A hajóút a Tower híd hajóállomástól a Westminster híd hajóállomásig tartott, London – felhőkarcolókkal megszórt – történelmi belvárosán keresztül. Felmentünk a nyitott felső fedélzetre a hajón, ahol kiváló kilátás nyílt a folyóra, a hidakra, és a folyót szegélyező épületekre.
Nagy kár, hogy fogalmunk sem volt, hogy pontosan mit látunk, mert a hajón volt angol nyelvű idegenvezetés, de mi nem beszélünk angolul. A csoportunk idegenvezetője is ott ült, tőlünk távolabb a hajó fedélzetén, de a nyakunkba akasztott füles, amin keresztül idegenvezetett bennünket, néma maradt. Nem tartotta fontosnak lefordítani az angol szöveget, bár biztosan érdekes lehetett, mert a körülöttünk ülők, akik értettek angolul, időnként felnevettek. Mi annyira nem tartottuk viccesnek, hogy nem fordított az idegenvezetőnk, mert a csoportunkban elég sok korunkbeli útitárs volt, akik valószínűleg szintén nem beszélték a nyelvet. Ekkor kapta meg az idegenvezetőnk a második fekete pontot tőlem /az elsőt az előre meg nem vásárolt Tower belépőkért kapta, amivel az időnket rabolta/.
Időnként eleredt az eső, de nem volt vészes, kitartottunk a nyitott fedélzeten, a gomolygó felhők alatt, és nézelődtünk. A hajójegyen fel voltak tüntetve a hidak, amik alatt elhaladtunk, és a hidak körüli híresebb épületek, így próbáltuk beazonosítani, hogy hol járunk, és mit látunk.
A Westminster palotánál véget ért a hajókázásunk, és ott találtuk magunkat London szívében, a kormányzati negyed közepén, a Big Bennel szemben. Az örvénylő gyalogosforgalom közepette leparkoltunk a járdán, és a fülesen keresztül az idegenvezető rövid beszámolót tartott a Westminster palotáról, és a Big Benről. A Westminster palotáról annyit tudtunk meg, hogy ez az Egyesült Királyság parlamentjének az épülete. Itt ülésezik a Lordok Háza és a Képviselőház. Az épület, amit most látunk 1840-től harminc évig épült, mert az előző palota 1839-ben leégett, és csak néhány része maradt meg épségben, ezeket a maradványokat belefoglalták a sokkal nagyobb új épületbe. Ennek megépítéséhez még a Temze egy részét is feltöltötték. A II. világháború után helyreállították, mivel számos bombatalálat érte a légitámadások során. Az épület óratornya, amit a fő haragja után Big Bennek neveznek, London és általában Anglia jelképévé vált. A tornyon található a világ legnagyobb mechanikus órája. Az óra pontosságának finomhangolásához az inga tetején egy maréknyi régi pennyt használnak, amikből időnként elvesznek, vagy hozzáadnak egyet.
Kicsit csalódott voltam, hogy csak messziről, és kívülről láttam a Westminster palotát, igazán szívesen megnéztem volna legalább a – filmekben már sokszor látott – képviselőtermet az épületben.
A második igazán nagy csalódás, a meghirdetett programhoz képest, ez után következett, amikor kiderült, hogy nem tudjuk megnézni a Westminster apátságot. Ennek oka az volt, hogy csak fél hatig engedik be a turistákat, és olyan hosszú sor várakozott a bejutásra, hogy bár még csak három óra volt, az idegenvezető szerint a csoportunknak nem volt esélye bejutni addig, hiába álltunk volna be a várakozók közé. Magamban dúltam-fúltam, és az idegenvezetőt okoltam a meghirdetett program elmaradásáért. A hosszadalmas jegyvásárlásért a Towernél, és a hosszadalmas és hiábavaló várakozásért a két elkallódott csoporttársunkra, amikor kijöttünk a Towerből. Miért nem vette meg előre a jegyeket az interneten? Miért nem voltak meg neki az elveszett útitársak mobiltelefonszámai? Miért nem készült fel rendesen a meghirdetett programra? Ilyen még nem is volt – más társasutazásunkon -, hogy egy meghirdetett program a rossz szervezés miatt elmaradt!
Itt kapott száz fekete pontot tőlem az idegenvezető, és eljátszotta az utasoktól kapott borravalót is, amit az út végén össze szoktak adni a résztvevők. Ezt bánhatták a sofőrök is, mert így ők sem kaptak borravalót, fura lett volna úgy gyűjteni, hogy kijelentjük, hogy ez csak a sofőröké, az idegenvezető nem kap semmit belőle. Ezzel a húzással elérte, hogy senki nem kapott semmit a csoporttól.
A Westminster katedrális megtekintéséből, a katedrális oldalának a megtekintése lett, hogy a homlokzatát is lássuk, ahhoz külön vissza kellett ide jönnünk máskor a rövid szabadidőben, amit Londonban kaptunk városnézésre.
Igaz, hogy ez az angliai út, amin részt vettünk, nem volt benne az utazási iroda programjában, a rendkívül nagy érdeklődés miatt pótlólag indították, de ha az idegenvezető elvállalta az út vezetését, azért összeszedhette volna magát annyira, hogy lebonyolítsa azokat a programokat, amik a kiadott útitervben szerepeltek!
Innentől összezagyválódott az utazási iroda kiadott programja, hogy melyik nap mit fogunk megtekinteni a Londonban töltött két nap alatt.
Elindultunk a Whitehallon, ami egy széles út, ami Westminstertől a Trafalgar tér felé vezet és kormányzati épületek, valamint minisztériumok szegélyezik. A közepén pedig számos emlékmű és szobor van.
Közben szépen kisütött a nap, csillogott az ott közlekedő piros emeletes buszokon, a posztoló Bobbyk sisakján lévő koronás csillagon, és a fényképezéshez legjobb arcát mutatta nekünk az adóhivatal, a külügy, a honvédelmi, és az egészségügyi minisztérium, a királyi tengerészet, az admiralitás, és a többi kormányhivatal.
A híres Downing Street, a mindenkori angol miniszterelnökök lakhelye is ebből az utcából nyílik, de nem lehet bemenni abba az utcába, mert biztonsági okokból magas kerítéssel, kapuval, és az úttestből kiemelkedő acél barikáddal van lezárva. A turisták csak a kerítésnél kukucskálhatnak be az utcába. Mi azonban még be sem kukucskálhattunk, mert a Whitehall túloldalán voltunk, és az idegenvezető szerint felesleges lett volna átmennünk oda. Viszont sok időt ácsorogtunk a Banqeting House, a Bankett Ház előtt, ahol részletesen végighallgattuk az első lefejezett európai király I. Károly koncepciós perét, akit végül az épület előtt, az első emelet magasságában emelt, fából készült állványon egy álarcot viselő hóhér lefejezett, egy szál ingben, hóviharban, az ablakon át kiráncigálva a királyt az épületből, a vesztőhelyre.
A Whitehall bővelkedik emlékművekben, hat szobrot számoltam meg, amik mind kivétel nélkül férfi háborús hős főtiszteket ábrázoltak, de a második világháborúban harcoló és dolgozó nőknek is van egy emlékművük. Az más kérdés, hogy nekem ez az emlékmű egyáltalán nem tetszett. Nincsen benne semmi, ami hősies lenne, vagy legalább emberi. Egy magas kő talpazaton fém női ruhák, és kalapok, sapkák lógnak felakasztva, mint egy ruhatárban. Nos, a művész, aki megalkotta, tisztelettel adózott a gazdátlanul maradt ruháknak… Nem tudom, mit szólnának az elesett férfi katonák hozzátartozói egy ilyen ruhatári emlékműhez.
Végül csak átmentünk a Whitehall túloldalára is, megnézni a lovas testőrök laktanyája előtt posztoló lovas gárdistákat, a turisták gyűrűjének közepén.
A gárdista a díszes, tollforgós rézsisakja takarásában szundikálni látszott a lovon.
Nyugodtan tehette, mert a sisak az orráig leért, a ló szeme azonban nyugtalanul járt a körülötte visítozó tömegen, így inkább tisztes távolságból, részvéttel néztem őket. Szerintem a gárdisták közül annak kell ezt elviselni, akit valamiért megbüntetnek, mert ennél szörnyűbbet, minthogy középkori jelmezben, karddal a kézben, sisakban, mellvértben egy forgalmas londoni utcán kell állni órákig egy nyugtalan ló hátán, nem nagyon tudok elképzelni.
Miután elszakadtunk a lovas testőrök laktanyájától, és tovább haladtunk a Trafalgar tér felé, megint a Whitehall túloldalán volt valami érdekes, most egy mellékutca. Az idegenvezető feltette a kérdést, hogy ki tudja elolvasni az utca nevét egy közlekedési lámpa, és egy erkély közé beszorított fehér táblán. Érdekes módon senki sem szólt egy kukkot sem, csak én mondtam, hogy Great Scotland Yard van a táblán. Most vagy nem érdekelt senkit az utca neve, vagy mindenkinek tele volt a hócipője az idegenvezetővel, vagy én láttam a legjobban /szemüveg nélkül/ a csoportból, a messzire és rossz pozícióban lévő táblát. Én megszavaztam magamnak az utóbbit!
Akkor aztán megtudtuk, hogy a mai Metropolitan Police – a londoni rendőrség – közleletű neve, a Scottland Yard onnan származik, hogy valaha erre az utcára nyílt a rendőrség épületének hátsó ajtaja.
Ekkorra már – eltávolodva a parlamenttől – elmaradtak az utat szegélyező hivatalok épületei, és érdeklődéssel néztem a lakóházakat, amik között két egyforma magasságú, és kialakítású nem volt. Rengeteg volt a három, és négy emeletes, nagyon keskeny ház. Egy-egy emeletükön csak két ablak volt.
Végül kiértünk a Trafalgar térre, London egyik legnevezetesebb terére. A téren letelepedtünk a boldogtalan emlékű I. Károly király lovas szobra tövébe, egy kis pihenőre, és uzsonnára, miközben a londoni forgalmat bámultuk.
A Trafalgar tér fő látványossága azonban egy másik szobor, Nelson admirális szobra, már amennyit látni lehet belőle 52 méter magasban. Nelson a trafalgari csatában legyőzte Napóleon flottáját, bár ő is életét vesztette a csatában. A tér az ütközet emlékére kapta a nevét. A szobor talapzatán bronz domborművek ábrázolják Nelson győzelmeit, ezeket a domborműveket a franciáktól zsákmányolt ágyúkból öntötték. Az oszlopot négy nagy bronz oroszlán veszi körül.
Nelson admirális emlékoszlopa mögött félkörben a korinthoszi oszlopokkal díszített zöld kupolás Nemzeti Galéria épülete van, és két nagy szökőkút díszíti a teret.
Sajnos a téren található gyönyörű György korabeli St Martin-in-the-Fields templomot csak messziről láttuk, miközben elkapott bennünket egy viharos széllel kísért alapos zápor, amit egy ház árkádja alatt vészeltünk át.
Közben mobilon jelentkezett az idegenvezetőnél a csoport délben elvesztett két tagja. Az idegenvezető elnézést kérve ugyan távolabb ment a csoporttól, de a fülest véletlenül bekapcsolva hagyta, így mindannyian tanúi voltunk a párbeszéd egyik résztvevőjének /az idegenvezetőnek/ a beszélgetésének. Az elveszettek még mindig a Towerben bolyongtak, és sehová sem akartak onnan elmozdulni, az idegenvezetőnek mondták, hogy menjen el értük. Hogy finoman fogalmazzak, ő nem jól fogadta ezt a dolgot.
Közben az eső elállt, és Whitehall admiralitás boltíve alatt átsétáltunk a Trafalgar térről a Pall Mall-ra, ami egy utca Londonban. Itt találhatók Anglia úri klubjainak az épületei, a reform Club, a Travellers Club, a Royal Automibelle Club, Athenaeum Club, és még sok másik klub, amiknek nem csak angol, hanem sok külföldi tagjuk is van, elsősorban diplomaták. A Reform Klub megjelenik Verne 80 nap alatt a föld körül című regényében is. Itt kötik a történet szerint a fogadást, és ide térnek vissza az utazók.
A Pall Mall végén elértünk a St. James palotához, amit a hírhedt VIII. Henrik király építetett, és a királyok rezidenciája volt több mint 300 éven keresztül. 1809-ig, amikor egy tűzvész a nagy részét elpusztította, ezután költözött a királyi ház a Buckingham palotába. A St. James palotából megmaradt két hatemeletes bástya, a kapuátjáró, és a királyi kápolna még ma is királyi rezidencia, jelenleg Harry herceg rezidenciája.
A St. James palotától a The Mall-on elsétáltunk a St. James park mellett a Buckingham palotához, a mindenkori brit uralkodók hivatalos rezidenciájához.
A Buckingham palota homlokzatát láttuk mindössze, pedig a királynő éppen a skóciai kastélyában tartózkodott, és ilyenkor augusztus és szeptember hónapokban megnyitják a látogatók előtt a palota 19 dísz szobáját, és meg lehet nézni a palota kertjét is. A dísz szobákat a királynő, és a királyi család tagjai használják, itt fogadják állami vendégeiket hivatalos látogatásuk alkalmával.
Mi annyit tekintettünk meg ebből, hogy az idegenvezető rámutatott két ablakra, hogy az egyik a királynő hálószobájának az ablaka, a másik meg a királynő nappali szobájának az ablaka.
Én eléggé kétkedve fogadtam ezeket az információkat, mert a palota egy nagy U alakú épület, aminek a homlokzati részén lévő szobák a legkevésbé sem védettek a palota előtt rendszeresen tolongó tömegben esetleg megjelenő rossz szándékú emberek fegyvereitől.
Magas kovácsoltvas kerítése engem a Versailies-i kastély kerítésére emlékeztetett. A Buckingham palotát III. György király vette, a leégett St. James palota helyett királyi rezidenciának, és Viktória királynő lakott benne először.
A Buckigham palota előtt magasodik Viktória királynő monumentális, és dagályos emlékműve. Olyan, mint egy nagy fehér esküvő torta, mint Rómában a szörnyűséges Viktor Emmanuel emlékmű. Az emlékmű körül feltöltötték a talajt, így az emlékműhez lépcsőkön vezet fel az út. A túldíszített emlékművet csak dagályosan lehet leírni, aki ezt nem kedveli, az itt ugorjon az olvasásban.
A lépcsőket reliefekkel díszített zárófalak tagolják, melyeket hat különálló bronzszobor (pl. a Béke, Munka, Művészetek), illetve allegorikus szökőkutak díszítenek. Maga az emlékmű 82 láb magas, 2.300 tonnás, fehér márványtalapzaton áll, stilizáltan legömbölyített hajóorrokkal. A talapzaton a királynő ül, furcsa módon háttal a palotának, a Mall felé nézve. Körülötte allegórikus alakok: az Igazságosság (a Green Park felé néz), a kardos Törvényesség és az Anyaság – más források szerint a Könyörületesség – (a palota felé fordulva). Az építmény tetején a Bátorság és az Állhatatosság mellett a Győzelem szárnyas istennője emeli égnek karjait. Na, ez az arany angyal, ez mindent visz, olyan ronda a tetején. A központi szobrot egy kör alakú vizesárok veszi körül, melyet két irányból lépcső tör meg, melyen a központi szoborhoz lehet feljutni, illetve körbejárni azt. A vizesárkot belülről két félkaréj alakú fal határolja, melyeket tengerészettel kapcsolatos domborművek, illetve bronzból készült vízköpők díszítenek. A reliefeken láthatunk hableányokat, hippogriffeket, és más tengeri lényeket, melyek Nagy Britannia tengeri hatalmát jelképezik.
A két lépcsőfeljáró 2-2 oldalán oroszlánokkal ábrázolt szobrok: Béke (a nőalak kezében olajág) Haladás (meztelen ifjú, kezében egy égő fáklya) Mezőgazdaság (egy nő paraszti ruhában, kezében sarló és búzakéve) Ipar (kovács, kezében egy kalapáccsal).
A Buckingham palotától visszasétáltunk a Green Parkon keresztül a Trafalgar térre. Ott az idegenvezető közölte, hogy akkor ő most visszamegy a Towerben maradt két turistáért, mi meg induljunk el ezen az utcán, ott találunk egy pub-ot, oda menjünk be, nézzük meg, igyunk valamit, ha akarunk, és hat órára menjünk vissza a Temze partra, a Westminster palotánál keressük meg Boudica szobrát, és ott lesz valahol a buszunk, ami kivisz minket a szállásunkra.
Az utazási iroda programjában volt egy pub látogatás, hát ezt most idegenvezető nélkül, kurtán, furcsán letudtuk. Elindultunk a Nordhumberland Streeten, megtaláltuk a Sherlok Holmesről elnevezett pub-ot, ahol egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyian voltak. Bementünk, megnéztük, ittunk egy-egy pohár Guinness sört, aztán megkerestük Boudica kelta királynő szobrát, és a buszunkat. Ez volt a nap végére meghirdetett szabadidő Londonban, ami a Soho megnézése lett volna a program szerint.
Két órát buszoztunk ki Enfieldbe, ahol a lepukkant szobánk, és egy újabb sokára felszolgált, és nem túl ízletes vacsora várt minket. Valami lassagnéhoz hasonló tésztás darált hús volt az előétel, és a férjem nagy „örömére” halat és sült krumplit kaptunk. A halacska mind az enyém lett, a férjemé meg a dupla sült krumpli. Utána valami kekszhez hasonlító, nem túl fincsi sütit kaptunk.
Folyt. köv.
22 hozzászólás
Kedves Judit!
Jaj,azok az ´idegenvezetök´!
Hihetetlen nehézségkben volt részetek!Szinte csodálom,hogy ennek ellenére
annyi,de annyi információt és értékes élményeket tudtatok szerezni!
Nagyon bosszanthat,ha egy egy személy,mint ti,tele újat-látni-akaró és sok
áttanulmányozottat a realitásban látni szeretök-tapintatók,egyszerüen kibeszélhetetlen
hibák miatt,nem jutottatok,nem kaptátok meg azt,amit reméltetek1
Ismétlem,ennek ellenére hihetetlen sokat ´adtataok´!
Ha csak napok,egy két nap alatt,nem lehet mindent meglátni…
de ami nagyon tetszett,hogy azt elökészületetek kiegésszítette AZT!
Jövök még!
Gratulálok:sailor
Ui..
néha,néhol léteznek olyan idegenvezetök is,
akik képesek magukat feláldozni a rájuk bízott személyek iránt
tapasztaltam
de mint mindenhol,a közepség uralkodik
Kedves Tengerész!
Tartozom egy vallomással. Úgy indultam el Angliába, hogy semmilyen felkészülés nem volt az útra. Amikor egyénileg szervezzük az utazást, akkor jó alaposan megtervezzük mit akarunk megnézni, útikönyvekből, és az internet kiapadhatatlan forrásaiból felkészülten megyünk "meglátni".
Amikor szervezett társasútra megyünk utazási irodával, akkor semmi ilyesmit nem teszünk. Azt nézzük meg amit a kiválasztott utazás megnézni ígér, és annyit tudunk meg a látott dolgokról, amennyit az idegenvezető elmond. És ezt bőségesen elég. Hogy igazságot szolgáltassak az angliai idegenvezetőnknek, elmondom, hogy az a sok minden amit leírok az úti beszámolómban, az mind-mind tőle származik. Már Győrnél elkezdte az idegenvezetést, Anglia történelmével, és végig az utazás során rengeteg információt kaptunk tőle a látottakkal kapcsolatban. /Folyt./
Elnézést a sok hibákért,de nagyon siettem,mert
néhányszor ´kidobott´a rendszer!
Pl ezt így szerettem volna:´de ami nagyon tetszett,hogy
elökészületeitek kiegészítették a hiányzó lácszemeket!
Jelentkezek!
/Folyt./
/ Néha nem, mint a hajózás során, bár lehet, hogy akkor az elveszett turisták miatt volt gödörben./
Ez a bőséges tájékoztatás általában minden társasutazáson így van, ebben most sem volt hiba.
A hibákról bőven írtam a beszámolóban, és még fogok is írni a következő részekben. Azért nem mindenben ő volt a hibás, a rossz szállodát, a pocsék vacsorákat, a rengeteg elpazarolt időt a távoli szállásunk miatt, nem írhatjuk az ő rovására. Itt az utazási iroda volt a ludas, nem is tervezzük, hogy valaha is még őket választjuk, ha utazni akarunk.
Szóval az információk mind tőle vannak, a benyomások leírása meg tőlem. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Mint mindig, most is élmény volt olvasni morgolódásodat és élményeidet. Bevallom, jót is nevettem közben, mert nyilván egy elütés eredményeként, egy remek bakira bukkanhattam, és már nem is csodálkozom rajta, hogy a Big Ben is haragra gerjedt az idegenvezető sorozatos mulasztása következményeként. 🙂
"Az épület óratornya, amit a fő haragja után Big Bennek neveznek…"
B Ú É K!
Ida
Kedves Ida!
HIHIHIHI! Big Ben a "főharag" 😀
Hát ez nagyon édes! Ha tudnád, hogy hányszor átolvastam, mielőtt feltettem! És NEM VETTEM ÉSZRE!
Puszi:
Judit
Kedves Judit!
Értelek!
Követni fogom írásodat!
Szeretettel:sailor
Most már örülök, hogy nem vetted észre, Judit. Így legalább együtt-nevetéssel kezdhettük az új évet. 🙂
Puszi
Ida
Kedves Judit!
Szívesen olvastam a folytatásos történeted, mely annyi bosszúsággal volt tele. Sajnos vannak ilyen idegenvezetők, talán belefásult már annyiszor elmondott ismertetőikbe, de az ilyen ne menjen "idegent vezetni"! Nem is érdemelt volna borravalót! Bárhova mentem, én is mindig rákészültem, utána olvastam, mert nehézkes annyi mindent megjegyezni, de az nem pótolja a látottakat.
Boldog, sikeres újévet kívánok szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Az idegenvezetéssel kapcsolatban kérlek, olvasd el Saliornak, lentebb adott válaszomat.
Amit láttunk, ott korrekt, és részletes tájékoztatót kaptunk, én az elmaradt látnivalók miatt voltam csalódott.
Én jegyzetelni szoktam a lényegesebb dolgokat. Ne úgy képzeld, hogy szóról szóra leírok mindent, mit az idegenvezető mond. Csak egy-egy jellemző szót, gondolatot írok le "légírással", amit néha elég nehéz kibogoznom. 🙂 Ezek a kis jegyzetek, és a fényképek segítenek aztán a beszámolóm megírásában.
Köszönöm az új évi jókívánságot! Jó lenne az idén is utazni kicsit…
Neked is egészséget, boldogságot, ihletet kívánok 2016-ra.
Judit
Kedves Judit!
Sajátosan érdekes úti beszámolód érdeklődéssel, és élvezettel olvastam, szemléletesen
ábrázolod Londont, és annak műemlékeit. Olvasás közben volt olyan érzésem, hogy az
idegenvezető úgy elrontotta a napod, (kedved), hogy maga a város sem tetszett, és nem
igazán élvezted a városnézést, pedig sok szép, és híres helyen jártatok. Remélem a folytatásban
már kevesebb lesz a zökkenő, és Te is jobban érzed majd magad?
feri
Kedves Feri!
Köszönöm, hogy figyelemmel kíséred az úti beszámolómat Angliáról. 🙂
Csak Londonnal kapcsolatban ért sok csalódás, a többi dél-angliai program rendben volt, nemsokára azok is sorra kerülnek!
Judit
Olvasom…!
Hallal tele lehetett már a hócipőcskéd…!
Kedves Irén!
Szeretem a halat, nekem nem volt probléma, inkább csak a férjemnek, mert ő utálja. 🙂
Örülök, hogy olvasod, inkább az idegenvezetőnkkel volt tele az a bizonyos hócipőcském. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Engem ámulatba ejt, hogy milyen sok híres épület elhelyezkedését jegyezted meg, még az utcákat is! Tudom, közben jegyzetelsz is, de minden szót nem tud lejegyezni az ember. Mindig szívesen olvasom részletes úti beszámolóidat, mert úgy érzem, mintha én is ott lennék. Kíváncsian várom a következő részt, és azt, hogy valamilyen ételt esetleg megkedveltél-e, és azt, hogy volt-e olyan nap, amikor nem esett eső? Fiatal koromban egyszer voltam július közepén az NDK-ban, és egész héten nem került le rólunk az orkánkabát és a nadrág. A hangulatunkra is rányomta bélyegét az állandóan ködölő eső.
Köszönöm, hogy ilyen részletesen írsz, és várom a következő részt!
Szeretettel: Matild
Kedves Matild!
A mai világban nem nagy kunszt megjegyezni mikor merre jártál, mert a modern fényképezőgépekkel száz számra örökítheted meg a látottakat, és a képhez időpont is tartozik, hogy mikor készült.
Így a képek kézen fognak, és ismét elvezetnek a megtett utamon.
Az ételekkel kapcsolatban lesz még meglepetés, nem akarom lelőni, hamarosan benne lesz a folytatásban, és természetesen az időjárásról is sok szó esik majd még.
Köszönöm szépen a figyelmedet, és az értékelést, remélem a további részeket is élvezni fogod. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Szerintem a buszkirándulás átka a sok buszozás, ezért nem szoktam ebből szervírozni. Ezer szerencse, hogy a sok unalmas órát szellemes soraiddal tarkítod.
Gondolom azért megérte a pénzt(mondjuk kivéve az idegenvezetőt), amiért nem látogathattál meg mindent amit szerettél volna.
Egyébként amondó vagyok, hogy nem árt egy kis füstölt szalonnát vinni bárhova megy az ember, még az angol tea is jobban csúszik utána. Szeretettel: István
Kedves István!
Mi szeretjük ezt a buszos nézelődést. Nekünk ez jobban bejön, mint a repülő. Azzal úgy érzem magam mint egy csomag, itt feladnak, ott kézbesítenek, és végig be vagyok tojva a félelemtől. 🙂
Csodálatos helyeken jártunk, sok szépet láttunk, igen megérte, mindent összevetve. Sajnos a füstölt szalonna nem jött velünk, az angol teát meg nem szeretem. 🙁
Judit
Kedves Judit !
Most vettem észre, amikor már a következőt is olvastam, hogy elosztottad az írást délelőttre és délutánra is. Nem akartam lemaradni semmiről, ezért visszatértem ide. Ez is érdekes, de – mint láttam, többször is megesett, hogy az idegenvezetőtök elsmumákolt valamit. Mi is így jártunk egy alkalommal az egyik erdélyi utunkon, s mi is eldöntöttük, hogy az összeszedett forintokkal nem ajándékoztuk meg. Bosszantóak azok, mert az ember kíváncsian vár valamit, amiért semmit sem kap.
Szeretettel olvastam, még van a következőnek a délutánja, azt is elolvasom.
Szeretettel Kata
Kedves Kata!
Igen, felosztottam a beszámolót délelőttre, meg délutánra, mert nagyon hosszú lenne egy nap teljes leírása. A többi nap is ilyen felosztásban fog felkerülni a Napvilágra.
Az elmaradt londoni látnivalók miatt én is nagyon csalódott voltam. Ha benn a városban lett volna a szállásunk, késő délutánonként, és esténként még bepótolhattuk volna az elmaradt látnivalókat.
Ez így, hogy délelőtt 10-től este 6-ig tartott a program nagyon soványka volt.
Köszönöm az érdeklődésedet!
Judit
A idegenvezetőtök, nem igazán volt a helyzet magaslatán, ahogy olvasom. Sajnos sokszor hallani a meghirdetett utakon, a programok csúsznak, netán mint írtad, idő hiányában be sem lehet jutni. Azért már-már örülök, amikor olvasom, hogy valamit sikerült megnézni.
Nem bosszankodától mentes ez az út.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Összességében jó élmény volt az angliai utunk. Londonból láttunk keveset, mert rossz helyen volt a rossz szállásunk. Ráadásul az idegvezető is jobban igyekezhetett volna, és ügyesebben szervezhette volna a dolgokat. Nos, lehet, hogy ő meg az egész csoportot utálta az első napon elkóborolt két útitárs miatt…
Judit