Ez a kifejezés egy olyan társadalmat jelöl, ahol az egyre növekvő számú javak és szolgáltatások fogyasztása az emberi élet egyik társadalmilag elfogadott célja (!), s egyszersmind sokak legfontosabb személyes motivációja.
Ez a fajta rendszer ugyanakkor egy kényszert is jelent, mivel ha megszűnik a folyamatos vásárlás, akkor tönkremennek a gyárak, üzemek, mivel nem veszik meg a termékeiket – ezért emberek kerülnek az utcára, amitől még inkább lecsökken a vásárlóerő, így újabb üzemek mennek csődbe, végül pedig csak az elszegényedés, a kétségbeesés és a káosz marad. Az úgynevezett „válság” például egy ilyen félelemnek az előszele.
A fogyasztói társadalom fennmaradásához tehát a vásárlókedv folyamatos fenntartására van szükség – erre épül a reklámipar. A reklámipar célja elhitetni velünk, hogy nélkülözhetetlenül fontos bizonyos termékeket beszereznünk. Ehhez némi agymosásra van szükség.
Az élelmiszert persze e nélkül is megvennék, de mi a helyzet például az elektromos kütyükkel? Azokat természetesen mindig újítani kell, mert ezzel munkát adnak a tervezőknek, gyártóknak, ugyanakkor fenntartják vele a cég megélhetését is. Ám az eladáshoz sajnos újabbnál újabb agresszív reklámokra van szükség, ami (szerintem) óhatatlanul egy értéktorzulást hozhat létre az emberek lelkében.
Manapság már a karácsony is a leginkább az üzletről és a méregdrága ajándékokról szól. Na meg arról, hogy aki depresszívebb alkat, az beforduljon. (Ilyenkor állítólag több az öngyilkosság, mint az év egyéb időszakában.)
Persze, ha a csillogó-villogó reklámokat nézzük, boldog családok mosolyognak ránk, miközben a legújabb fényképezőgépet, vagy százezres laptopot veszik meg a gyermekeiknek, hiszen nagyon szeretik őket ugyebár.
A reklámok azt sugallják, hogy drága ajándékok nélkül talán nem is szerethetnénk kellőképpen a családtagjaikat. Az a szülő pedig, aki nem veszi meg a legújabb xyzc3245893pk – s mobilcsodát, az szégyellje magát, de nagyon!
A fogyasztói társadalom az emberi egoizmusra épít, az egoizmus pedig a látszatról szól. Mióta világ a világ, azt sulykolják belénk, hogy valamivé válnunk kell, tehát nem vagyunk jók olyannak, amilyenek vagyunk. Ne legyünk megelégedve önmagunkkal, hanem akarjunk valami mások lenni. Az értékrendet persze készen tolják elénk: ez általában a pénz, a befolyás, valamint az, hogy minél több mindenünk legyen, mert attól vagyunk „valakik”.
Ha egyszer megállnánk, és azt mondanánk, már mindenünk megvan, akkor ez a fogyasztói társadalom recsegve omlana össze, tehát elégedetleneknek kell lennünk, hogy újfent vásároljunk, így tartván fenn ezt az agyatlan rendszert, ami azt mondja, hogy ne az embert szeresd leginkább, hanem a tárgyat, mert arra nagyobb szükséged van!
Így válnak a használati tárgyaink a szolgáink helyett az urainkká, sőt ebben a struktúrában még az ember is csak egy árucikk, akinek (aminek) úgymond el kell "adnia" magát például egy állásinterjún.
Már csak az a kérdés, meddig tartható fenn ez a fajta modell. Hogy lelkileg romboló, az (számomra legalábbis) egyértelmű. De mi a helyzet a természettel? Nem hiszem, hogy sokat kell magyarázni: a környezet kizsákmányolása, pusztítása, szennyezése folyamatos, hiszen erre épül az egész rendszer. Itt pedig nincs körforgás. A szemét és a káros anyag nem bomlik le, hanem csak gyűlik, míg előbb-utóbb eltemet bennünket.
Az emberiség olyan, mint az a gyengeelméjű sírásó, aki csak ás és ás, egyre lentebb, de nem jut az eszébe, hogy ki is kellene mászni a sírból.
Egyre világosabbá válik, hogy valamin változtatni kell. Vagy az ipari technológián, vagy a társadalmi berendezkedésen, vagy mindkettőn. De természetesen egyiken sem változtatnak. Meg sem próbálják. Helyette kitaláltak egy gyönyörű fogalmat: fenntartható fejlődés.
Ez egy olyan fejlődési folyamat (földeké, városoké, üzleteké, társadalmaké stb.), ami idézem… „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”.
Komoly tényező, amit le kellene küzdeni, a környezet elhasználódása, de ezt úgy kell véghezvinni, hogy közben ne mondjunk le sem a gazdasági fejlődés (!), sem a társadalmi egyenlőség igényeiről! Milyen képtelen ötlet. Gazdasági fejlődés, társadalmi fejlődés és környezetvédelem – e szentháromságnak együtt kell lennie!
A probléma csupán annyi, hogy a fogyasztói társadalom éppen arról szól, hogy folyamatosan termelni (tehát szennyezni, égetni, elhasználni) kell, sőt muszáj; s ugyanakkor az emberek értékrendjét is úgy kell alakítani, hogy minél jobban kiszolgálják ezt a rendet.
Milyen környezetvédelemről beszélnek tehát?
Az önellátó, környezetbarát társadalom pedig az egyre terjedő globalizáció és gazdasági érdekek miatt jelenleg teljességgel elképzelhetetlen, mivel valami egészen elképesztő szemléletváltásra lenne hozzá szükség, ráadásul kollektíven!
Mondhatnak ugyan mást, de szerintem a „fenntartható fejlődés” már kapásból egy ellentmondás. A fejlődésről nem tarthat a végtelenségig, főleg amíg a környezetromboló fogyasztási kényszer irányítja a világot. Tudom, hogy pesszimista vagyok, de így csak lefele visz az út.
Forrás: Wikipédia
15 hozzászólás
Norton, ha bármely elemét leállítod egy körforgásnak, leáll maga a körforgás…
Mióta emberek lettünk folyamatosan fejlődésben vagyunk, miért ne lehetne ez a fejlődés végtelen? Ahogy eddig is megtaláltuk a megoldásokat, reményeim szerint ezután is meg fogjuk találni. Sok ehhez hasonló „cikket” olvastam már, de valahogy egyik író sem vázolta, hogy mi lenne az a „nagy kollektív szemléletváltás”, ami ennél a mostaninál sokkal jobb lenne, persze úgy, hogy a dolgok működjenek is, és ne csak elméletben. Vannak törvényszerűségek, amelyek működnek, akár tetszik nekünk, akár nem. A fejlődés megállíthatatlan, de miért is kéne megállítani? Ez olyan utópia, mint az, ha az ősember azt mondta volna, hogy: van mamut, van bunkó, van tűz, ennyi elég is, és egy keresztbe szalmaszálat nem tett volna a továbbiakért. Ami ugye az emberi természettel eleve ellentétes.
Semmi se tart a végtelenségig. Nem a technikai fejlődéssel van bajom, hanem azzal, hogy úgy akarnak "fejleszteni", hogy közben nem változtatnának a társadalmi berendezkedésen és a környezetszennyező technológiákon. A természetben valóban van körforgás, a fogyasztói társadalomban viszont nincs, és nem is lehet. Széntüzelés helyett például egyre több napelemre lenne szükség. Állítólag már a benzint is rég ki lehetett volna váltani például vízzel, vagy elektromossággal, vagy egyéb kevésbé szennyező megoldással, de akkor hatalmas üzlettől esnének el egyesek. Sokkal több újrahasznosítás kellene, meg a jó ég tudja hányféle más alternatív megoldás. Ez lenne a "fejlődés", nem az, ami most van. Amit manapság tesznek az édeskevés, mivel a pénz iránti vágy jóval nagyobb, mint a környezetünk megbecsülése. Amíg az ember önző és egoista, nem lehet szó gyökeres változásokról. A lelki fejlődés pedig nagyon messze van az emberiségtől. Köszönöm, hogy olvastál!
Pontosan milyen társadalmi berendezkedés változásra gondolsz, és főleg mi okból? Illetve az, amire gondolsz, hogyan valósulna meg? Azt sem látom át, hogy mit értesz lelki fejlődésen? Egyre több a vizierőmű, a szélerőmű és a napelem is. Amíg van olaj, nyilván azt használjuk, de ha majd vizet használunk, az is pénzbe fog kerülni, mint ahogy most is pénzbe kerül, és egyre többe fog kerülni, mert erősen fogyóban van a föld vízkészlete, ezért nem gondolnám, hogy az autók valaha is vízzel fognak működni. Nyilván mindenki azt ad el, amije van, és azon meggazdagszik, vagy nem gazdagszik meg, attól függően, hogy mennyire van szükség és kereslet az adott termékre. Ez már a legelején a cserekereskedelemben is így volt.
Viszonylag sok minden újrahasznosítanak. Hogy kevés? Valószínűleg. De, ahogy nő a „hulladékok” mennyisége, törvényszerűen egyre több lesz, annál az egyszerű oknál fogva, hogy már nem fér el majd, másként. Az ember önző, és ez a legkevésbé sem természetellenes, hisz a természetben minden élőlény önző. Elsősorban magára és ivadékaira fókuszál.
Az állatokat ne hasonlítsuk az emberekhez! Az embernek túl nagy hatalom összpontosul a kezében, és elvileg gondolkodó lények vagyunk. A hatalom felelősséggel jár. Mi nem tehetjük meg, hogy csak magunkra, vagy a családtagjainkra gondolunk, mivel túlszaporodtunk, és elszennyezünk mindent. Egy állat nem tudja megolvasztani a sarki jégsapkákat. Ha nem fogy ki az olaj, akkor megfulladunk, vagy a globális felmelegedés miatt "végezzük ki" magunkat, ha elfogy az olaj, akkor pedig azért pusztulunk ki, mert túlságosan ráálltunk erre a megoldásra, és nélküle végünk van. Erről már nem egy film készült.
Világos, hogy ezen változtatni kell! Nem csak a technikán, hanem a szemléleten is. Önellátó, környezetbarát gazdaságokra lenne szükség, de egy ilyen rendszert kidolgozni nem lenne egyszerű, ráadásul egy nagy sor kényelmi és lelki beidegződésről is le kellene mondani miatta. A baj pedig az, hogy meg se próbálják, mivel itt a hozzáállással van a probléma. De nem akarok ezen hosszan vitázni. Ha nem értesz velem egyet, az se baj, nem kötelező.
Norton, eszem ágában sem volt vitatkozni, csak mivel egy cikket írtál, gondoltam leírom az én meglátásomat is a témával kapcsolatban. De, ha kizárólag csak egyetértő hozzászólásokat tartasz helyénvalónak, azt ugyan nem nagyon értem, de tudomásul veszem.
Kedves szusi!
Félreértettél. Örülök neki, hogy hozzászóltál, és kifejtetted a véleményed! Azért nem akarok "hosszan vitatkozni", mert az a tapasztalatom, hogy eltérő világnézetek esetében vége-hossza nincs az érveknek és ellenérveknek, és úgyis csak elbeszélnénk egymás mellett. Ha más a véleményed erről a kérdésről, teljesen rendben van! Még az is lehet, hogy neked van igazad, bár engem meg erről nem tudnál meggyőzni. Köszönöm szépen az észrevételeidet!
Én is elmondom, mit gondolok. Amikor az első vonat elindult, és 25 km/ó sebességgel "végigszáguldott" a próbapályán, hozzáértő aggályoskodók az mondtak: jó, jó, ez technikailag kétségkívül előremutató, de megalkotói gondoltak-e arra, hogy az emberi szervezet, hogyan fogja elviselni az óriási sebességgel járó megterhelést? – Oda akarok kilyukadni: ami gond a ma emberének, azt a jövő embere játszva meg fogja oldani! Eddig is így volt. Bízzunk abban ezután is így lesz. (Optimista hozzáállás)
Kedves Norton! Teszteld le magad és próbáld eladni ezt a cikket, valakinek! Hiszen ilyenekkel vannak tele már évek óta a lapok, ha egyetlen új gondolatot találtam volna benne, megemeltem volna a kalapom előtte. Nem rosszindulatból vetem így fel a problémát, nehogy azt gondold, csak egy idő után unalmas mind ugyanazt olvasni, amikor annyi minden van, amiről lehet írni. Üdv. István.
…{3}
A kommunizmus bukott kísérlete azt sejteti, hogy csupán kooperációra nem lehet építeni a társadalmat, de az arányokat mégis erre kellene eltolni.
Kérdés még, hogy a fenntarthatóságnak a glóbuszra vonatkozólag is szükséges hozzávalója-e az egységes, központi irányítás (világkormány). Tán "csak" annyi kell, hogy valami minden aktort elrettentsen a versengéstől. A világpolitikai erők kiegyensúlyozódása? Vagy világszerte magasabb szintű tudatosság és a politikusok jelentősebb elszámoltathatósága? Vagy mindez együtt?
Ha a koktél nem készül el időben (mielőtt a fosszilis energiaforrások kimerülnek, vagy alternatív erőművek megfelelő mennyiségben üzembe állnának, vagy a környezetszennyezés nem válik öngerjesztővé), az emberek szoros versenyben letarolják a Földet, és nekünk annyi.
…{2}
Helyenként előfordul egységes irányítás alatt lévő elszigetelt helyeken, hogy elérik extenzív növekedésük határát, erre rádöbbennek, és lelkes környezetvédők lesznek. Ld. a japán Edo-kort (http://hu.wikipedia.org/wiki/Edo-kor) Jared Diamond tárgyalásában: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96sszeoml%C3%A1s_%E2%80%93_Tanuls%C3%A1gok_a_t%C3%A1rsadalmak_tov%C3%A1bb%C3%A9l%C3%A9s%C3%A9hez
Sajna az ember újra és újra kitolja az extenzív növekedés határait. Kontinensek felfedezése, gyarmatosító háborúk, kizsákmányoló gazdasági munkamegosztás. De manapság a globalizáció kiteljesedése talán véget vet ennek, és az emberiség – egy nagy sokk keretében – a kooperáció, az intenzív, minőségi fejlődés felé fordul…
{1}
Na jó, hátha mondok valami újat…
Az erőforrásokért való versengés szükségszerűen mindenütt megjelenik az univerzumban, ahol a termodinamika törvényei érvényesek, és van élet.
Az ember kiemelkedése az állatvilágból oda vezetett, hogy más fajok nem tudnak nekünk gátat szabni, miközben mi továbbra is versengünk – egymással.
Ugyanakkor a versengés maga igen erőforrásigényes, sőt egyenesen pazarló dolog. Pl. (tudom is én, de akár így is lehetett) ha a Daimler-Benz és a Honda is kifejleszti az injektoros motort, az kétszer annyiba kerül, mintha csak az egyik tenné, vagy közösen tennék. Vagy: elég lenne akkor über tip-top kinézni, amikor az ember először találkozik élete párjával, egyébként kár versengeni, ritkábban is lehetne ruhára stb. költeni 😉 …
2;
Ha az ember hatalmat nyerne az érzelmei felett, akkor nem vágyna hatalomra mások felett, és nem akarna felhalmozni sem. Megtalálná az egyensúlyt. Sajnos a mai lelkivilághoz, mentalitásához nagyjából a középkor technikája passzolna. Itt nem csak a környezetszennyezésről van szó. Nem akarok vészmadarat játszani, de annyi nukleáris, vegyi, biológiai, meg egyéb fegyvert halmoztak már fel, amivel az egész bolygó lakosságát több ezerszer ki lehetne irtani. És még mindig fegyverkeznek! Persze nem kell túldramatizálni a dolgokat, főleg, hogy úgysem tudunk változtatni rajtuk! Köszönöm, hogy olvastál.
1;
Nagyjából ugyanoda jutottál, mint én: magasabb szintű tudatosság. Amíg az ember természete nem változik, csak a hanyatlás jöhet. A technikánk nagyon gyorsan fejlődik, mivel utánzó lények vagyunk – vagyis elég egyetlen Edison, és az egész bolygó technológiája robbanásszerű fejlődésnek indul. A lelki békét, a szeretetet viszont nem lehet lemásolni: azt mindenkinek önmagában kellene megteremtenie. Sajnos eddig a világ összes szentje is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy átadja a békességét másoknak, mivel az érzelmek nem az anyagi szférához tartoznak.