Az igazi madárfütty

Csodálatos, madárfüttyös májusi délután. Ilyenkor semmi más nem esik olyan jól, mint pár óra a szabadban, élvezni a nap melengető sugarait. A zöld lombok engem is kicsalogattak a közeli parkba. Egy padra telepedtem, élveztem a virágzó akácfák édes illatát. Ekkor megszólalt egy mobiltelefon. Akaratlanul is a zsebemhez nyúltam, de készülékem némán lapult a lakáskulcs mellett. A többi ember is hasonlóan cselekedett, ám a csörgés kitartóan folytatódott. Kicsit mérgelődtem, hogy a technika zaja elrontja a természet varázsát, de nem törődtem vele, figyelmemet a zöldellő pázsitra irányítottam. Merengésemből ismét a telefon riasztott föl. Körülnéztem, de nem láttam, hogy bárki is reagált volna erre a hangra. Felálltam, és a lágyan csörgedező patakhoz sétáltam. Az elmúlt napok esőzéseitől megduzzadt mederben vidáman pancsoltak a tőkés récék. Szárnyát csapkodva, sajátos vízen futással menekült egy szárcsa egy harcias gácsér elől. Tovább ballagtam a sárga színben pompázó mocsári nőszirmok felé, amikor ismét meghallottam a telefont, most már sokkal közelebbről, jóllehet nem tartózkodott senki sem a parknak azon a részén. Feltűnt, hogy a csöngetés valahonnét fentről jön. Talán gyerekek másztak a fára, és ott szól a telefon? Felnéztem, és egy apró madarat pillantottam meg az ágon. Boldogan csicseregve köszöntötte e kedves évszakot. Megfejtettem a mobiltelefon titkát, de felfedezésemtől elszégyelltem magam. Ennyire rabjává tett volna a technika, hogy már fel sem ismerjük a természetes hangokat? Egy kedves madárdal már nem is madárdal, hanem egy telefon csengőhangja? Ma már olyan fejlett eszközök állnak rendelkezésünkre, amelyek élethűen utánozzák az eredetijüket. Talán kézenfekvőbb lett volna, ha egy madárhangon megszólaló telefon hallatán keresni kezdem a rigót, de velem az ellenkezője történt, az igazi csiripelést véltem művinek. Rousseau híressé vált mondata jutott az eszembe:
„Vissza a természethez.” Most jutott el igazán a tudatomig, hogy a civilizáció nemcsak előnyt, hanem hátrányt is jelenthet. Ismerjük-e a körülöttünk lévő állat- és növényvilágot? Érezzük-e azt, hogy mi is felelősek vagyunk egy-egy állatfaj kipusztulásáért? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések merültek föl bennem, miközben a madár csak énekelt önfeledten. Aki csak egyszer is látott már szomjazó őzet vizet kortyolgatni a hegyi patakból, látta a pisztrángok vidám játékát, talán nem mossa mosószerrel autóját éppen annak a pataknak a partján, szennyezőanyagait beleeresztve.( Más pataknál sem!) A kismadár hangja azóta is elkísér, és ha hallom a boldog csivitelést, már nem nyúlok egyből a zsebembe, hogy válaszoljak a hívásra.