Az Igazság..

Az „Igazság” az, amiről sosem tudni, hogy valós vagy sem.. De egy biztosan „Igaz”, hogy könnyebb „nem Igazat mondani”, mint ellenkezőleg. Legalábbis rövid távon mindenképp.. Mert előbb-utóbb a „nem Igaz” mondás olyannyira elfajul, hogy amikor őszinték akarunk lenni, nem leszünk-mert azzal a korábbi „nem Igazmondásaink” leleplezését kockáztatnánk. Azt pedig úgy-e minden áron védelmezni akarjuk, még akkor is, ha tisztában vagyunk a későbbiekben való „nem Igazmondó” tetteink fényre derülésével.

Ez lenne a legkönnyebb megoldás? Bizony, igen.. Rövidtávon. Mert itt tanúbizonyságot szerezhetünk mindarról, amivel nem foglalkozunk. És ez a „Gondolkodás”, még ha váltig állítjuk is, hogy: „igen, mi bizisten gondolkodtunk, többet a kelleténél”. Mindez nem minősül „nem Igazmondásnak”, mert valóban gondolkodtunk, órákat –napokat és talán heteket is. De miről.. a semmiről, az egy pillanatról, amiben voltunk.. Ahogy a gyermek el tud játszadozni órákat egy labdával, amely nem változtat küllemén, állagán.. úgy mi is képesek vagyunk azt hinni, hogy gondolkodunk, amikor ugyanis csak egyhelyben toporgunk és minduntalan ugyanazon a morzsaszemen rágódunk, nem lépünk egyről a kettőre. Ekkor bizonyosul meg bennünk az a tudat, hogy az-aki gondolkodásnak véli a töprengését, valójában a labdával játszadozik, amit elképzel napkorongnak, földnek, gömbnek bárminek, de akkor is „csak” egy labda marad. Mert nem elég képzelődni, tervezni, hogy teszünk azért, hogy a labda gömbbé váljon, hanem meg is kell azt tenni!

Ugyanígy a „nem Igazmondás” elkerüléséért sem elég, órákat emészteni magunk, hogy mi ezt nem akartuk és mégis, de mi tényleg nem akartuk de mégis.. Mert ha valamit nem akarunk és megtörténik, akkor könnyebb dolgunk van inkább annak a megvalósításával foglalkozni, amit eleve akarunk.

A „nem Igazmondás” mindennapi „létfenntartó” elemünk, ha nem is mással szemben, akkor magunknak „nem mondunk Igazat”.. Tükör előtt állva nap mint nap a „nem Igazmondást” gyakoroljuk, kritizáljuk magunkat, alábecsüljük vagy akár magasztosítsuk. De ez mind „nem Igaz”. Ugyanis ha tudatában lennénk annak, hogy kik vagyunk -mik vagyunk ill. milyenek vagyunk, elfogadnánk lényünket olyannak, amilyennek. Miért van az, hogy a lábizmaink működéséről vagy a pupilláink tágulásának váltakozásairól nem beszélünk nap, mint nap (magunknak). Mert nem kételkedünk annak valóságosságáról, tudjuk, hogy az-az énünk része, és elfogadjuk. Namármost, amin naponta leragadunk a tükör előtt, meglehet, hogy az is régóta a lényünk része, csak épp nem tudatosult bennünk, tehát igazából, „nem Igaz” amit ott és akkor hiszünk, magunkról.. Ha mindaz „Igaz” lenne amivel nagy gyakorisággal bántanánk vagyis dicsérnénk önmagunkat, akkor ez a bántás-dicsérés időszak eleve nem történne meg. (És) akkor miről is „beszélünk”? A Semmiről! Ennyi energiával akár nap, mint nap azzal is előrukkolhatnánk szemhéjfestés vagy séróbelövés közben, hogy „nincs is szükségünk levegőre” vagy, hogy „mi vagyunk Pán Péter”.

Mindez már annyira lényünké vált, sőt.. talán a génjeinkben volt már a kezdetek kezdetekor, hogy butaságnak vélhetjük. Ki, hogy látja. De, hogy többször gyakoroljuk a „nem Igazmondást” magunkkal szemben mint mással, az is „finánc biztos (finánc: a mások becsapásából hasznot húzó pénzügyi szervezet)”. Eszmeileg több bűnt követünk el magunk ellen mint másokkal szemben, de mondjuk ezt lesza?ják. Még jó, hogy ez ellen nincs szigorított törvény.

Ha rövid távon a „nem Igazmondás” kivitelezhetőbbnek minősül –amiből egyértelműen minden esetben hosszú táv lesz- akkor miért kell ennek hátránnyá formálódnia az idő múlásával? A válasz: a „nem Igazmondás” sohasem kifizetődő, még ha annak is tűnne. Vagy így-vagy úgy de előbb vagy utóbb előjön/fölébred, más szóval kiderül. A másokkal szemben való „nem Igazmondó” mivoltunk megnyilvánulását gyakorolva, mindössze emberiességünket bizonyítjuk. Találékonyságunk –élelmességünkből kifolyólag. Mindez nem mentség. Bármily aprósággal kezdjük gyakorolni az élelmességünk hasonló életstílusát, az mindenképp úgymond, elfajul. Ez nem vitás, ezzel kell élnünk.. sokat nem tehetünk ellene, de az a kis lehetőség, ami rendelkezésünkre áll elegendő a „felemelkedéshez”. Ami nem más, mint a „Ráébredés”.. ráébredés és a tisztánlátás segítségével a „nem Igazi” mivoltunk orvosolhatjuk, ha nem is tehetjük jóvá a korábban történteket, de elkerülhetjük a folyamatos rosszabbodását és a jövőbeli drasztikusabb megnyilvánulását. Ezáltal „Igazibbá” –mert „Igazivá” sosem- tehetjük önmagunk és (mi) világunk. Mert sohasem késő „felemelkedni (fölülkerekedni)”, a „nem Igaz” mivoltunk fölött..