Számos könyv, s még több folyóirat- vagy újságcikk nem a szerző valódi nevén, hanem egy kitalált név, ún. álnév alatt jelenik meg. Az álnevet a humanizmus hozta divatba.
Az álnévre a következő fogalmat találtam: „Álnév általában minden olyan név, névszerű szó vagy jel, melyet valaki igaz törvényes neve helyett fölvesz, használ. Álnevek használása a közönséges polgári életben tilos. Mindenki tartozik vezeték és keresztnevet viselni, Ezért történnek hivatalos összeírások, népszámlálások, állíttatnak fel bejelentési hivatalok, ruháztatnak fel közhitelességgel az anyakönyvvezetők, köteleztetnek a vendéglősök vagy fogadósok a náluk megszállott idegeneket felhívni, hogy nevüket, állásukat és lakhelyüket a hatóságilag megrendelt vendégkönyvbe v. jegyzékbe vagy bejelentési lapba írják be.”
Az álneveknek az irodalomban van nagy jelentőségük. A magyar irodalomban csaknem minden író használt és használ álnevet. Az irodalmi álneveknek használása különfélébb okokból történhet:
– Ha valaki szerény: Szerinte nem az a fontos, hogy ki írta az adott művet, hanem az, hogy olvassák. Ezáltal véleményét mindenki megismerheti.
– Ha valaki túl félénk: Túlságosan fél attól, hogy családja, vagy ismerősei megtudják, mivel tölti szabadidejét. Ha pedig kiderül, szerinte kiröhögik, nem veszik komolyan, esetleg el sem olvassák az írásait, mondván, hogy ő már nem tud újat mondani. Ezeknek az íróknak túlságosan kicsi az önbizalmuk ahhoz, hogy ország – világ elé kiállva felvállalják érzéseiket, véleményüket.
– Ha valaki nincs megelégedve a saját nevével: Véleménye szerint szülei tehetnek az egészről, amiért olyan semmitmondó nevet kapott, amit mindenki elfelejt, amint elolvasta.
– Ha valaki retteg attól, hogy nevük alapján megtalálják: Főleg akkor történik ez, ha egy adott műről elég megosztottak a vélemények. Bár valljuk be, a mai világban bárki címét, vagy akár telefonszámát könnyen megtalálhatjuk az internet segítségével….
– Ha valaki széplelkű: Véleményük szerint egy mű hangulatához eredeti, kapcsolódó név kell, ami mellesleg emeli az írás élvezeti értékét is.
– Ha valamilyen nyelvből van felsőfokú vizsgája: Ők szívesen járnak utána, hogy nevük hogy hangzik a világ összes nyelvén. És ezen fordítások közül választ magának nevet. Mert ugye a Smith különlegesebb, mint a Kovács.
Ha valaki megosztott személyiségű: Ő saját magát, több különálló karakterként tekinti, akiről a környezete csupán annyit tud, hogy erősen hangulatember. Minden írásához más és más nevet használ. Gyakran beszélget magával a fórumokon, különböző nevekkel.
– Ha valaki okoskodó: csupán szeret villogni az általa különleges méretűnek tartott szókincsével, viszont elképesztően jól hangzó neveket tud kitalálni.
Nos, hölgyeim, és uraim! Mindenki eldöntheti, melyik csoportba tartozik.
9 hozzászólás
Kedves Myrthil!
Egy fontos pontot kihagytál amúgy elég alapos felsorolásodból. A kiadók szemszögét…
Ma ugyanis Magyarországon alig akad kiadó, aki magyar szerző művét a saját, azaz magyar név alatt hajlandó megvenni és megjelentetni. És ez így volt 10 évvel ezelőtt is, amikor én írásra adtam a fejemet. A könyvpiaci helyzet megkívánja a magyar szerzőktől, hogy valami jól hangzó, de mindenképpen idegen csengésű nevet válasszon, mert ha egy magyar olvasójelölt bemegy a könyvesboltba, aligha fogja levenni azt a regényt, amelynek a borítóján az áll: Kovács Mária vagy Tóth Zsuzsanna. Ez a nagy büdös helyzet, kedves Myrthil. Én azért választottam elsőként a Margaret Moore-t, mert anyukám lánykori neve Mór (Rozália), a saját keresztnevem pedig Margit. Így legalább valamelyest magamnak érezhetem önmagamat:) (Mellesleg utólag kiderült, hogy Kanadában, Torontóban él egy Margaret Moore, akit így is anyakönyveztek, ráadásul ő is romantikus regényeket ír, nálunk eddig tudomásom szerint egy könyve jelent meg).
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
A kiadók szemszögét szándékosan hagytam ki, ugyanis nem találtam egyetlen olyan statisztikát sem, amiben a magyar ill. idegen csengésű magyar írók arányát, könyveinek számát, ill. eladási statisztikáját elemzik.
Sajnos valóban úgy van, ahogy írtad, mi magyarok csak ritkán vagy épp soha nem vesszük meg magyar nevű író könyvét.
A cikkem azért írtam meg, mert kíváncsi voltam, hogy ki miért választ álnevet, feltéve, ha nem a kiadó kéri 😀
Myrthil
Borostyán, megelőztél, én is ezt akartam ideírni:-)))
Kedves Mirthriller! A többi pontosan és jól van megfogalmazva.
:-)))
Az általad leírtakkal csak egyetérteni lehet.
Tetszenek az írásaid.
Örömmel olvastalak.
Kedves Zsike!
Köszönöm, hogy olvastál!
Myrthil
Kedves Myrthil!
Nagyon tetszett az írásod, bár úgy gondolom, hogy az álnevek nem annyira rejtéjesek, mint inkább praktikusak, estleg véletlenek, mindenesetre így kerek a világ.
Üdv.: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Szerintem igenis rejtélyesek az álnevek, ugyanis nem tudod, kit rejtenek. Például te is meglepődnél, ha az egyik álnév mögött az általános iskolai osztálytársad felfedezni. 😀
Myrthil
Nagyon jó kis cikket írtál, de egyetértek Borostyánnal, ezt a verziót kihagytad. Kíváncsi lennék, te melyik okból használsz álnevet?
Nekem kerek perec megmondta több kiadó is, hogy saját nevemen eszembe se jusson könyvet írni. Arról már nem is beszélve, hogy még álnéven sem nagyon állnak veled szóba, amikor kiderül, hogy a név mögött magyar szerző rejlik. Egyszerűen az a hozzáállásuk, hogy magyar szerző (ismeretlen) nem írhat jót, eladhatót.
Kedves Arany!
Sajnos valóban ez a hozzáállás jellemző a kiadókra… 🙁
Én azért használok álnevet, mert nem vagyok biztos abban, hogy jókat írok. Tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm, és addig nem szeretném felfedni magam.
Ezen kívül még azért is döntöttem az álnév mellett, mert nem szeretném, ha bárki is zaklatna. Tudom, hogy ennek kicsi a valószínüsége, de akkor is…
A harmadik ok pedig, hogy a családban elég sok a művész, köztük író is, és nem szeretném, ha hozzájuk hasonlítanának – akkor csúnyán alul maradnék -, másrészt pedig szégyent sem akarok hozni rájuk az írásaimmal.
Myrthil