Alkotok

Teljes, mindent átfogó képet nem tudok, és nem akarok adni erről a témáról. Szándékom csupán annyi, hogy bepillantást adjak saját műhelytitkaimba, s ezzel talán kicsi segítséget adhatok fiatalabb kortársaimnak, illetve kezdő tollforgatóknak, vagy egyszerűen csak néhány használható ötletet sikerül átadnom.
Nincs kialakított szisztémám, mert a módszer mindig változik, de az éjszakai alkotás, számomra a legtökéletesebb hangulatot biztosítja hozzá. Van úgy, hogy kortárs amatőr íróktól olvasok, és az ad ihletet. Ugyanazok a dolgok vesznek körül minket, ezért nagy segítség lehet a másik alkotó látásmódja, esetleg témája. A legjobb, ha nem értünk vele teljes mértékben egyet, mert akkor mintha párbeszédbe elegyednénk vele, kifejthetjük nézetünket, s ebből születhet meg saját írásunk. Bevált módszer lehet az is, ha egy adott témáról úgy írunk, mintha egy barátunknak mondanánk el a véleményünket, vagy mesélnénk el egy érdekes eseményt.
Nagyon szeretem még azt a módszert is, hogy megfigyelem a körülöttem zajló unalmas eseményeket, de egyes helyekre gondolatban beiktatok meg nem történt helyzeteket, amitől kiszíneződik a történet. Például:
Szemtanúja voltam egy szokványos újságvásárlásnak. Az eladó fiatal, csinos nő. A vásárló jóképű fiatalember. Nem történt semmi különös, de szerintem, történhetett volna. Otthon felidéztem a sztorit. Elképzeltem, hogy a vásárló fiú kicsit zavartan vásárol. Leejti az újságot. Az eladónő halvány mosolyt ereszt el. A fiatalember ettől természetesen még zavartabb. Újra leejti a lapot, és felálltában beveri a fejét a pultba. Több újság is lepotyog. Ketten együtt kezdik el összeszedni… Nem folytatom, innen már viszi a történet tovább magát, kialakulhat ebben a helyzetben egy kis romantika, rajtunk múlik, meddig tart, és mi minden fér bele. Nem nehéz ehhez hasonló sztorikat kitalálni. Néha azonban az élet a valóságban is produkálhat jó történeteket, csak meg kell látni.
Sokszor csak egy gondolatsorból indul ki az egész történet, a többi menet közben alakul. Leírom azt a néhány mondatot, ami nem hagy nyugodni, azután köré építem a mondanivalómat. Legjellemzőbb példa rá, hogy nekem így születnek meg a Hapsi-bácsi monológok. Belül, magamban elképzelem, hogyan dohognék az adott témáról, és természetesen hagyom magam túlzásokba esni.
Előfordul, hogy egy régi megtörtént eset köszön vissza gondolatban, ami szintén egy kis túlzást hozzáadva, érdekes történetté alakulhat. A múltbéli sztori velem is történhetett, de megfigyelt esemény is volt már, hogy felbukkant. Legtöbbször egy hasonló dolog, egy elhangzott mondat, vagy egy dal juttatja eszembe. A zene, véleményem szerint, erősen ihletadó segédeszköz. Sokszor hoz engem a megfelelő hangulatba. Ha kedélyállapotunkhoz sikerül a legmegfelelőbbet kiválasztani, biztos a siker. Alkotni fogunk.
Az én véleményem, hogy lehet megrendelésre is írni, de nem minden esetben, mert, ha megragad, és megfog a téma, biztosan, ha nem, akkor nyilván nem lesz belőle semmi, vagy csak egy erőltetett alkotás sikeredik. Abban egyet értek, hogy gátat szabnak a kötöttségek egy alkotónak, de csak, ha szárnyalni szeretne, ha nincs éppen ihlet, még jól is jöhet.
Az írás akkor a legizgalmasabb, ha a szerző sem tudja teljesen, mi lesz még benne. Azért fontos, hogy legyen gerince a sztorinak, én is inkább a kiszínezésnél gondoltam arra, hogy menet közben ugranak be megfelelő kiegészítések.
Szívesen játszom azt a játékot is, hogy kedvenc szerzőimet olvasva, kedvem támad leutánozni a stílusukat. Ugyanolyan nem lehetek, nem is ez a cél, de mindenképpen biztosít némi gyakorlatot és jártasságot az irodalomban, és elkerülhetjük vele az egyhangúságot, megszokott, bevett rutint. Gazdagíthatjuk vele szókincsünket, és elkerüljük a beskatulyázást, feltéve, ha nem az a célunk, hogy csak egy bizonyos stílusban ismerjenek el.
A legjobb, ha az ember ki tud fogni magának egy hivatásos írót, mint mentort, vagy mint egy tanítót, persze ez nehéz, mert ahhoz az illető írónak őszintének kell lennie, az elfogultsága ugyanolyan veszélyes lenne, mint az irigysége.
Az olvasottság pedig ezer akadémiával felér.
Végül pedig vallom, hogy nagyon fontos egy jó cím választása, ami szerintem rövid, és az írásra vonatkozva, kifejező kell, legyen. Én például nem szeretem a hosszú, egész mondatos címeket.
A könyvírásról nem sok fogalmam van, még egyet sem írtam, de szerintem nem szabad úgy könyvet írni, hogy egyes részeket bő lére eresztünk, mert kell az oldalszámhoz. Gondolom, úgy készül, hogy sok-sok kisebb írásból lesz egyszer a könyv. Ha sikerül jó összekötő szövegeket írni a saját műveinkhez, kialakulhat egy könyvre való. A lényeg az, hogy az összekötő szöveg ne töltelékként hasson, hanem érdekes átvezetés egyik novellából a másikba, s mint ahogyan ez a rövid írás is, mint vélemény, bármikor folytatható, bővíthető legyen.