Következő fejtegetésem a leánynév-asszonynév használathoz kapcsolódik.
Történt egy alkalommal, hogy kórházba kerültem, – már nem is tudom, mivel, talán éppen Attilám születésekor. Az ágyhoz jöttek az irodai alkalmazottak egy táska-írógéppel a fölvételt intézni azokhoz, akik nem mehettek el az irodába.
Hozzám érve, egy fiatal nő kérdezi tőlem az adataimat. Bemondom a nevemet. X-né F Katalin. A nő csak néz rám, mintha nem jól hallaná…
– Férje nevét mondja!
Megismétlem.
– De a férje keresztnevét, ne a lánynevét mondja!
Mondom neki, hogy az nem az én nevem!
Nem érti…
Elkértem tőle a gépet, és magam beírtam a nevemet.
Láttam rajta, még most sem érti, hogy nem Jánosné, Istvánné, vagy Sándorné vagyok…
Hogy mik történnek?
Finta Kata
9 hozzászólás
Kedves Finta Kata!
Mindig ledöbbenek, amikor ilyesmit tapasztalok. A dátum: 1961. Én 1999-ben szültem a nagyobbik fiamat, Pétert. Nem volt sima szülés, majdnem elvesztettem őt. Az ágy lábánál az ügyeletes orvos és a tanulónővérke két dolgon viccelődött, miközben az én drága kisfiam az életéért küzdött:
1. “Portás? Má’ megint egy értelmiségi…” – A védőnő nem tudta leírni ugyanis, hogy concierge, így egy mai is jónevő, évszázados belvárosi szálloda alkalmazottjaként, kínajit és izzadó homlokát látva, én mondtam neki, hogy írja helyette azt a várandós könyvembe; portás.
2. “Miért jó leányként szülni? Egyeseknek bűzlik a házasság?” 1998-ban házasodtunk össze a férjemmel, egy évvel Péter születése előtt. Nem akartam én lenni anyósom után a második Tiringer Józsefné, de tiszteletemet a férjem iránt feltétlenül ki szerettem volna fejezni: így hagytam el a leánykori családi nevemet, és vettem fel az övét, lettem Tiringer Tünde. A mai napig, rendszeresen problémát okoz, pedig azóta számos anyakönyvi variáció látott napvilágot.
Az emberi előítéletességet soha nem fogom megszokni, örülök, hogy valaki leírja ezeket az apró, életből vett témákat, amelyek ha bántanak, elefánt-méretűre dagadhatnak bennünk…
Kedves T. Tündi!
…és én még azt hittem, amikor leírtam a régi történetet, arra gondoltam, hogy az 1961. évi történet elavult. S most én csodálkozom, hogy azt követően több mint 30 évvel is él ugyanaz az emberi butaság. Pedig én akkor, a Férjem családi neve után vettem fel a teljes leánykori nevemet, s mégis. Ezután elképzelem, mit szólt volna az a kórházi alkalmazott, ha én is, mint Te “látszólag” leánynévvel szűltél volna. Pedig az sem volt ritkaság már abban az időben, sőt, még korábban sem, azzal a különbséggel, hogy akkor illett titokban tartani, sőt, “szégyellni” kellett.
Kösz, hogy meglátogattál.
Üdvözöllek: Kati
Szia!
Velem ilyesmi még nem történt. De az unokatesómmal igen. Hihetetlen, de ő három éve szült. Teszem hozzá, nagyon törékeny és fiatalos, olyan mint egy tinilány. Nem akarta teljesen felvenni a férje nevét, mert ragaszkodott a sajátjához is. Ő azt mondta, hogy nem akarja elveszíteni az önállóságát. Picit meg is értem…
Szóval ő mesélte, hogy a recepciós nénike nem értette a nevét. Mire elmagyarázta hogy is van ez. Talán azért történt, mert idős volt a néni, és nem szokott hozzá ehhez. Bár manapság már sokan csinálják így.
Na mindegy, lényegtelen story, csak gondoltam leírom. Ez jutott eszembe az írásodról.
Üdv
És Boldog Újévet!
Mishu-nak! Érdekes dolog, hogy az emberek nem tudnak megszokni bizonyos dolgokat. Pedig ezekről, az ilyen rendeletekről és törvényekről a médiák hosszan el szoktak szórakozni, ágy, hogyha valaki nem is közvetlenül a hivatalos rendelettárból értesül rólluk, akkor is hall róla. S mégis, akadnak, még a közelmúltban is hasonló esetek.
Ilyenek az emberek. Na, aztán a leánynév! Pedig azt is megtarthatja magának bárki, aki éppen akarja, s mégis előítéletek élnek vele szemben. Pedig ha valaki nyomtatványt tölt ki, arra is van hely, hogy milyen a családi állapota, abból is láthatja, hogy egy leánynévvel élő valaki lehet hites feleség is.
Erről ennyit.
Kösz, hogy meglátogattál, üdvözöllek: Kati
Érdekes a felvetésed. Szerencsére, ma ez már sokkal elfogadottab, és elterjedtebb, mint az “XY-né”. Ha most lenne az esküvőnk, mi is ezt a formát jegyeztetnénk be a nejemnek. Legtöbbször így is említik a felettesei, ha róla beszélnek.
Szeretettel
Gyula
Kedves Gyula!
Elnézésedet kérem késedelemért.
Köszönöm, hogy olvastad a soraimat.
Szeretettel: Kata
A névhasználati szabadság sok esetben okoz problémát. Én a hagyományosnál maradtam, hivatalos aláírás szerint. A névjegykártyámon, kicsit bővebbre vettem, a munkám, és hát az írás miatt.
Szeretettel:Marietta
Kedves Kata!
Én kifejezetten örülök, hogy megtartottam a lánykori nevemet. Így az maradtam, akinek születtem.
Mindenki egyetlen szeretne lenni a neve szerint is. Érdekes, hogy van egy rokonom Pakson, akit ugyanúgy hínak, mint engem. Egyszer találkoztunk. Érdekes érzés volt.Rájöttünk, hogy sok mindenben hasonlítunk egymásra.
Ági
Kedves Ágnes!
Igaz, hogy ezt a cikket nagyon régen írtam, s te is nem mostanában írtál hozzá,
azonban én nagyon régen nem nyitottam erre a lapra, ezért csak most tudom
megköszönni, hogy olvastad a rövid történetet.
Egyben szeretettel olvastam a válaszodat, s azt most köszönöm meg.
Szeretettel: Kata