Még egyszer végig gurultunk London egy részén, kicsit szomorkásan, mert nem éreztük, hogy valóban láttuk Londont. Ide újra el kellene jönnünk pár napra, állapítottuk meg a férjemmel.
A busz falta a kilométereket Canterbury felé, ahol a délelőttöt szándékoztunk eltölteni. Ködös tájakon, szemerkélő esőben gurulunk a cél felé, de most is szerencsénk volt az időjárással, mire Canterburyt övező római városfalat elértük, már egész tűrhető idő volt. Nem esett, így nyugodtan sétálgathatunk az óváros utcáin, nézegethettük a vörös téglás, és a fehér, faberakásos, fakeretes házakat. A házak homlokzatát, a kapukat, a cégéreket, a kirakatokat nézegetve betértünk egy csoki boltba, és az idegenvezető intelmei ellenére vásároltunk ajándékot az otthoniaknak. A csinos, és nem éppen olcsó doboz csokik sajnos valóban iszonyúan pocsékok voltak, mint később kiderült.
A Canterbury székesegyház egy kis térről nyílik, ám a tornyokkal, faragványokkal és egy rém ronda megzöldült szoborral ékesített kapun belépve még nem a székesegyházban voltunk, csak egy udvaron, amelynek közepén áll maga a székesegyház. Az anglikán egyház feje a canterbury érsek, vagyis ennek a székesegyháznak a vallási vezetője.
Amint beléptünk a székesegyház kapuján, kaptunk egy magyar nyelvű leírást a katedrálisról, ami óriási, és nagyon gótikus. Három részből áll a főhajó, és olyan hosszú, hogy végignézni rajta is fárasztó.
Leültem az égre törő oszlopok között egy székre, onnan bámészkodtam felfelé, és körben, a falak mentén áramló turistákat néztem. Kicsit nyomasztó volt ez a rengeteg kő. Aztán a kóruson át a szentháromság kápolnába sétáltunk, megnéztük a 12. századi üvegablakokat, valamint IV. Henrik és Edward walesi herceg sírját. Közben elérkezett az óránkénti ima ideje, a katedrális káplánja, egy kedves arcú öregúr elmondta a miatyánkot latinul, és közben biztatóan nézett a turistákra, hogy imádkozzanak vele együtt. Mindenki megállt, és sokan mondták is az imádságot vele együtt, a saját nyelvükön. Kicsit bábeli, de nagyon hangulatos volt.
A gótikus kerengőn át a káptalan terembe mentünk, itt is megcsodáltuk a rengeteg festett üvegablakot, és meghallgattuk, hogy 1986-ban itt írta alá Margaret Thatcher és Francois Mitterand a csatorna-alagútról szóló egyezményt, aminek eredményeként megépült a La Manche csatorna alatt az alagút rendszer Anglia, és Franciaország között.
Még egy kicsit mászkáltunk a katedrális körült, aztán még egy kicsit Canterburyben, aztán irány Folkestone, a csatorna-alagút angliai bejárata.
Bevallom, hogy amikor az útitervben láttam, hogy nem komppal jövünk majd haza Angliából, hanem a csalagúton keresztül, nem jó érzés fogott el. Valami halványan rémlett egy nagy tűzről, ami régebben ott volt, bonyolult mentési akcióról, sok áldozatról. Nem nagyon kedvelem a kisebb alagutakat sem, hát még egy több mint ötven kilométerest! Még a gondolattól is rémüldöztem, hogy a sofőröknek ott kell majd áthozniuk minket. Hogy ne féljek annyira majd, ezért előzetesen nem tájékozódtam semmiről. Legyen, ami lesz, valahogy csak vissza kell jönnünk Angliából, ha már egyszer odamentünk…
Az idegenvezetőtől tudtuk, hogy előre kellett jegyet venni az alagút használatra, nem úgy van, hogy csak odamegy valaki, és már mehet is át Franciaországba. Először egy nagy parkolóban álltunk egy jó darabig, ahol óriási kijelzők mutatták, hogy a milyen számú jegyekkel rendelkezőknek hányas kapuhoz kell besorakozni. Addig megejtették a buszon az angol vizsgálatot – ami jóval egyszerűbb volt, mint a belépésnél -, aztán a francia vizsgálatot. Egyszer csak megjelent a táblán, hogy a 21-es kapuhoz kell a mi buszunknak odaállnia. Áthaladtunk a kapun, és azután jött a meglepetés /nekem/, mert nem a sofőrök viszik át az alagúton a buszt /ahogyan én hittem/, hanem vonatra száll a busz. Itt a sínek között a peronon nem emberek, hanem járművek sétálnak, és szállnak be a több mint 800 méteres, ezüstszínű szerelvényekbe, hogy aztán a világ legerősebb mozdonyai áthúzzák a szerelvényeket a csatorna alatt. Valójában az alagút nem egy alagút, hanem három. Két nyolc méternél nagyobb átmérőjű alagútban a vonatok haladnak, a harmadik kb. öt méter átmérőjű alagút pedig karbantartási és biztonsági célokat szolgál. Szerviz alagút, és mentő alagút egyszerre.
Begördült a buszunk a vonatba, a személyzet rögzítette a kerekeit, aztán kb. 5 autóként elválasztó falak zárultak össze a vonat oldalaiból kicsusszanva. Az elválasztó falakon volt ajtó, át lehetett menni egyik „vagonból” a másikba. Aztán le lehetett szállni a buszról, aki akart, oldalt volt a járművek mellett egy szűk kis járda. Nem sokan szálltak le, de mi leszálltunk, mert nem hiszem, hogy még egyszer alkalmunk lesz vonatozni a Csalagútban. Picike ablakon figyeltük, hogy mikor futunk be az alagútba, aztán harminc percig csak a sötétséget láttuk az ablakon keresztül. Olyan volt, mintha egy metróban két állomás közötti hosszú úton lettünk volna. Amíg haladtunk az alagútban, a vonatban, oldalt egy fényújságon folyamatosan ment franciául, és angolul egy szöveg, ami így szólt: „Ön csak relaxáljon nyugodtan, mi jól vezetünk”. Hát mi nem relaxáltunk, hanem azt figyeltük mikor fogunk átérni. Aztán hopp kivilágosodott a kis ablak, és már odaát is voltunk Coquelles-ben, a francia oldalon. Itt aztán megint életbe lépett a sofőröknek a jobbra tarts. Végül is amennyire féltem a Csalagúttól, annyira érdekes volt. Az egyik legnagyobb élményem volt az utazás során a vonatozás az alagútban.
Estére Frankfurtban aludtunk egy NH szállodában, jó későn értünk oda, és a sofőrök és az idegenvezető valahogy nem találták a bejáratát, többször is körbe buszoztuk, mintha még soha nem jártak volna itt. Végül aztán nagy nehezen csak leszállhattunk a buszról, és elfoglalhattuk a szállásunkat. Végre egy tiszta, normális, színvonalas szobában voltunk. Nagy kár, hogy nem ilyenben töltöttük az angliai éjszakáinkat! Itt csak egy rövidke éjszakát töltöttünk, de reggel VÉGRE egy normális reggelit ehettünk, egy akkora étteremben, hogy el lehetett tévedni benne. Olyan volt, mintha az egész világ akkor és ott reggelizett volna, annyian voltak, és olyan sokfélék az emberek. Aztán már csak jöttünk, jöttünk hazafelé, úgy tűnik Angliában becsomagoltuk az esőt is, mert Németországban, és Ausztriában is hol esett az eső, hol sütött a nap. Jól kivasalódott a hátsónk, mire késő este hazaértünk Budapestre.
VÉGE
20 hozzászólás
Kedves Judit!
Ez az útleírás, egy nagy munka volt a részedről, hiszen olyan részletességgel tártad elém, elénk, hogy szinte veled utaztam. Szemléltetéseid összetettek, mindenre aprólékosan figyelve. Én nem fáradtam belé az útba, sőt! Olvasnám tovább, és tovább. :))
Várom következő írásodat, bármilyen téma is legyen, mert itt nálad csalódás még nem ért.
Köszönöm szépen, az élményt!
Szeretettel ölellek:Marietta
Kedves Marietta!
Köszönöm szépen, hogy az útitársam voltál. 🙂
Nem valami nagy olvasottságú ez az úti beszámoló, de ha pár ember szívesen olvasta már megérte feltenni ide is, hiszen alapjában a családnak, és a barátoknak írtam.
Pár év múlva biztosan nekem is érdekes lesz újra elolvasni.
Van egy Észak-olasz úti beszámolóm is, de az a régi gépemen van, valahogy vissza kéne varázsolni.
Judit
Kedves Judit!
Kedves Judit!
Sok fáradságba kerül még ma is néha,
csupán a megtekintésre érdemes helyeket elérni!
Gondolkoztam azon,milyen hihetetlen elán,bátorság,
tehetség…kellett etzeket megvalósítani!
Hány és hány sikertelenség árkain át,sok sok éveken
keresztül,néha évszázadok munkája ment rá ezekre
a ´TELJESÍTMÉNYEKRE´
Könny és sebek!
Nagyon boldogok lehettek,hogy láttátok ezeket a
helyeket,nem csak ANGLIÁBAN:
SOK SZENÉLYNEK ELÉRHETETLEN1
Mint eddig is gratulálok MINDEN RÉSZRE;nagyon sokat felújított
bennem,az átéltek ´felébredtek´
Szetettel:sailor
Kedves Tengerész!
Köszönöm a "hármasugrást", igencsak meglepődtem a hozzászólásaid számán. 🙂 Köszönöm a csillagokat is, bár ezt a fajta beszámolót én nem tartom igazi irodalomnak, inkább csak a baráti csevej színvonalat üt meg.
Igen, szerencsének érzem magam, hogy járhattam ezeken a helyeken, mert valóban sokaknak ez nem adatik meg. Kicsit hezitáltam is rajta, hogy nem tűnik-e kivagyiságnak egy ilyen beszámoló. Remélem nem.
Judit
Elnézést!
Pótoltam a tetszésátlagát,A HETEDIK NAP IS 5.
mint az egészé!
Elnézést,hogy kifelejtettem,most pótoltam.
Kedves Judit!
Fantasztikus, hogy még az utolsó napon is volt programotok! Meglepődtem, amit írtál a zöld színű szobrokról. Javasolni kellene a királynőnek, hogy magyar közmunkásokkal tisztíttassa le.:) Köszönöm, hogy mindent részletesen leírtál, különösen a Csalagútat, mert így most már fogalmam van arról, hogy unokám is hogyan tette meg a visszafelé utat. Számomra is félelmetesnek tűnik, hogy fél órát alagútban utazik az ember, és tudatában van annak, hogy felette a csatorna folyik. Nem hiszem, hogy sokan relaxáltak!:) Nagyon tetszett nekem az angliai úti beszámolód. Utazzál sokat, és ilyen részletességgel örvendeztesd meg az olvasót!:)
Szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Bizony nagyon fura érzés, hogy amit a kompon másfél óra alatt tettünk meg, azt a Csalagútban fél óra alatt letudtuk, miközben ott hullámzott a fejünk felett a La Manche csatorna tengernyi vize.
Amikor visszaszálltunk a buszra, azok az útitársaink akik végig fenn maradtak a buszon, amíg átértünk Franciaországba, zúgolódtak, hogy elszívjuk még azt a kis levegőt is ami még van a buszban. Tényleg nagyon fullasztó volt a levegő benne, jobban jártunk, hogy lenn voltunk. Mondtam a zúgolódóknak, hogy ide csak hozni lehet a levegőt lentről, itt már nincs mit elszívni előlük. 🙂
Utaznék én sokat szívesen, csak tudod azok a fránya anyagiak…
Judit
Örülök a Csalagútnak…! Érdekes volt ez a rész is, mint a többi. Bányászd elő a skandináv utadat is!
Kedves Irénke!
Gondoltam, hogy másnak is érdekes lesz a Csalagúton való átkelés!
Sajnos a skandináv útból még csak két napot sikerült megírnom, azt még nem teszem fel, mert nem szeretek félbehagyott dolgokat publikálni. Annyi egyéb problémám, elfoglaltságom van, hogy képtelen vagyok foglalkozni vele.
Talán az Észak-olasz úti beszámolómat előtudom varázsolni a régi gépemből valamikor…
Judit
Kedves Judit!
Először is megköszönöm az úti beszámolódat, nagyon tetszett és élmény volt számomra, mivel írtam is, hogy nem jártam Angliában.
Most annak is örülök, hogy pünkösdkor három napra a Fertő-tóhoz megyünk a természetjáró egyesülettel.
Na és az alagút! Érdekes és félelmetes lehetett ott a vonatozás! (erről így nem tudtam)
Szeretettel olvastam!
Gratulálok: Ica
Kedves Ica!
Nagyon szívesen! Jó volt együtt utazni veletek! 🙂
Köszönöm, hogy végig kitartottál a hosszú úton.
Judit
Kedves Judit!
Nem lehet könnyű ennyi mindent, ilyen részletesen leírni és továbbadni. Mondhatom élvezetes olvasni, szinte látjuk mi is, amit te ott közvetlenül láthattál. Ez egy külön munka a sok járkálás mellett. Fárasztó lehetett, otthon biztosan jól esett a saját ágyban aludni.
Érdekes és – nekem is félelmetes lett volna – a Csalagúton áthaladni. "Jó időt" választottatok, hogy mindenhol esett az eső. De angliában ez nem feltűnő. Azon csodálkoztam, hogy éppen Londoban olyan kevés időt töltöttetek ilyen hosszó idő alatt. Én is sörültem, hogy az egész út beszámolóját olvashattam. Köszönet érte.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Igen, London nagy csalódás volt nekünk! A többi jó volt, szép volt, érdekes volt.
Én szeretem írni ezeket az úti beszámolókat, mert újraélhetem az egész utazást. Nekem nem fáradtság, hanem élvezet leírni: mi volt, hogy volt. Mintha még egyszer ott lennék.
Boldog vagyok, hogy Te is velem voltál, és tetszett a beszámolóm. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Végül az utolsó nap is élményekben gazdag volt. A Csalagúttal nekem is meglepetést okoztál.
Magam sem tudtam, hogy vonatok szállítják a járműveket. Ezek szerint nem szédeleghet be oda akármilyen járművel, akárki. Minden bizonnyal így biztonságosabb is.
Élmény volt olvasni úti élményeidet. Már várom is a következőt. 🙂
Ida
Kedves Ida!
Igen, járművel nem szédeleghet be oda bárki, de több ezer migráns próbál rajta illegálisan átjutni Franciaországból Angliába. /Fel nem foghatom, hogy miért jobb Angliában, mint Franciaországban?/
Felkapaszkodnak a szélsebesen száguldó vonatokra, gyalog nekivágnak a szörnyen veszélyes útnak az alagúton keresztül. Ezek a dolgok, ha nem is bűncselekmények, de biztos, hogy szabálysértések, a Franciák mégsem tudják kezelni a helyzetet. Iszonyú ideges volt az idegenvezetőnk, amikor néhány utas a várakozás alatt le akart szállni a buszról /pedig mi Angliában várakoztunk a beszállásra/ szinte megeskette őket, hogy a busz mellett maradnak, nem mászkálnak el sehová.
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm neked ezt az élményt! Élvezetes kirándulás volt!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Szívesen! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Sajnos, hogy végére értél eme cikksorozatnak, érdekes volt, sok információt tartalmazott,
és még olvasmányos, szórakoztató történetekkel is színesítetted. Nagyon élveztem, és tetszett.
Írj még hasonlókat!
feri
Kedves Feri!
Írnék én szívesen, de sajnos most más feladat van, ami minden időmet leköti. A 90 éves anyósomat kell ápolni, még unokázni is csak néha tudok, pedig sok segítséget ígértem a lányomnak. 🙁
Ezt a beszámolót még tavaly írtam a családnak.
Örülök, hogy érdekesnek találtad! Köszönöm szépen az olvasást, és az értékelést is.
Judit