. Közölték, hogy hajlandók aranyat csinálni. Előleget nem kérnek, csak részesedést a jövedelemből. A királynak tetszett a dolog, és néha elő is került pár gramm arany. Végül rájöttek, hogy csalókkal állnak szemben, mondja Fónagy Iván, és ez volt az utolsó aranycsinálási kísérlet a bécsi palotában.
Neil Powell arról számol be, hogyan próbált aranyhoz jutni Hitler. Egy bizonyos Franz Tausend egy müncheni hotelszobában vasoxidból, kvarcból és egy titokzatos fehér porból (íme, megint por és nem kő) 7 g aranyat állított elő. A nácik valami csalást szimatoltak, és négy év börtönre ítélték Tausend urat. Ő azonban még az ítéletre várva, a müncheni pénzverde felügyelete alatt ismét gyártott egy kis aranyat – a szakértők azonban nem hittek a szemüknek.
Ugyanebben az évben egy Dunikovski nevű lengyel feltalálta a Z-sugarakat, amelyek a homokot vagy kvarcot arannyá változtatják. A sors akaratából őt is négy évre ítélték, bár két év után elbocsátották. Dunikovski San Remoban folytatta a kísérleteit, de 1 tonna homokból legfeljebb 10 deka aranyat tudott előállítani. Most Mussolini állt mellé, és jobb ügyhöz méltó buzgalommal, Afrikából hozatta neki a homokot. Dicsőségét csak egy angol orvos, Archibald Cochren homályosította el, aki a 2. világháborúban, egy bombatámadás alatt meghalt. Mindketten magukkal vitték a titkukat a sírba. A világháború véget ért, de aranyra békében is szükség van. A francia Armand Barbault úgy gondolta, hogy aranyat leginkább a júniusi harmatból lehet csinálni. A spektrum analízis azonban egy szem aranyat sem talált az általa előállított, arany színű folyadékban, „a zöld oroszlán vérében.”
Azt hiszem, már eleget hallottunk ahhoz, hogy megállapítsuk, az egész csak egy nagy csalás, vagy a legjobb esetben egy szép álom.
Ebben nem vagyok olyan biztos. Az alkímia története legalább 2000 éves. Még ma sem halt meg teljesen. Miért folytatnák az emberek ennyi makacs megszállottsággal, ha soha, semmilyen eredményt nem értek volna el? Mindezt az egyház és a mindenkori tudomány heves ellenállása ellenére.
Megszállottság, ez a helyes kifejezés.
Mindenesetre elég logikus, hogy akiknek igazán sikerült, nemcsak szimbólumok mögé bújtak el, hanem mélyen hallgattak arról, amit megtaláltak. Elég valószínű, hogy ennyi évszázad során nemcsak légvárakat építettek.
Hiszi a piszi.
4 hozzászólás
Egyik kedvenc könyvem Szepes Máriától A Vörös Oroszlán, így nagy kedvvel láttam a cikked olvasásához, és nem csalódtam.
Nem hiszek a bölcsek "kövében", és az örök élet italában sem, de a legendákat nagyon szeretem.
Tetszett!
Üdv: Hópihe
Kedves Hópihe, köszönöm, örülök, hogy itt jártál. ez tkp egy párbeszéd, amit úgy jeleztem, hogy az egyik személy szavait dőlt betűkkel írtam. sajnos ezt a szerkesztő nem vette észre, ez most jól megnehezíti a megértést.
Nem nehezíti meg, tökéletesen érthető. Nagyon tetszett ez az írás, én is olvastam a Vörös oroszlánt és sok más könyvet a Templomosokról, Rózsakeresztesekről Nekem nagy élményt jelenett ez az írás. Ennyi tudást, ismeretet ilyen frappánsan szellemesen közreadni, nem kis bravúr! Üdvözlettel: én
köszönöm, nagyon kedves vagy