(Négyperces)
Nehéz, gondokkal teli életem végigkísérték Ady Endre Az Úr érkezése c. költeményének sorai: „Mikor elhagytak, amikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.”
A vers mély gondolata gyakran szerepel naplómban, majd egyéb írásom sorai közt. Mert hittem varázserejű szavaiban, sokszor imádságként idéztem fel magamban, s éreztem, hogy a Teremtő nekem a nehéz, kilátástalan helyzetekben erőt adott és mindig megsegített.
Csodával határos, hogy miközben a család minden vagyona odaveszett, a naplók, az akkori kislány féltett kincsei: imakönyvek, fényképezőgép, fotók, a vérzivataros időket, a front elől menekülést átvészelve, épségben megmaradtak.
Nyugdíjas koromban, a lakás tatarozása közben kerültek kezembe a megmentett csomag kincsei; ennek köszönhetően örökítettem meg hű ábrázolással fiatalságom szép emlékei mellett a háború borzalmait, mert a front alatt is, az ablaktalan, hideg szobában hasalva, szinte történelmi hűséggel írtam naplómba az átélt napok eseményeit.
Sok-sok évtizedet hátrahagyva, fiatalos lendülettel, önszorgalomból kezdtem a számítógép rejtelmeit megismerni, majd a több kötetre terjedő regény megírásához. Benne írom le – mint egykori művészi pályára készülő kislány – a reményeimet, akit a sors más irányba terelt.
A könyvben található öröm- és bánat, szerelem és küzdelem, háború és borzalom, minden, ami előfordulhat egy hosszú élet évei alatt. A naplószerű írás átível két világháborút, három rendszerváltást. Én, mint a regény szerzője, átéltem két sikertelen házasságot, utána a nyugdíjas évek örömeit-küzdelmeit kötöttem csokorba.
Ez kincset jelent számomra, mivel az újabb eseményeket összehasonlítom azokkal a korabeli eseményekkel, amelyeket a véletlen megmentett számomra.
Azóta folyton írok, ezzel töltöm napjaim óráit. Rövidebb-hosszabb regényeket alkottam, több kötetet állítottam össze novellákból és általam pillanatképeknek nevezett rövid történetekből, sőt, azóta DIGI-kötetként megjelent nyolc kötet, köztük csokorba kötöttem zsengéimet (így nevezem a verseimet). Ugyanis nem tudom oly szép, szabályos verssorokba szedni, hogy annak minden formája, pontos, és rímelő legyen, ahogyan valaha édesapám írta gyönyörű költeményeit.
De azért próbálkozom.
Miért ne? Hiszen még fiatal vagyok!
Vagy inkább illene rám az, hogy a jó pap holtig tanul.
Miért ne lehetnék még híres író vagy költő is?
12 hozzászólás
Kedves Kata!
Remélem sikerül kiadatnod az élet regényedet. S sok sikert a továbbiakban is!
Barátsággal Panka!
Kedves Kata!
Igen, fiatal vagy, mert nem az életkor számít, hanem hogy mennyinek érzed magad. Kívánom, hogy találd meg számításaidat, és sikerüljön kiadni a regényedet.
Szeretettel: Eszti
helyes hozzáállás! aki lélekben fiatal, örökké az marad! aki hisz, az előtt megnyílnak az ajtók!
Kedves Panka!
Köszönöm kedves szavaidat. Minden vágyam az, hogy sikerüljön. Nagyon jól esik, ha más is erre buzdít.
Barátsággal: Kata
Kedves Eszti!
Ó ó ó … Milyen jó ezt olvasni! És köszönöm, s remélem, hogy még ebben a nagy örömben részesülök a Teremtő által.
Szeretettel: Kata
Kedves B. Shero!
Hallgassa meg a Teremtő a számomra nagyon sokat jelentő szavaidat, mert én is hiszem, hogy megnyílnak azok a mostanában nagyon zárt ajtók előttem is!
Kedves Kata!
Szívem legmélyéből kívánom, hogy valósuljon meg az álmod, és minél hamarabb a kezedben tarthasd könyvedet, mellyel oly sokat foglalkoztál. A hozzáállásod pedig valóban a lehető legjobb, csak maradjon is meg az optimizmusod! 🙂
Szeretettel: Megaera
Köszönöm a kedves és jó kívánsáokat, ami mindig jól jön. Elnézést kérek, ez régebbi irományom, nem néztem be a hozzászólásokra, csak ma fedeztem föl a soraidat.
Máskor is látogassál hozzám, mindig szívesen látlak.
Szeretettel: Kata
már nincs meleg, hüvös a levegő
Rád nézek, szép a képed, nevető
vidámság vagy, vonzó és jószívű
bárcsak foghatnám kezed szépszemű.
Húha, Miki!
Te versben udvarolsz? Mindenképpen megköszönöm a versed, s a látogatásodat. Máskor is, mindig szívesen látlak.
Üdvözlettel: Kata
Az irodalomszeretet minden hozzászólásodban érezhető. Az alkotásokon keresztül megismerhető az ember, az ami foglalkoztatja, ami a fantáziája világában történik és
nem utolsósorban a kedves önzetlen tanítása is megnyilvánul . Ezt látom itt és kívánom
kitartással érd el céljaid.
Szeretettel: Zsófi
Kedves Zsófi!
Örülök, hogy olvastad az egyik alkotásomat. Bizony, úgy kezdtem a komolyabb irodalmi pályámat. Köszönöm kedves szavaidat, én természetesnek tartom, hogy másoknak is átadjam, ami tőlem telhető. Nekem is mindig jólesik, ha segítenek bármiben.
Mindig szívsen látlak.
Szeretettel: Kata