Olvastam egy jó kis történetet. Három sor az egész, a három sorban legalább négy pontatlanság van, a többi ellenőrizhetetlen, de jól hangzik. Azt hiszem, hogy ez rekord, de mindenképpen ambiciózus rekordkísérlet. A szöveg a következő:
„A braunschweigi Frigyes herceg 1650-ben Assisiben látta, hogy copertinoi József misézés közben a levegőbe emelkedik, és ez arra indította, hogy áttérjen a katolicizmusra. A szent különféle távolságokat, maximum 80 lépést tett meg lebegve.”
(Perty: Mystische Erscheinungen, II. S. 412)
Két braunschweigi herceg is szóba jöhet, akik 1650-ben Itáliába utazhattak. Az egyik Ferdinand Albrecht von Braunschweig-Bevern (1636 – 1687). Ez az úr semmivel nem tüntette ki magát. Nagy nehézségek árán megszerezte magának a Bevern kastélyt, Holzminden mellett, és cserébe lemondott az uralkodási jogairól. 31 éves korában elvette Christine von Hessen-Eschwege grófnőt, aki kilenc gyerekkel látta el a famíliát.
Ferdinand Albrecht 1650-ben még elég fiatal volt egy itáliai utazáshoz. Talán az apjáról van szó, aki sokkal színesebb egyéniség, bár szintén nem Frigyes. II. Ágost Braunschweig-Lüneburg hercege (1579 – 1666) rendkívül művelt ember volt, kéziratokat és könyveket gyűjtött, az övé volt Európa legnagyobb könyvtára. Érdekelték a titkos tanítások és az alkímia, azzal a Johann Valentin Andreae-val levelezett, aki kitalálta a rózsakeresztességet, és megírta, többek között, a Kémiai menyegzőt. A herceg tagja volt a Gyümölcshozó Társaságnak (más néven Pálma-rendnek), amely 890 taggal a német irodalmi barokk legnagyobb csoportosulása volt. Az elhozandó gyümölcsök között olyan magas célkitűzések szerepeltek, mint a német nyelv megtisztítása az idegen szavaktól, a patriotizmus és a régi német erények magasztalása, műalkotások és fordítások létrehozása. Most nem szeretnék abba belemenni, hogy miért jobb egy erény, ha régi, vagy ha német; szerintem az erény nem szorul minősítő jelzőkre. Ha valami jó, akkor azért jó, mert jó, nem azért, mert új vagy régi, és az állampolgársága német vagy más egyéb. A Gyümölcshozó Társaság nagyon jó játék lehetett, álnevekkel, titkos jelszavakkal, nagy levelezésekkel, nagy lakomákkal, de végül is nem változtatott meg semmit. Aki írni akart, az írt, aki nem, az nem. Akinek olyan kedve volt, elnémetesítette az idegen, többnyire latin szavakat, akinek nem volt olyan kedve, az továbbra is a latin vagy a görög műveltségével hencegett. És ha csak ez az egy irodalmi társaság lett volna! Az emberek a legkülönfélébb ürügyekkel alapítottak társaságokat, de az asszonyokat mindegyikből kizárták.
Copertinoi József (1603 – 1663) akkor még nem volt szent, sőt akkortájt sikerült tisztáznia magát az inkvizíció előtt. Természetesen azzal vádolták, hogy az ördöggel cimborál. De mi haszna lenne az ördögnek abból, ha valakit a Jézus és Mária nevek, szent énekek hallatára, avagy misézés közben felröptet a levegőbe? Más gond is volt Józseffel, mindegyre gyógyított és különféle csodákat tett, ami ugye csak szentek számára engedhető meg, Józsefet meg csak 1767-ben nyilvánították szentnek.
Az inkvizíció úgy döntött, jobb lesz, ha Józsefet egy olyan helyen tartják, ahol nincs a világ szeme előtt. 1638 végén, vagy 1639 elején Assisibe küldték, a Sacro Convento-ba. József engedelmesen viselte a megpróbáltatásokat, de Assisiben nem volt boldog. Annyira nem, hogy egyetlen egyszer sem repült föl a levegőbe. Ha tehát Ferdinánd vagy Ágost hercegek Assisiben találkoztak vele, nem láthattak semmit, következésképpen nem is vehették fontolóra a konverziót.
De nagyon valószínű, hogy 1650-ben József már nem is volt Assisiben. Titkosnál titkosabb helyekre küldték, előbb Pietrarubbia-ba, aztán Fossombrone-ba. Itt már visszatértek a misztikus képességek és a látomások; hol a mennyezet közelében repkedett, hol a fák tetejét vette célba. (Ha igaz.) Sajnos egyik helyen sem látogatták őt német hercegek, hacsak nem szakadt koldusgúnyában és mezítláb, ami valljuk be, nem túl valószínű.
Ha most átfogalmazzuk a fenti jó kis történetet, valami ilyesmit kapunk:
„Valaki a 17. században elutazott Itáliába, vagy otthon maradt. Lehet, hogy látta copertinoi Józsefet, lehet, hogy nem. Éppen olyan kevés oka volt arra, hogy katolizáljon, mint arra, hogy muszlimmá vagy buddhistává legyen.”
Ez mindjárt egészen más, és egyáltalán nem érdekes.
4 hozzászólás
Tetszik a könnyed elbeszélő stílusod, a minden írásodban ott bujkáló diszkrét humor és nem utolsósorban az alapos történelmi ismeretekből eredő fölényes tárgyi biztonság. Bár a történelemmel kapcsolatos ítéletemnek ne tulajdonítsál nagy jelentőséget, mert az én fejemben ezen a téren (is) nagy zavar van.
Gratulálok. a
néha magam is csodálkozom, honnan a humor, mert egébként semmi okom nincs arra, hogy jó kedvem legyen. talán mind a rokokó költői, akik minden gondjuk ellenére csak azért is azt vallották, hogy az élet szép, és mulattak a világon. :)) történelmi adatoknak, évszámoknak, stb. utána szoktam nézni, mielőtt leírom.
köszönettel, üdv.
Szegény C. József! Egész Európában ismerték a nevét, pedig nem alapított új rendet, nem írt egyetlen könyvet sem. Egész életét vallásos önkívületek sorozatában töltötte, lelkét egyszerűen lenyűgözte Isten nagysága és szeretete.
Nem csoda, hogy gyanús lett az egyház számára, eldugták, elrejtették, megfigyelték, megvádolták. Nagy teher az egyháznak egy ember, aki folyton vallásos rajongásban él. 🙂
Lebegett, vagy nem lebegett, sokan tódultak a miséire, mert azt az "igaz hitet" láthatták a saját szemükkel, amiről az egyház mindig prédikál, de képtelen felmutatni, vagy legalább elismerni. Megtért-e bárki az ő hatására a katolikus egyház kebelére? Nem mindegy? Nekünk igen, legfeljebb az egyháznak nem. Miután meghalt végre, jól lehetett az imázsukat fényezni vele. 🙁 No és ki térjen meg, ha nem egy herceg /legalább/.
Kedves Judit, hajlok arra, hogy C. Józsefnek elhiggyem ezeket a lebegéseket, éppen azért, mert még az inkvizíció is felmentette, ott pedig nem szoktak kesztyűs kézzel bánni a gyanúsítottakkal. Talán nem egészen abban a formában történt a levitáció, ahogyan a kissé naív festők/rajzolók ábrázolják – szájtáti tömeg néz alulról fölfelé, egyenesen a reverenda alá. Semmiesetre nem utasíthatunk el egy jelenséget csak azért, mert nem értjük, vagy mert nem tudjuk utána csinálni. Sajnos most egy nagyon szkeptikus korban élünk, tudom, hogy a hiszékenységemmel nem vagyok divatos, bármennyire szelektív is ez a "hiszékenység." Az alapsztori bizonyára kamu, a braunschweigi herceggel, és ezen jól lehet élcelődni. Köszönöm, hogy benéztél hozzám, értékelted.