Ezopusz és az íj

Ezopusz egyszer jártában-keltében, – valamikor, úgy i. e. 600 körül – meglátott egy csapat játszadozó gyereket. Mit gondolt, mit nem, beállt közéjük, és önfeledten belemerült a játékba, miközben felszabadultan mesélgetett nekik
Hírneves ember lévén, sokan ismerték, akik bizony fejcsóválva és rosszallóan figyelték ezt, mert nem tartották egy bölcshöz méltónak viselkedését.
Miután a játéknak vége lett, félrehívták és megkérdezték, hogy nem röstelli magát, felnőtt létére gyerekekkel hancúrozni.
A híres mesemondó ez egyszer nem mondott mesét, elkérte egyikük íját, meglazította annak húrját, és így adta vissza, ennyit felelve a kérdezőknek: – ezért! És minden magyarázat nélkül továbbállt.
A faképnél hagyott emberek csodálkoztak, egyesek elgondolkodtak e fura válaszon, voltak sokan, akik csak legyintettek egyet rá, de akadt olyan is, aki megértette, és bizonyára hálás volt érte.
Úgy érzem, így van ez manapság is, sokan csodálkoznak azon, ami természetes kellene legyen, kevesen gondolkodnak el, hogy tulajdonképpen miért lazíthatta meg Ezopusz az íjnak húrját, és bizonyára még kevesebben olyanok, akik meg is értik, mire figyelmeztetnélek én most titeket ezzel a történettel.
Pedig érdemes elgondolkodni e neves ember meséin és tettein, hiszen sok örök érvényű igazságot fogalmazott meg fabuláiban (például, hogy: „egy fecske nem hozza a nyarat.”), cselekedeteit is érdemes mérlegelni, mert példa értékűek.
Sajnos olyasmit is tett, amit nem kellett volna, ez lett a veszte, ebből is érdemes levonni a tanulságot.
Nem ékeskedtem volna, más tollával, de úgy éreztem nem ártana, ha néha mindnyájan elgondolkodnánk Ezopusz válaszán.

Függelék:
Ezopusz = Aiszóposz =Aesopus – nehogy valaki ne ismerje fel, a történet bölcs szereplőjét, gondolván, hogy az egész csak egy kitaláció.