Gondoltam egy nagyot és eldöntöttem, hogy elmegyek kirándulni az oroszokhoz, mert még sosem jártam ott, csak Moldováig jutottam el, onnan tovább már ismeretlen számomra a világ. Amint mesélték, vannak ott furcsaságok, meg érdekességek, olcsón lehet például éjjeli lepkét fogni nappal, még télen is, nem mintha érdekelne, hiszen muszáj magammal vigyem az asszonyt, mert egy kukkot se tudok oroszul.
Aztán olyan olcsó a cigaretta, hogy kár nem dohányozni, annyira olcsó a vodka, hogy kár ott bortól megrészegedni, no meg annyi látnivaló van, hogy azt se tudja az ember merre nézzen.
Mindez természetesen, abban az esetben, ha elér egyik várostól a másikig, mert akkora távolságok vannak, hogy ajjaj!
Én ugyanis autóval mennék, a vonaton túl monoton nekem az utazás, repülőre csak akkor szállok fel, ha nem száll fel a földről, mert nem szeretem, amikor kicsúszik a talaj, a lábam alól.
Előrelátó ember lévén, érdeklődni kezdtem, milyenek az utazási viszonyok, hogy ne érjenek hirtelen meglepetések.
Az egyik ismerősöm nemrég járt ott, ezért nála próbálkoztam, remélve, hogy megtudok tőle egy-két titkot, amit nem reklámoznak a turisztikai irodák.
Elmondtam neki, min töröm a fejem, mire ő nagyon elkezdte csóválni a sajátját és megkérdezte, hogy milyen járgánnyal indulnék útnak. Mivel még nem döntöttem, hogy a T2-es, vagy a Rover legyen, megkérdeztem, ő mit ajánlana.
-Egyiket se- volt a válasz. És meg is magyarázta, miért nem tetszik neki az ötlet.
-A T2-es igaz strapabíró, de túl lassú, hogy azt a sok ezer kilométert megtegye, megunod az életed, míg átmész egyik városból a másikba. A Roverrel meg veszélyes ott autózni, a legújabb divat miatt.
Csodálkozva néztem rá, mert mi köze lehet a divatnak, az én kirándulásomhoz. Észrevette szememben a kérdőjelet, ezért azonnal el is mesélte, miről is van szó, nehogy léket kapjak a kíváncsiságtól.
Közzé teszem, ha netalán valakit hasonló gondolatok emésztenek, tudja mire számítson.
Íme, milyen módinak hódol legújabban arrafelé az, aki nincs miből vodkát vegyen. Azt csinálják, hogy kiállnak a járda szélére egy átjáró közelében, és lesik a közeledő autókat. Amikor meglátnak egy elegánsabb négykerekűt, megvárják, míg annyira közel ér, hogy nem tud lefékezni és minden teketória nélkül elébe vetik magukat. Külföldi rendszámú autók előnyben!
A gyanútlan sofőr meg elgázolja, mert látja ugyan, hogy ácsorog ott valaki, de ha az nem jelez átkelési szándékot, nyugodtan halad át a gyalogátjárón, aztán egyszerre csak hopp! Maga előtt látja a szerencsétlent, és kötelezően szinte minden alkalommal el is üti. Ez meg utána fájdalomdíjat követel, esetleg életjáradékot, attól függ milyen sebesülést szenvedett, és a törvény neki ad igazat, mert zebrán történt a baleset. Ha véletlenül az áldozat belehal, akkor ott marad a családja, azokkal kell kiegyezni.
Rengeteg ilyen esetről hallott ott tartózkodása alatt, a médiában is minduntalan felhívják az emberek figyelmét erre a jelenségre, de ennek ellenére terjed és nagyon sokan beveszik a kefét vele.
Ilyesmire igazán nem gondoltam, még csak nem is hallottam, de letörte utazási kedvemnek legalább a felét.
A másik felével még nem tudom, mit csináljak, de abban biztos vagyok, hogy én nem akarok eltartani egyetlen orosz munkanélkülit sem, tartsa csak el őket, aki fabrikálta!
10 hozzászólás
Kedves Istefán!
Érdekes cikk volt.Tetszett nekem ez a kedves hangvételű elmélkedés.
Szeretettel:dreamer.
Köszönöm kedves dreamer! Üdv. szeretettel: István
Ez a trükk itthon is ismert. Egyszer tolattam, hogy beálljak két autó közé. Amikor már befejeztem, és állt az autó, ütődést hallottam hátulról. Egy barnás bőrszínű fiatalasszony, jó hatvanas, üvöltött: elütöttél, te szemét! És mutatta a karját, amin egy régi, bevarasodott seb díszlett. Pénzt akart, mondván, hogy rendőrt hív, ha nem adok neki. Nem adtam. Nem hívott rendőrt! (Szerencsére a pereputtya nem került elő!)
Bizonyára mindenfelé akadnak mindenre elszánt emberek, csak úgy néz ki, hogy arrafelé nagyon sok van belőlük. Sok ott a vodka, kevés a pénz…Üdv. István
Kedves István! Olyan humorosan írtad meg, annyi jó kedéllyel, hogy akár szatírának is beillene. Én is mosolyogtam rajta, pedig sajnos ez nem csak orosz divat. Annyira menő, hogy én már a hetvenes években a "Nagyvilág" című irodalmi lapban olvastam erről egy novellát, egy külföldi író tollából. Homályosan úgy rémlik, hogy valami szigeten a turisták autói elé vetették magukat a helyi gyerekek. A helyzet még egy kicsit kacifántosabb lett azóta, mert már nem kell a mozgó jármű elé ugorni, elég csak a zebránál megálló autó kerekei elé feküdni, és nem felállni semmi áron. Elég lehetetlen kimagyaráznia magát az autósnak, pláne, ha csődület támad, és az illető sehogyan nem hajlandó felkelni az autó elől. Ez aztán bárkivel megeshet. Nagy divat lett emiatt is kamerát rakni az autóba, ami rögzíti az eseményeket.
Judit
Úgy van kedves Judit, ezt a kamerás megoldást ajánlják is, csak nem minden esetben működik, meg aztán a kellemetlenség csak az ember nyakába zúdul. Egy ilyen eset után, nem hiszem nagy kedve lenne valakinek tovább kirándulni. Szeretettel: István
Kedves István!
Igazán jó olvasmány így szombat délután. Olyan kellemesen, szellemesen írtad meg, igazán jól szórakoztam. Olvasva Judit és Bödön hozzászólását, hááát, nem is értem, hol élnek ezek az emberek…:DDD
Szeretettel
Ida
Ugyanott kedves Ida, ahol azok, akiket a világháborúban telezabáltattak vodkával egy roham előtt, aztán úgy mentek a halálba, hogy észre se vették. Szeretettel: István
Olvasmányos stílus, érdekes téma. Ami megdöbbentett, hogy emberek képesek a testi épségüket, vagy akár az életüket is kockára tenni a pénzért. Ebből is látszik mekkora úr a szegénység. Tetszett.
Én is elcsodálkoztam egy kicsit, utána is érdeklődtem, de tényleg nem mese. Köszi! Üdv. István