Az „Igazság” az, amiről sosem tudni, hogy valós vagy sem.. De egy biztosan „Igaz”, hogy könnyebb „nem Igazat mondani”, mint ellenkezőleg. Legalábbis rövid távon mindenképp.. Mert előbb-utóbb a „nem Igaz” mondás olyannyira elfajul, hogy amikor őszinték akarunk lenni, nem leszünk-mert azzal a korábbi „nem Igazmondásaink” leleplezését kockáztatnánk. Azt pedig úgy-e minden áron védelmezni akarjuk, még akkor is, ha tisztában vagyunk a későbbiekben való „nem Igazmondó” tetteink fényre derülésével.
Ez lenne a legkönnyebb megoldás? Bizony, igen.. Rövidtávon. Mert itt tanúbizonyságot szerezhetünk mindarról, amivel nem foglalkozunk. És ez a „Gondolkodás”, még ha váltig állítjuk is, hogy: „igen, mi bizisten gondolkodtunk, többet a kelleténél”. Mindez nem minősül „nem Igazmondásnak”, mert valóban gondolkodtunk, órákat –napokat és talán heteket is. De miről.. a semmiről, az egy pillanatról, amiben voltunk.. Ahogy a gyermek el tud játszadozni órákat egy labdával, amely nem változtat küllemén, állagán.. úgy mi is képesek vagyunk azt hinni, hogy gondolkodunk, amikor ugyanis csak egyhelyben toporgunk és minduntalan ugyanazon a morzsaszemen rágódunk, nem lépünk egyről a kettőre. Ekkor bizonyosul meg bennünk az a tudat, hogy az-aki gondolkodásnak véli a töprengését, valójában a labdával játszadozik, amit elképzel napkorongnak, földnek, gömbnek bárminek, de akkor is „csak” egy labda marad. Mert nem elég képzelődni, tervezni, hogy teszünk azért, hogy a labda gömbbé váljon, hanem meg is kell azt tenni!
Ugyanígy a „nem Igazmondás” elkerüléséért sem elég, órákat emészteni magunk, hogy mi ezt nem akartuk és mégis, de mi tényleg nem akartuk de mégis.. Mert ha valamit nem akarunk és megtörténik, akkor könnyebb dolgunk van inkább annak a megvalósításával foglalkozni, amit eleve akarunk.
A „nem Igazmondás” mindennapi „létfenntartó” elemünk, ha nem is mással szemben, akkor magunknak „nem mondunk Igazat”.. Tükör előtt állva nap mint nap a „nem Igazmondást” gyakoroljuk, kritizáljuk magunkat, alábecsüljük vagy akár magasztosítsuk. De ez mind „nem Igaz”. Ugyanis ha tudatában lennénk annak, hogy kik vagyunk -mik vagyunk ill. milyenek vagyunk, elfogadnánk lényünket olyannak, amilyennek. Miért van az, hogy a lábizmaink működéséről vagy a pupilláink tágulásának váltakozásairól nem beszélünk nap, mint nap (magunknak). Mert nem kételkedünk annak valóságosságáról, tudjuk, hogy az-az énünk része, és elfogadjuk. Namármost, amin naponta leragadunk a tükör előtt, meglehet, hogy az is régóta a lényünk része, csak épp nem tudatosult bennünk, tehát igazából, „nem Igaz” amit ott és akkor hiszünk, magunkról.. Ha mindaz „Igaz” lenne amivel nagy gyakorisággal bántanánk vagyis dicsérnénk önmagunkat, akkor ez a bántás-dicsérés időszak eleve nem történne meg. (És) akkor miről is „beszélünk”? A Semmiről! Ennyi energiával akár nap, mint nap azzal is előrukkolhatnánk szemhéjfestés vagy séróbelövés közben, hogy „nincs is szükségünk levegőre” vagy, hogy „mi vagyunk Pán Péter”.
Mindez már annyira lényünké vált, sőt.. talán a génjeinkben volt már a kezdetek kezdetekor, hogy butaságnak vélhetjük. Ki, hogy látja. De, hogy többször gyakoroljuk a „nem Igazmondást” magunkkal szemben mint mással, az is „finánc biztos (finánc: a mások becsapásából hasznot húzó pénzügyi szervezet)”. Eszmeileg több bűnt követünk el magunk ellen mint másokkal szemben, de mondjuk ezt lesza?ják. Még jó, hogy ez ellen nincs szigorított törvény.
Ha rövid távon a „nem Igazmondás” kivitelezhetőbbnek minősül –amiből egyértelműen minden esetben hosszú táv lesz- akkor miért kell ennek hátránnyá formálódnia az idő múlásával? A válasz: a „nem Igazmondás” sohasem kifizetődő, még ha annak is tűnne. Vagy így-vagy úgy de előbb vagy utóbb előjön/fölébred, más szóval kiderül. A másokkal szemben való „nem Igazmondó” mivoltunk megnyilvánulását gyakorolva, mindössze emberiességünket bizonyítjuk. Találékonyságunk –élelmességünkből kifolyólag. Mindez nem mentség. Bármily aprósággal kezdjük gyakorolni az élelmességünk hasonló életstílusát, az mindenképp úgymond, elfajul. Ez nem vitás, ezzel kell élnünk.. sokat nem tehetünk ellene, de az a kis lehetőség, ami rendelkezésünkre áll elegendő a „felemelkedéshez”. Ami nem más, mint a „Ráébredés”.. ráébredés és a tisztánlátás segítségével a „nem Igazi” mivoltunk orvosolhatjuk, ha nem is tehetjük jóvá a korábban történteket, de elkerülhetjük a folyamatos rosszabbodását és a jövőbeli drasztikusabb megnyilvánulását. Ezáltal „Igazibbá” –mert „Igazivá” sosem- tehetjük önmagunk és (mi) világunk. Mert sohasem késő „felemelkedni (fölülkerekedni)”, a „nem Igaz” mivoltunk fölött..
9 hozzászólás
Tudod Szeky, én már eszméltem, amikor az ötvenes évek végén a gazdasági egységek élén még ott voltak az öt, hat osztályt abszolváló, „megbízható” elvtársak. Idétlen, tudatlan ipari tanulókként nagyon élveztük a „suk-sükölő” eszmefuttatásaikat.
Az viszont lehangol, hogy fél évszázaddal később az irodalom berkeiben találkozom a nyelvünket hasonló színvonalon bíró alkotókkal.
Van, aki írásra biztat. Lelke rajta. Én ismét tanulásra, olvasásra biztatlak. Olvass, tanulj, hogy taníthass, ha már ehhez érzel elhivatottságot. Vannak lépcsőfokok, amiket a nevetségessé válás veszélyének vállalása nélkül, nem lehet átlépni.
Üdv. a
Amiért a sas oly szépen tud száguldozni azért néha lehetne egy-két jó szavad a verébhez is mert ő is Isten teremtménye.Eme szóval "suk-sükölő"kit vagy kiket próbáltál megsérteni ,vagy ''a nyelvünket hasonló színvonalon bíró alkotókkal.,, ezen mondat részt kikre érteted,csak nem a határon kívüliekre mert hát ők is beszélik a te oly hőn szeretett nyelvedet,vagy azt szeretnéd ha már határon túliak elfelejtenék ami a te számodra is a levegő,a víz ,az a mi számunkra az élet.
Áldást: Szejke
Kedves Szejke!
Megsérteni senkit nem akartam. A nyelvünket féltem azoktól, akik az egyéb durva hibák mellett, a suk-sükölést, még ma is elkövetik:
„Tükör előtt állva nap mint nap a "nem Igazmondást" gyakoroljuk, kritizáljuk magunkat, alábecsüljük vagy akár magasztosítsuk.”
Nevezetesen: Nem „magasztosítsuk”, hanem magasztosítjuk, mivel a mondat nem felszólító, hanem kijelentő.
A mondatnak vannak egyéb hibái is, amiket nem is teszek szóvá. Lehet, hogy ezt sem tettem volna, ha észreveszem az „Erdélyország”-ot. Nem vettem észre.
Mellesleg, nem tudom, hogy akkor tettem volna jól, ha úgy, mint sokan mások, nem szólok hozzá a cikkhez, vagy, ha hozzászólok, és nem azt írom, amit gondolok.
Ezt majd Ti eldöntitek. Istenben pedig nem hiszek.
Üdv. a
Olvasás, tanulás. Fölösleges minderre biztatnod. Ahogy neked, nekem is, és másnak is, van mit tanulnunk életünk során. Ha egyebet nem is – neked, hogy megértsd a "nem a te mentalitásoddal gondolkodó emberformájúak írásait", nekem pedig, hogy elfogadjam, hogy nem minden kritika jelenti azt, hogy nálam van a gubanc.
Tény, a tényben, hogy fogalmad sincs arról, hogy mit írok, csak a felszínt pásztázod. Ámbár ennek oka az is lehet, hogy nem az értelmét keresed, hanem a "hibákat". Ez esetben nem is fogod megérteni.. nem is akarod. Igaz, hogy nem érthetően, hétköznapiasan írtam/írom amit írok. Ennek csak az-az oka, hogy a kedves érintettek értsék, akik érteni akarják. Nem kell, hogy mindenki megértse.
A lényeg, hogy a hazugság úgyis kiderül, semmi értelme, bocsi Szeky még nem tudtam teljesen végigolvasni, de bepótolom és összességében is leírom a véleményem
Deory Nadin
Kedves Szeky!
El tudom képzelni, hogy jó gondolataid vannak. De azért elgondolkodhatnál azon, hogy azokat úgy írd le, hogy érthetők legyenek, amúgy hétköznapiasan! Akkor talán mások is leírnák a véleményüket, s nem hagynák félbe, hogy majd máskor bepótolják. Most én is abbahagyom, majd talán legközelebb újra átrágom rajta magam.
Üdvözöllek: Kata
Az igazsággal az a helyzet,kedves Szeky,hogy az előttem szólok nem nagyon bírják azt a kifejezést :igazság
Kedves "Istenben nem hívő" antonius,
"Lehet, hogy ezt sem tettem volna, ha észreveszem az "Erdélyország"-ot." – Ha úgy lesz időd, kifejthetnéd mondanivalód, bővebben is.
Lekötelez, hogy azt írod, írtad – amit gondolsz. (És) legyen igazad. De nem tartod túlzásnak (csakis nem), hogy a véleményed kizárólag kritikus jellegű? Vagy alapból ha egy "írást" olvasol, a hibákra összpontosítasz? Tény, hogy olykor zavarják, szúrják az olvasó szemét – de kétlem, hogy számos hiba fellelhető lenne a fentiekben. Ámbár meglehet, hogy alapból hibának tartod, hogy 'írok' 🙂
Örülök, hogy hibázok, így nap mint nap tanulhatok belőlük 😉
Tisztelettel: én.
Kifejteném: Ha észreveszem, lehet, hogy elnézőbb vagyok, és nem írok megjegyzést. Lehet, azt gondolom, ugyan vannak hibák a munkáiban, de, talán a hátrányait is vállalva, mégis csak a mi gyönyörű nyelvünkön, magyar nyelven ír.
Válaszom a kérdésedre:
1. Egy ilyen oldalon a hibák jobban irritálnak, mint semleges, nem irodalmi környezetben.
2. Vannak elegen, akik elnézőbbek a nyelvünket ért „támadásokal" szemben. Valakinek vállalnia kell a gonosz szerepét.
3. Gyári hibám, hogy alapvetően rosszindulatú, gonosz ember vagyok. Ok nélkül belekötök az élő fába is.
4. Magam nem tudok írni, ezért irigységből belekötök azokba, akik tudnak.
Válasszál kedvedre. (Lehet, hogy valamennyi igazság mindegyikben rejlik.)