Visegrád – Gizella-telepen egy hónapig
Gyógyulni vágyunk egy ódon kastélyban. Rég’ volt, amikor még a békeidőben ezt valaki megálmodta, s gondoskodott arról, hogy mindez megvalósuljon. A szegény sorsú emberek gyógyítására, csodálatos környezetben kórházat alapítottak. Ki volt ennek a megálmodója, mondják, hogy nem más, mint Horthy Miklós kormányzó egyik nő tagja.
Körülnézve tapasztalhatta, mennyi szegény ember él a hazában, akiken segíteni kell. Akkor is voltak gazdagok bőven, akár csak most. Mégis, köztük tátong a különbség, mert akkor emberség lakozott az emberekben, és akik bővelkedtek a javakban, segítették a szegényeket. Míg most? Szó sincs erről! Csak saját vagyonukat igyekeznek bővíteni, legtöbb esetben nem tisztességes módon, inkább különböző fondorlatokat kitalálva, a rosszul megalkotott rendeleteket kijátszva, azt a kormányt is becsapják, amelynek jólétüket köszönhetik. Hasznukat, nem az országban működő bankokban helyezik el, hanem külföldön, ezzel megkárosítják az ország népét, ahol meggazdagodtak.
Meg sem fordul a fejükben, hogy a szegény, éhezőket nekik támogatni kell(ene), ahogyan korabeli elődök tették.
Az eltelt időben a páratlan szép parkban épített kórházban sokan gyógyultak, miközben a nemes, és különlegesen változatos fajta, főleg fenyőfák nagyra nőttek, árasztva a gyógyulókra az egészséges, jó levegőt. Akiket oda beutalnak, élvezhetik a közeli Dunakanyar csodálatos táját s a magas hegyvonulatok panorámáját…
Így igyekeztek könnyíteni a tehetős emberek a vagyonukból, a szegényeken, mert nem csupán saját jólétükre gondoltak, hanem a nehéz sorsú embertársaikra is, és a most élőkre, akik a csodás környezetet élvezve gyógyulhatnak ezen a helyen.
Ezért én szomorúan hallom, amikor az akkor élőket sokan ócsárolják, akiknek tettei máig a jólétet szolgálják.
Másodszor itt. – Gizella-telep Visegrádhoz tartozik. Már a múlt évben is itt voltam egy hónapig. Nagyon régen telepítették a kórházat, ahol főleg mozgáskorlátozottak és súlyos operáció után átesett emberek gyógyulnak-pihennek itt.
Nem először jöttem ide, múlt évben is itt töltöttem négy hetet. Csodás parkra néz az épületet egyik oldala, a másikon parkerdő emelkedik a magasba sűrű, különleges fenyőfákkal, alattuk páfrányokkal.
A parkot a legkülönfélébb fákkal-bokrokkal telepítették be. Az utakon sétálva sokféle – eddig előttem ismeretlen fenyőbokorra bukkantam, vannak köztük kisebb növésű bokrok, és a földön fekve növők is. Csodaszépek egymás mellett látva a zöld szín különféle árnyalatit, a tűlevelek különbözőségét. Ki tudhatná megmondani, hány évet megélt fenyőóriásokon most képződnek a fenyőtobozok apró kezdeményei. Némely nagy ágon ezer, vagy milliószámra csüngnek most még világoszölden a tobozok kezdeményei, olyanok, mint valami ékszerek. Kimondhatatlan az a csodás látvány a hatalmas fák sok-sok ágán látni ezt a tüneményt…
Ülök a társalgó erkélyén, tőlem alig néhány méterre élvezhetem a sűrű, különféle fenyőóriásokat. Csend vesz körül, csak a fák közt megbúvó madarak röpte hallatszik… Már ez a csend is gyógyít, és a különleges környezet, s én csodálom a természet páratlan szépségét.
Ha kitekintek a kórházi szobám ablakán, az óriásfák fölött látom a sűrű erdőkkel fedett hegy vonulatát, előtte közelben Dunakanyar csodás táját, s nem messze emelkedik Visegrád ódon vára. Itt, nem messze nyugalommal folytatja útját hazánk legnagyobb folyója, a Duna, mely néhány hete nagy áradásával riasztotta a környéket, fővárosunkat és az egész országot.
Hogy is volt akkor, régen és most?
Valamikor, még születésem idején, emberségre nevelték a népet, ami meglátszott az élet minden területén. Nem úgy viszonyultak egymáshoz az emberek, mint mostanában.
Egyszerűbb volt az élet, kisebb falvakban és nagyobb házakban lakók fejüket nem fordították el, köszöntek egymásnak, kisebb településen még az ismeretlenek is köszöntek egymásnak, ha találkoztak utcán, vagy szomszédokkal; a kerítés fölött, integettek vagy váltottak néhány kedves szót.
Nem mentek el fejüket elfordítva, ha valakivel találkoztak, megálltak kicsit beszélgetni, érdeklődtek, hogy vannak, mindig köszöntek egymásnak folyosókon, utcán, váltottak egymással egy-két jó szót, jó napot kívánva. A segítségre szorulókat fölkeresték. Ha bajba kerültek, betértek hozzájuk az ismerősök, segítségüket felajánlva, étellel, s mással segítették őket, amit értük lehetett, szívesen megtették.
A gyereket becsületre, szerénységre, udvariasságra nevelték, akik beérték kisebb ajándékkal, nem fordították pénzüket drága és sok felesleges ajándékokra. A gyerekek nem követelőztek, megértették szüleik küzdelmét, beérték azzal, ami jutott nekik a családi kasszából. A szigorúbb nevelés meglátszott az eredményen, mert ha nem tetszett valami, meg sem fordult az eszükben nekirontani nevelőiknek.
Milyen most az élet? Mit látunk, és várhatunk a jövőben? Felnőve mi lesz az elkényeztetett generációból? Már most érződik a hatása.
Hová lettek azok az emberek, akik nagy tettekre, az ország vezetésére alkalmasak lennének? Hová lettek az államférfiak, akik értik, tudják, mit kell, mit kellene tenni nehéz helyzetekben? Látszik, akik felkerülnek magasabb beosztásokba, nem értenek a vezetéshez, többet ártanak, mint használnak a hazának; számukra csakis saját jólétük fontos, hogy magas jövedelmükből pazarul éljenek és vagyont szerezzenek…
Cicák a parkban – Visegrád – Gizella telep, 2013. augusztus.
A kórház hatalmas épületéhez tartozó parkot nem csupán a bokrok, fák és virágok díszítik, teszik különlegessé. Séta közben kedves, szelíd cicákkal találkozunk, pihennek a fűben, bokrok alatt; itt élnek télen-nyáron.
Amikor idén, augusztus elején először sétáltam a parkban, leültem egy padra pihenni, nemsokára felugrott mellém egy nagy szürke-cirmos cica, a bundája fehér szőrén itt-ott foltok díszítik. Ahogy megsimogattam, mindjárt ölembe ugrott és dorombolni kezdett, kedvesen hozzám dörgölődzött.
Sokáig ültünk a padon békésen ismerkedve egymással.
Mikor közeledett az ebédidő, el kellett búcsúznunk, de alig tudtam tőle megválni, mert olyan jól érezte magát, ki sem akart mozdulni az ölemből. Másnap megosztottam vele a reggelimet, hiszen ahogyan kilépek az épület kapuján, azonnal csatlakozik hozzám.
12 hozzászólás
Bizony kedves Kata !
Mennyire más ez a világ, mint régen.
Én úgy vallom, nagyban a szülők nevelésének kérdése ki hogyan viselkedik,ki hogyan viszonyul az emberekhez. Bár a mai világban már minden más, mindenért kőkeményen megküzdünk, átgyalogolva mások lelki világán. Tisztelet a kivételnek.
Tetszett, ahogy leírtad , hogyan pihentél, aranyos a cicás történet is:)
Szeretettel olvastalak: Zsu
Kedves Zsu!
Válaszoddal mindenben egyetértek! Más ez a világ, persze, nevelés terén is vannak – még szerencse – kivételek. Hosszú pihenésem alatt figyeltem, és sok mindent megörökítettem. Lesz folytatása, mert egy hónap – internet és számítógép nélkül nagyon hosszúnak tűnt.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Kata
Örülök és figyelni fogom a folytatást is:)
Szeretettel: Zsu
Örülök, ha tetszik, köszönöm az érdeklődésedet. Mindig szeretettel várlak.
Kata
Kedves Kata!
Változik a világ, vele változunk mi is, emberek, a baj az, hogy nem jobb irányba. Sajnos…
Remélem kipihented magad, s kikapcsolódtál kicsit. Örülök, hogy újra itt vagy, s igazán megörvendeztettél ezzel a kis beszámolóddal. Várom a folytatást is.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Ami azt illeti, többet vártam tőle. A folytatásból majd kiderül, milyen akadályok merültek föl, s ezért ami legjobban hiányzott volna nekem, a vízi-torna, elmaradt. S nagyon hiányzott, hogy nem volt lehetőség számítógép és internet használatra. Sajnos nincs laptopom. Igaz, a gyönyörű őspark sokat pótolt, szabadidőm nagy részét ott töltöttem, ezért pihenésben bőven volt részem.
Köszönöm kedves szavaidat, a folytatás pedig következik.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Írtam már ( egy pár napja ) egy hosszabb h. szólást de kidobott a rendszer. Először is a cím miatt, mert szeretem a cicákat, de rájöttem nem is arról szól az írásod. Ennek meg azért örültem meg, mert talán egy időben voltunk szanatóriumban. Kékestetőn töltöttem három hetet. Ott is hasonló körülmények vannak. Csonka László kezdte építeni saját pénzből, ami ugye nem mondható el a mostani " urakról " Azzal a kikötéssel, hogy ingyen gyógyuljanak a rászorulók. Még ingyenes most is, de annyira lepusztult, csak nyomokban lehet ráismerni egykori fénykorára. rendeltetésére.
Majd a következő részhez többet írok talán, de te is tudod milyen az, ha elszáll az eredeti gondolat.
Remélem jót tett a kikapcsolódás, gyógyulás.
Szeretettel olvaslak tovább: Ica
Kedves Ica!
Most meg én jártam úgy, hogy megírtam az elég hosszú választ, s most sehol sincs. A címre vonatkozó cicákról többször is szó lesz. Sokszor voltam lenn a parkban, sétáltam, és sokat olvastam. Két vastag könyvet vittem le, s már a második hét végére kiolvastam mindkettőt. Aztán szerencsére akadt más is, amivel elüthettük a sok időnket.
Itt az volt a baj, hogy még alig készült el, s azonnal behívták a jelentkezőket, s bizony, több minden hiányos volt, ami zavart a nyugalmunkat-kényelmünket. Volt amit készségesen mindjárt megoldottak.
De vannak olyan súlyos hibák is, ami miatt bizony több szobát nem lehet majd használni egy ideig.
Én azért választottam fizetős szobát, mert nyaralásnak is szántam az időt.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy szép helyen pihentél, gyógyultál, és azokat a gondolataidat is megosztottad velünk, amiket a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Kórházban tartózkodásod alatt papírszalvétára feljegyeztél.
Régen a nagy vagyonok presztízst biztosítottak a tulajdonosaiknak, ma viszont gyanakvás övezi őket, nem tisztelet. Nekem is van olyan ismerősöm, aki az átlagnál sokkal jobb módú, és szokott jótékonykodni /pld. rászoruló szegény emberek kezelési költségeit kifizetni/, de nem hozza nyilvánosságra, inkább leplezi ezt a tevékenységét.
Judit
Kedves Judit!
Szinte megdöbbentett, amit olvasnom kell, hogy most a jótetteket kell eltitkolni, nem a bűnöket. Ez bizony, nagyon szomorú.
Örülök, hogy itt vagy és olvastad.
Szeretettel: Kat
Kedves Kata!
Az ország egyik legszebb tájáról, Visegrád-Gizella telepi élményeidről írtál. Nagyon tetszik tájleírásod, és az, hogy a cicák barátsága milyen örömöt jelentettek. Látom, öt részes, megyek tovább.
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Igen, gyönyörű a hely, sok cica él a parkban, s én nagyon szeretem a természetet és az állatokat is. Megint készülök oda.
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Szeretettel: Kata