Az internet kiskirályai

Valamikor az ezredforduló környékén kezdtem komolyabban foglalkozni az internettel, akkor regisztráltam be magam egy ingyenes, ám pokolian lassú szolgáltatást nyújtó szolgáltatóhoz. Valamit valamiért alapon nem bánkódtam, hiszen ez az új, virtuális világ bőven kárpótolt a sebesség hiányáért.

Nem sokkal később rátaláltam egy chat portálra, ami nagyon kíváncsivá tett, előtte még nem láttam ilyesmit. Elbűvölt az a látvány, hogy mint egy hatalmas kávéházban, úgy beszélgetnek egymással a jelenlévők, azzal a különbséggel, hogy egy időben akár az ország vagy a Föld két pontján is tartózkodhatnak a csevegők.

Azután egy furcsa jelenségre lettem figyelmes. Kezdtem átlátni azt a kasztosodást, ami körülvette ezt az egész közeget. Némelyek komoly rangokat vívtak ki maguknak, mások pedig beletörődve szerepkörükbe, úgy itták a "fontos" szereplők minden egyes szavát, mintha egy feljebbvaló lény szólt volna le hozzájuk. Ezt nem találtam szimpatikusnak, nem is fogadtam el a mások által annyira fontosnak tartott íratlan chat-törvények szabályait. Sőt, megpróbáltam felnyitni a perifériára szorult, jobbára csak a többiek után kullogók szemét, hogy lássák meg, semmivel sem érnek kevesebbet, mint a csevegős portálok sztárjai. Néhány pozitív esetet leszámítva sajnos sikertelenül, ugyanis a tömeg birkanyájként bégetve követte a kolomposokat. A hatalmi pozíciójukat féltők nem nézték jó szemmel tevékenységemet, odáig merészkedtek, hogy ténylegesen is megfenyegettek, beígérve egy alapos verést. Mivel nem vagyok sem gyenge, sem félős, kinevettem őket, ezzel még inkább bosszantva őket. Elmentem egy találkozóra, ahol szembesítettem szavaival az egyik fenyegetőt – aki mellesleg hölgy, és a kispajtásaira bízta volna a piszkos munkát -, de némi zavart és kényszeredett hümmögést követően faképnél hagyott.

Pár hónappal később megismerkedtem a feleségemmel, és már nem érdekelt a chat. Arra gondoltam, ha a nálam kevésbé éleslátók nem fogadják a segítségem, akkor nem erőltetem a dolgot, idővel talán rájönnek, hogy mi is zajlik körülöttük.

2004-ben harmadmagammal megalapítottuk a Napvilág Íróklubot, mert létre akartunk hozni egy, az amatőr íróknak és költőknek segítséget nyújtó gyülekezési helyet. Nehezen indult be, főleg az addig internetes körökben szinte teljesen ismeretlen, szigorú moderálási elveink miatt. De nem engedtünk belőle, ha már elkezdtük, és sokat dolgoztunk vele, végig szerettük volna vinni, amíg csak lehetséges. Több hónap is eltelt, mire kialakult egy valóban családias hangulatú, békés irodalmi közösség. Az alapítás után egy évvel már nem győztük idővel és energiával az alkotások kézi feltöltését, megbíztunk egy nagyon segítőkész céget, hogy készítsék el nekünk az első dinamikus honlapunkat. Még nekünk is új volt a rengeteg funkció, sokáig kellett tanulmányoznunk az adminisztrációs felületet, mire teljesen belerázódtunk. Megérte az erőfeszítés, addigi tagjainktól és az újonnan érkezőktől is számos dicséretet kaptunk.

Kis idő elteltével szépen gyarapodott alkotói és olvasói táborunk, ennek következtében a csatlakozók bizonyos hányadánál kezdtem felismerni a csevegő portálok már jól ismert embertípusait, a számomra nehezen elfogadható kasztokkal együtt. A máshol magukat – ki nem mondott – kiskirályi titulusig feltornászók megrökönyödve, haraggal fogadták azt a tényt, hogy nálunk, velünk szemben hatástalan egyetlen fegyverük, a befolyásolás. Apró morzsákként peregtek le rólunk az első látásra gondosan felépített, valójában viszont üres, gyakran oda sem illő frázisokat puffogtató okfejtéseik. Egyesek belátták, hogy családias, politika- és erőszakmentes közösségünket nem reformálhatják át kedvük szerint, mások viszont aljas módon próbálják a mai napig aláásni azt, amit felépítettünk. Némely, nem buta, de sajnos befolyásolható amatőr irodalmár pedig hisz nekik, mert ügyes fogalmazmányaikkal próbálják elfordítani őket közösségünktől. Egyik leggyakoribb támadási módjuk a "ha velük maradsz, te sem vagy jobb náluk, te is ugyanolyan vagy, mint ezek a…" kijelentés.

Mindezeket látva elhűlve tapasztalom, hogy mennyire kifacsarja az emberi értékrendet az internet hasznos, de ebből a szempontból veszélyes világa. Hogy képesek a valóságban becsületesen tanuló, dolgozó, háztartást vezető emberek ennyire kifordulni magukból és őrjöngő állatokká – mert nincs jobb szavam erre – válni?! Hogy képes egy ember csak azért megfenyegetni egy másik embert, mert annak más a véleménye?! Majd jön a magyarázkodás, az ok és okozat felcserélése egy nyakatekert, semmiképpen sem odaillő eszmerendszerbe burkolva. Egy irodalmi közösségen belül, amit elvileg a társadalom kultúra iránt érzékeny rétege alkot.

Botrány, hogy ez megtörténhet, én azonban egyet meg tudok ígérni: még egyszer nem hagyom, hogy felfuvalkodott kiskirályok nyájként tereljék az EMBEREKET. Amíg működik a Napvilág Íróklub, addig annak közösségén belül nem lesz sem fenyegetés, sem szóbeli erőszak. Ha ezt elhiszik azok is nekem, akiket alattomos fogalmazási módszerével meg tud téveszteni egy-egy virtuális kiskirály, akkor ez utóbbiak előbb-utóbb el fognak tűnni közülünk és marad az, ami előtte volt: béke és nyugalom. És akkor majd újra azzal foglalkozhatunk, hogy miként érhetünk el sikereket együtt az amatőr irodalom terén. Mert ezért gyűltünk össze.

Mindenkinek kívánok további békés, ihletett perceket!