Előterv

Egy kötetet szeretnék majd kiadni. Megírni a saját életem, gondolataim, érzéseim, felétek közvetíteni kívánom. Munkám során, sokszor magam sem tudom, hogy mi fog belőlem kijönni akkor, amikor egy borongós nap, leülök a számítógép mellé, vagy, ha oda nem, akkor egy A/4-es papír van a szemem előtt, kezemben a tollal. Aztán megérkezik az, amit „mi” ihletnek hívunk. Foglalkozom az előző műveim tanulmányozásával,, közben újakat írok. Kinyomozom azt, hogy mit kellett volna, máshogy, és kijavítom azokat. Az új verseknél is.
– Feladatommá vált ez a fajta tevékenység mára, nem kétséges az sem, hogy „egyszer”, amikor Isten is, szeretné, művész váljon belőlem. Össze kell állítanom a meglévőket, egy katalógusszerű állományba, hogy kritikával ihlessék majd az írásokat. Szigorúan vegyék, tudományosan, szakmai alapon is átnézve persze, ha a legkisebb pontatlanságra is fény derül, bennük mondják el azt. Térjenek ki minden apró hibámra, egyszóval vegyenek észre mindent ez a legfontosabb.
Az igazat megvallva, én sem most kezdtem már. Régóta foglalkozom költészettel, „mint olyan”, de rég tudtam negatív meglepetéseket okozni, ami mára eltünedezőben van. Ismeretlen személyek világítottak rá arra, hogy nem ez az én utam, ne járjam, amit most járok, hiszen boldogtalan ember válik majd belőlem. Nos, igen…. Egy darabig elhittem. Az írást, abba hagytam. Majd jött újra egy fordulópont. Több ember jött az életembe, és sokan velem voltak. Feltűnt nekik, az, hogy régen írtam, most miért nem?
– Értelmes magyarázatokat a feltett kérdésre sajnos, nem tudtam adni. Csak vigasztalni bírtam őket, ami amúgy is tervemben volt, hogy egyszer, akkor fogok majd újra írni, amikor senki nem számítana rá.
Megjegyzem: Pont ez a jó a „művészi” világban, hogy soha nem lehet tudni, hogy épp a „művész” mire gondol, milyen érzés kavarok benne. Majd megszületik a mű, amit művészetnek hívunk.
Én is szeretném befejezni, vagy inkább fejleszteni, amit elkezdtem. A legközelebbi szeretteim támogatása kell hozzá. Amikor írok, költök, mindent elfelejtek hírtelen, akkor picit bezárul előttem egy világ és csak magam vagyok. Ekkor a szűk világ után, néhány pillanat múlva kinyílik az új, mely gondolkodó, némi kor filozofikus. Élvezem ezt a világot, amikor két ember jön létre, szinte egy időben. A belső éned szerteágazó.
– Gondolkodó, alkotó fiatal, aki picit más ilyenkor:
– És az ember: Aki olyan, mint mindennap
Próbálok fiatalkorom ellenére választ találni arra, hogy nekem, melyik a jobb és én, melyik is vagyok valójában. Úgy gondoltam, hogy nem tudtam összekapcsolni a kezdetet és a véget. Nem hoztam döntést arról, hogy melyik dolog jobb. Hogy miért? Noha azért, mert mind a két ember én vagyok.