Kedves József Attila!
Először is szeretném megköszönni, hogy megírta verseit, amelyek ösztönzőleg hatottak rám és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok emberre.
Ön egy különleges ember. Ön egy igazi ember. Egy őszinte ember. Egy páratlan egyéniség, aki tényleg képes volt felülemelkedni a társadalmon. Szerintem ezredévenként alig akad pár ember a történelemben, mint Maga. (Ne tessék megharagudni levelem kidolgozatlanságán, de amit hirtelenjében – és mindig is – gondolok, azokat írom le.) Az az ember, akit milliók lenéztek, leköptek, számba se vettek, az az ember, akinek gyermekkora oly tragikus, az az ember, akinek még a nevét se akarták elhinni – nemhogy szavait -, az az ember, aki csak alamizsnát kapott a gondtalan élet helyett, az az ember, aki egész életén át szenvedett, de így is bízott önmagában (,,Én egész népemet fogom/nem középiskolás fokon/taní-/tani!"), mert tudta magáról, hogy kivételes, annak ellenére, hogy lenézték, az az ember földöntúli erőkkel rendelkezik. És Ön rendelkezik ezzel az erővel.
Igaz, hogy megtört. De ki nem? Az átlag ember az ön földi 32 éve alatt harminckétszer ha nem százötvenhatszor vagy kilencszáznegyvenkilencszer halt volna meg. De Ön nem, mert érezte, hogy meg kell írni a verseit, magát, az életet, az igazságot. Ön az őszinteség.
Kedves József Attila! Rengeteg szellemi, lelki és földi értéket feláldoznék azért, hogy találkozhassak Önnel, hogy legalább öt percig beszélgethessek Magával, de ha akár a hangját hallanám, már az is megérne minden áldozatot.
Remélem, már találkozott Juhász Gyulával, a Mamával, szerelmeivel és a lehető legboldogabban él.
Kedves József Attila! Boldog születésnapot kívánok és remélem, megtalálta a boldogságot, hiszen Ön egy nagyon jó ember.
Rengeteg tisztelettel és szeretettel:
bandrás