Minden a porszívóval kezdődött. Igen, a porszívó az oka mindennek!
Ha csinálok valamit, alapos munkát végzek, nem szeretem csak úgy összeütni. Ha porszívózok, akkor megmozgatok mindent – no, nem a szekrénysorra gondolok – de az apróbb bútordarabokat igen. Elhúzom, visszatologatom, hogy alatta se halmozódjon fel a por.
Már a második szobának, csupán egy sarka volt hátra, hajlongtam le-fel, megmozgattam minden mozdíthatót, el is feledkeztem arról, hogy nem vagyok már húszéves, amikor is szerettem volna felegyenesedni, sikertelenül. Valami recsegett, ropogott a derekam környékén, és juszt sem engedelmeskedett. Nem volt mit tennem, csak úgy eldőltem ott a heverőn, s mivel, ilyesmi még nem fordult velem elő, hát vártam a csodára.
Nem is váratott magára sokáig, olyan negyedóra múltán felpattantam szálegyenesen, s gondoltam, befejezem az elkezdett munkát. Csak, amikor le akartam hajolni, hogy bekapcsoljam a porszívót, akkor ordítottam el magam: aúúú!
Mit mondjak? A sarok úgy maradt. Meg én is. Mint aki karót nyelt. Se le, se fel, se jobbra, se balra…
Gondoltam, másnapra a csoda tökéletesíti önmagát, azonban ezúttal elmaradt.
Ilyen teher súlya alatt görnyedve, töprengtem másnap reggel azon, hogyan fogok bevásárolni.
Mindent számba vettem, mire van szükségem. Aztán azon gondolkodtam, hogy melyik boltban, mit hol találok. Merthogy van a közelben legalább öt-hat, ahol bevásárolhatnék, mégis a legtávolabbit választottam, csak azért, mert ott minden, amire szükségem volt, kézmagasságban elérhető. Csakhogy leegyszerűsítsem a dolgot, nem kell semmiért sem lehajolni.
Hideg volt a reggel, néhány centis hó borított mindent, s elbűvölt ez a váratlan tisztaság. Már éppen átvágtam az üzlethelyiség előtti parkolón, amikor zsebkendő után nyúltam a zsebembe. Meggémberedett ujjaimmal nem is észleltem, hogy kettőt húztam elő, s útközben, a zsebtől az orromig, az egyiket ki is ejtettem a kezemből. Egy fiatal pár jött utánam, s a fiatalember rám szólt:
– Elhagyta a zsebkendőjét!
Akkor néztem körül, s észleltem, hogy csakugyan, ott lapul a hó tetején az összehajtogatott papír zsebkendő. A tárgyalás, amit önmagammal voltam kénytelen lefolytatni, gyorsan lezárult. Nem kockáztathatok. Megeshet, hogy haza sem tudok menni.
Bevallom, kellemetlenül éreztem magam, de folytattam az utam. A bevásárlókocsiknál vártam a soromra, amikor felismertem az iménti fiatalembert, aki előttem jutott kocsihoz, s mielőtt tovább indult volna, vissza nézett az elhagyott zsebkendőre.
– Hölgyem, elhagyta a zsebkendőjét! – figyelmeztetett ismételten.
– Véletlen volt, elejtettem.
– Hát akkor menjen vissza és vegye fel! – mondta szinte fenyegetően.
– Gondoltam, talán lesz olyan udvarias és lehajol érte… – próbálkoztam.
– Még mit nem? Nem hajolok le senki taknyos zsebkendőjéért…
Mit mondjak, a bűntudatom a kétszeresére nőtt e párbeszéd ideje alatt, de nem csak az, a szánalomé is.
Néhány nap alatt rendbe jöttem, szinte újra a régi lettem, ám a bűntudat megmaradt. Elmentem újra a bevásárlóközpont parkolójába, de a zsebkendőnek már hűlt helye volt. Vagy a szél vitte el, vagy szorgos takarítók, akik mindig szép rendben, tisztán tartják a környéket, söpörték lapátra, mert már semmi sem csúfította a környezetet.
Bevallom, mindennek ellenére, a bűntudat továbbra is nyomaszt. Attól tartok, hogy csak engem.
26 hozzászólás
Kedves Ida!
Jó kis jegyzetet írtál. Gördülékeny, lényegre törő, lefoglalja és elgondolkodtatja az olvasót.
Igazából a lelkiismeretes embereknek van bűntudata az ilyen eseteknél. Ilyen emberek, mint az a fiatalember, mindig is voltak és mindig is lesznek. Ők a mindentudók, akik megmondják a tutit és teljesen biztosak benne és magukban. Az írásodban van egy taknyos, de az nem a zsebkendő…
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Nagyon jól látod, tényleg nem a zsebkendő… de valahogy mégis el tud szomorítani napokra, egy ilyen élmény. Az viszont vigasztal, hogy legalább a jegyzetet jónak találtad.
Köszönöm!
Szeretettel 🙂
Ida
Kedves Ida!
Tetszett a kellemetlenségek folyamatának a leírása. Általáben az emberek szégyellik, ha bajuk van, és nem kötik mások orrára a fájdalmaikat.
Én is benne vagyok a korban, így nekem is voltak gondjaim a derekammal. Mellesleg a porszívózás elég derékgyilkos foglalatosság.
A kisebbik fiamnak gerinctorna studiója van, ahol megtanítja azokat a gyakorlatokat amivel még az én emelkedett koromban is karban lehet tartani a gerincet, az ilyen problémák elkerülése érdekében.
Csak minden második este kell elvégezni három gyakorlatot, ami erősíti a hasizmot, és nyújtja a gerincet. Öt perc az egész, de megéri rászánni. Nekem már volt olyan gerincproblémám is, hogy közvetlen a gerincbe adták be a lidokain inyekciót, de az sem használt, se állni se ülni, se feküdni nem tudtam. Amióta a tornát csinálom, semmi bajom, nyugodtan porszívózhatok.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Nem a szégyen miatt nem kötöttem a fiatalember orrára a fájdalmamat, inkább azért, mert nem érdemelte meg.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdvözlettel
Ida
Kedves Ida!
Szerintem a bűntudat elkerülése végett, iktasd ki a porszívózást programodból, no meg máskor ha effajta papír-zsebkendős bűnt követsz el azonnal, egyenes derékkal menj a sekrestyébe, tegyél pénzt a perselybe, és gyónjad meg, gondolom úgy megszabadulsz mindenféle tudattól.
Mivel itt ily töredelmesen bevallottad, én máris megbocsájtottam neked, ám még ha jól fizetsz akkor sem tudlak feloldozni, csak esetleg fizetség nélkül megdicsérni ötletes jegyzeted miatt.
Szeretettel: István
Kedves István!
Látod, ez minden pénzt megért. Frappáns soraid máris feldobták a hangulatomat.
Köszönöm neked.
Szeretettel 🙂
Ida
Drága Ida!
Ne legyen bűntudatod!
Ez korral jár, lehet a bűntudat is és az izületi becsípődés és a többi nyavalya.
Szeretettel olvastam jegyzetedet(sokunkkal előfordul.
Szeretettel ölellek: Ica
Drága Ica!
Köszönöm, kedves, biztató soraid. 🙂
Ölellek szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm szépen. Úgy gondolom, hogy aki bűntudatban élve képes másokat derűre fakasztani, az egy mágus.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Azt mondod mágus vagyok? Hm, nem is rossz dolog mágusnak lenni. 🙂 Köszönöm.
Szeretettel 🙂
Ida
Kedves Ida!
Szóval elvesztetted zsebkendődet, és kellemetlenség ért miatta. Nem hiába, ez már a dalban is benne van… 🙂
Elgondolkodtam rajta, hogy a régi időkben, ha egy hölgy leejtette a zsebkendőjét, az a flört kezdete volt.
A férfi lehajolt, finoman felcsippentette a kényes kis anyagot, mélyen beleszippantott, majd átnyújtotta a hölgynek. Egymásra néztek. A kendő, mint egy kis virág, úgy remegett kettejük között. Valami elkezdődött közöttük.
Ma meg a zsebkendő papírból van, a férfiak szíve meg kőből. Egyébként is inkább nyomasztani szeretik az emberek egymást, mint segíteni.
Judit
Kedves Judit!
Sokat változott a világ azóta, mint amit hozzászólásodban felvázoltál, de nagyon remélem, nem veszett ki az írmagja az emberekből, annak az udvariasságnak, segítőkészségnek, szeretetnek, ami egykor az embereket jellemezte. Bennük van ma is, talán nem olyan töményen, de még megtalálható, tehát bármikor újraéledhet. Én bízom benne. 🙂
Ida
Szia Ida! 🙂
Tudod, elgondolkodtam azon, hogy nekem is bűntudatom van amiatt, hogy az ifjúságot már nem tudom úgy alakítani, mint néhány évvel ezelőtt.
Szerintem nagyot fordult a világ, elkorcsosult, mert miközben ugyanazokat az értékeket próbálom átadni, mint eddig is, már nem úgy működik a "vevő". Elvesznek az értékek. Tudom is, hogy hol. Efff és Bééé a helyszín.
Szerintem ez hatalmas probléma, ami orvoslásra várna, de nincsenek partnerek.
Itt elsősorban a szülőkre gondolok, akiknek nagy felelőssége lenne a gyermeknevelés, de hárítják.
Írhatnék erről terjedelmesen, de nem merek. 🙂
Még jó, hogy el mertem olvasni, amit írtál. :)))
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Megértelek, de ne legyen bűntudatot. Ma már az értékek is mások, azok is változóban vannak, ahogyan minden változik körülöttünk, s megkopnak, elvesznek az értékeink, de lesz a helyükbe más… Most még változóban van a világ, de reménykedjünk benne, hogy utódaink meglelik értékeiket is, ahogyan elődeink is tették.
A szülők valóban hárítanak, de őket is meg lehet érteni, a gyerekek egész nap óvodában, iskolában vannak, ők is kimerülten érnek haza, s várja őket a második műszak, nincs idejük, energiájuk… nekem úgy tűnik, mintha mindenki keresné a helyét a világban, de egyelőre még nem leli… Talán ezen a korszakon is túl leszünk egyszer.
Szerintem, írj róla. Én szeretném, ha írnál, Te hogyan látod, hová, merre tartunk?… És annak is örülök, hogy el merted olvasni, amit írtam. Köszönöm. 🙂
Szeretettel
Ida
Drága Ida!
Szomorúan olvastam, hogy a mi korunkban már egy porszívózás is idegbecsípődést okozhat. De még szomorúbb az a tény, hogy a fiatalok milyen szemtelenek tudnak lenni! Bízzunk benne, hogy ez változni fog.. .A fizikai munkák elvégzésével kapcsolatban egy tanácsom, csak óvatosan ezzel a munkával. Jómagam már megtanultam, csak módjával… Gratulálok a jegyzetedhez! 🙂
Sok szeretettel. Matild
Drága Matild!
Igyekszem megfogadni bölcs tanácsaidat, jobban fogok vigyázni magamra, bár tartok tőle, hogy nem mindig fog megvédeni további kellemetlenségektől. 🙂 Köszönöm szépen, hogy jöttél és itt hagytad kézjegyed.
Szeretettel 🙂
Ida
Ok, zsoké!
Tetszett az írásod, hálás vagyok, hogy olvashattam – volt ajándék.
És, csak semmi bűntudat!
túlparti
Én köszönöm, hogy olvastad, túlparti, és örülök, hogy elnyerte tetszésedet.
Igyekszem! 🙂
Ida
Drága Ida !
Ne legyen bűntudatod, hagyd a porszívózást másra 😀
Remek írás, szeretettel ölellek : Zsu
Drága Zsu!
… másra? De engem már senki sem visz fel a padlásra…! 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál. Egyébként, igyekszem… 🙂
Szeretettel 🙂
Ida
Drága Ida!
Gyakorlott "becsípődős"-ként mondom, hogy azért a zsebkendőért bizony én se hajoltam volna le! 🙂
De nem is tudtam volna diplomatikusan elnéző lenni a megjegyzést tevővel szemben, azonnal kibújt volna belőlem a népnevelő, és a lobbanékony természetem azonnal elmagyarázta volna neki a helyzetet. 🙂
Röviden: bűntudatnak helye nincs!
De jót írtál!
Ölellek:
Ylen
Drága Ylen!
A bűntudat megfakul, magyarázatot viszont nem érdemelt a fiatalember. Ha anélkül nem megy, hát lelke rajta.
Köszönöm soraid.
Ölellek 🙂
Ida
Drága Ide!
Megszoktuk tőled, hogy ilyen remekül tudod körülírni a mondandódat. Az a zsebkendő… meg a csípőd, ami valóban kegyetlen tud lenni. sajnos, már én is kipróbáltam… De az a bunkó, aki háromszor is képes volt megjegyezni, hogy vedd fel azt az egyszerű papírzsebkenceőt… megér egy misét.
Én is úgy gondoltam volna, hogy nem hagytam volna szó nélkül, kioktattam volna alaposan. Mondhatom, hogy nagyon tetszik, ahogy előadtad nekünk ezt a történetet.
Való igaz, hogy élvezettel olvastam:
Kata
Köszönöm, drága Kata, hogy olvastad, az meg már maga a főnyeremény, hogy élvezettel olvastad. Köszönöm szépen. 🙂
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Ez egy kedves történet a bűntudatról.Ilyesmiért ne legyen soha bűntudatod.
Én másra számítottam de kellemesen csalódtam.
Szeretettel:Ági
Köszönöm, hogy ezt is olvastad, Ági kedves.
Szeretettel,
Ida