Cicakaland

November végén úgy hozta sorsom, hogy Pécsre utazzak. Az évszaknak megfelelően – ez is ritka manapság – csípős hideg volt aznap, az eső is szakadt, így, ha nem lett volna muszáj, ki sem keltem volna az ágyból.

Az egyik hipermarket-lánc pécsi áruházánál volt dolgom és a papírmunkákból kifolyólag várakoznom kellett a beszállítói portán. Egy harminc körüli fiatalember középkori diktátorokat megszégyenítő módon osztotta parancsait a sofőröknek, azok pedig szó nélkül végre is hajtották az utasításokat. Naná, hogy végrehajtották, senki sem szeretné, ha a lapja véletlenül alulra kerülne, újabb pár órás ücsörgést előidézve.

Már az összes nálam lévő újságot elolvastam, amikor kismacska nyávogását hallottam a teherautók közül. Alig pár hetes cica lehetett, kis fekete pamutgombolyag, de a hideg esővíz és a ráragadt sár miatt jobban hasonlított szegény egy patkányra, mint önmagára. A sofőrök kisebb csoportja nevetgélve nézte, amint szerencsétlen pára a hozzá képest gigantikus teherautó-gumik között próbált megbújni az égi áldás elől.
A fentebb említett diktátor jellemű úr ekkor szólt az egyik várakozó sofőrnek, hogy ő következik, majd mikor látta, hogy éppen a sorra kerülő kocsi alatt vacog a kismacska, hahotázva hozzátette, hogy kövér gázfröccsel induljon, ne nyávogjon többet az a "dög".

Éreztem, ahogy elönt a düh, és – filmes idézettel élve – apu ökölbe szorított kezévé kezdtem formálódni. Megpróbáltam nagyon mérges arcot vágni – csak egy bizonyos határon belül, mert jól megtermett emberek ezek a profi kormányforgatók – és mondtam a teherautóba beszálló fickónak, nehogy elinduljon, kiszedem a cicát alóla. Körülbelül úgy néztek rám a jelenlévők, mint ahogy egy beduin nézhet, amikor a Szaharában megkérdezi tőle egy eszkimóruhába öltözött indián, hogy merre van a strand…
Akkor és ott ez egyáltalán nem érdekelt, a remegő apróságnak kerestem olyan dobozt, amiből nem tud kimászni, és azzal együtt beraktam a kocsiba.

Negyed óra múlva végeztem, utána nekiálltam keresni egy menhelyet. Nem volt egyszerű, hiába utaztam kétszáz kilométert a fővárostól, az emberek ott sem sokkal segítőkészebbek – persze tisztelet a kivételnek. Végül felhívtam egy helyi állatorvost és az ő által ajánlott Pécs-Somogyon található állatotthont választottam.

Ezúton is szeretném megköszönni a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület dolgozóinak a kedvességüket, azt, hogy azonnal a gondjaikba vették a kiscicust és egyáltalán azt, amit ott láttam. Láttam ugyanis egy szigetet, ahol, ha esik, ha fúj, az állatok, a gondozóik és a látogatók jól érzik magukat, nincs szmog, dudálás, ordítástól céklafejű emberek, és ahol nem altatják el a kutyákat, macskákat csak azért, mert pár hét alatt nem lelnek gazdára.

www.misina.hu
7691 Pécs- Somogy, Pajtás u. 18.